Vesztegetés miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy újabb ember ellen az Alstom-ügyben – közölte Keresztes Imre főügyész kedden az MTI-vel.

A közleményben azt írta, a Központi Nyomozó Főügyészség metrókocsik szállítási szerződéseivel kapcsolatos korrupciós bűncselekmények miatt folytatott nyomozást, amelynek eredményeként áprilisban vesztegetés miatt vádat emelt négy ember ellen, két gyanúsított esetében pedig elkülönítette és felfüggesztette az eljárást.

Az egyikük elleni eljárást júliusban folytatták, kedden pedig bűnsegédként elkövetett, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés miatt vádat emeltek ellene, és indítványozták, hogy ügyét a bíróság egyesítse a korábbi vádemelés alapján indult alapüggyel – tette hozzá.

A közlemény szerint az új vádlott a vesztegetés forrását fiktív tanácsadói szerződésekkel biztosító ügyletbe bevont gazdasági társaság tulajdonosa és tényleges irányítója, aki az így megszerzett vesztegetési pénz továbbításában, átadásában működött közre.

A négy megvádolt ember egyike, a francia Alstom cég vezető tisztségviselője – a BKV M2-es és M4-es metróvonalakat érintő járműbeszerzésére 2005 júniusában kiírt közbeszerzési eljárásban – az eredményt befolyásolni képes ismeretlen embert vagy embereket milliós nagyságrendű euró átadásával vesztegetett meg, hogy a tendert az Alstom vezette konzorcium nyerje meg.

A jogtalan előny 2007-ben és 2009-ben történt kifizetéséhez – az Alstom pénzügyi forrásából – három fiktív tanácsadói szerződést kötöttek meg a vesztegetési pénz átadásában közvetítő szerepet játszó dán és osztrák gazdasági társaságokkal, amelyeknek összesen 8 463 643 eurót (2,8 milliárd forintot) fizettek ki.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/Jászai Csaba 

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Akkor már csak az M2 felújítással kapcsolatos dolgokat kell felderíteni...
tudode
Borzasztó!
.
A régi csibészek csínytevéseivel nem mer foglalkozni senki!
.
Pedig a nürnbergi mester dalnokok elhúznák a nótájukat bazi nagy államcsíny elkövetéséért:
,
www.google.com/search?q=orb%C3%A1n%C3%A9k+%C3%A1llamcs%C3%ADnyt+k%C3%B6vettek+el&oq=orb%C3%A1n%C3%A9k+%C3%A1llamcs%C3%ADnyt+k%C3%B6vettek+el&aqs=chrome..69i57j33.32589j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
A kis huncutKÁK még mindig szívják az ország klf váladékát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.