Áramlopás miatt vádat emeltek egy belvárosi vendéglátóhelyet üzemeltető cég vezetője ellen – írja az ügyészség. A közlemény nem nevesíti, de a Blikk úgy tudja, Kozsó egykori teaházáról van szó. Annak idején Kozsó teaházának volt üzletvezetője jelentette fel a zenészt az ELMÜ-nél, mert szerinte durva visszaélések voltak az üzletben. A kerületi ügyészség 1 év 4 hónap 3 év végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönt kért a vádlottra abban az esetben, ha már az előkészítő ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Bíróság elé állítják Kozsót a több mint másfél millió forintos áramlopás miatt

Fotó: YouTube/Tv2

Három év alatt 1,75 millió forinttal károsította meg az áramszolgáltatót egy belvárosi teaház üzemeltetője.

A Fővárosi Főügyészség közleménye ugyan nem nevesíti a vádlottat, de a korábbi eljárási cselekményekből és leírtakból rá lehet jönni, hogy Kocsor Zsolt, azaz Kozsó volt teaházáról van szó

- írja a Blikk mellett az Index és a 24.hu is.

Az énekest volt üzlettársa jelentette fel, mert a társ szerint az üzletben visszafelé pörgött a villanyóra. A vádirat szerint az történt, hogy az énekes valakit rábírt arra, hogy „a vendéglátóhely hitelesített villanyórája zárpecsétjét, (plombájá) eltávolítsa, annak számlálóját visszatekerje, majd hamis záró pecsétet szereljen rá vissza”.

A most közzétett vádirat szerint a vádlott a mérőóra állását nem jelentette be, az éves leolvasás időpontjában a szolgáltató munkatársainak nem biztosította a személyes ellenőrzést és a jogellenes áramvétellel 2013. április 29. és 2016. április 21. napja közti időben összesen 1,75 millió forint kárt okozott a szolgáltatónak, melyből – díjfizetéssel – csak 25 ezer forint térült meg.

Kozsó ellen nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás bűntette miatt emeltek vádat. Ha az előkészítő ülésen beismeri tettét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról az ügyészség 1 év 4 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza a bírságnál.

Kozsó korábban tagadta az áram- és vízlopást, a Budapesti Rendőr-főkapitányság pedig ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást lopás vétségének gyanúja miatt.

Forrás: Blikk, Index, 24.hu

Címlapi kép: YouTube/Tv2

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Borsodi
@Szeparepa2: Akkor még keveset is mondtál,mert nekik már egy két millió az nem is lopás.
jesz
@vladimir putin: a böri ebédlőjében?
Lepényleső
Na és milyen az a szolgáltató akitől éveken át szabadon lehet lopni,-szakértelemmel?
nevemnick
Most tényleg szomorú lehet a szamuráj...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.