A Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének elnökségéhez olyan személyes megkeresések érkeztek Donáth László lelkész magatartásával kapcsolatban, amelyek egyházkormányzati intézkedéseket tesznek szükségessé – olvasható az egyházkerület vezetésének hétfői közleményében.

Egyháza tényfeltáró vizsgálatot indít a Donáth Lászlóval szemben felhozott zaklatási vádak ügyében

Az elnökség ezért tényfeltáró vizsgálatot kezdeményez, bevonva az érintett feleket és gyülekezetet is. Ezzel egy időben lelkigondozói és terápiás segítséget kínál fel az érintettek számára.

Augusztus elején teljes fordulatszámon kezdte el pörgetni a kormánymédia, hogy Donáth László „több alkalmazottat is zaklathatott”, minden alkalommal hangsúlyozva, hogy korábban MSZP-s parlamenti képviselő volt, és főleg hogy a lánya a momentumos Donáth Anna, aki újabban a kormánymédia egyik fő célpontja. Pár nappal később már odáig jutottak, hogy maga Donáth Anna is zaklatott egy fiatal lányt – az EP-képviselő ezután bejelentette, hogy feljelenti

a hamis történettel előálló propagandalapokat.

(444.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.