Egy, a baleseti helyszín mellett elhaladó autós fedélzeti kamerájának felvétele került fel a YouTube-ra – szúrta ki az Index.

Ahogy korábban mi is megírtuk, baleset érte a Magyar Honvédség központi gyakorló- és lőterére tartó katonai konvojt hétfőn, az M7-es autópályán. A karambolban öten megsérültek, egy katona – akit Korom Ferenc parancsnok később a honvédség saját halottjának nyilvánított – meghalt.

A balesetről – amelynek nyomán vizsgálatot indított a Honvédelmi Minisztérium – eddig sem fotókat, sem videókat nem hoztak nyilvánosságra. Az Index most azonban talált egy felvételt, amelyet a karambol helyszíne mellett elhaladó egyik autós belső kamerája rögzített. 

A Youtube-ra feltöltött videofelvételen végigkövethető, milyen helyzetben álltak meg a balesetet szenvedett katonai gépjárművek az M7-es autópályán elszenvedett tragikus balesetet követően. A felvétel készítője a helyszínelés idején, a forgalomelterelést, vélhetően az útzár egysávos feloldását követően vette fel a katonai autókat. A képek alapján a menetben először egy teherautó és egy tűzszerész teherkocsi ütközhetett, az őket követők pedig ezután mehettek egymásnak. A baleset körülményeiről ugyanakkor egyelőre hivatalosan nem tudni semmit, több vizsgálat is zajlik az ügyben.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a tragédia körülményeinek és előzményeinek feltárása érdekében belső vizsgálatot rendelt el. A közúti baleset körülményeit pedig a rendőrség vizsgálja. Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka pedig azt tudatta kedden, hogy saját halottjuknak tekintik a 37 éves elhunytat.

Az ütközés súlyos sérültjének állapota stabil, őt jelenleg folyamatos megfigyelés mellett a budapesti Honvédkórházban ápolják. A könnyű sérülést szenvedett katonák még hétfőn, az ellátásukat követően elhagyhatták a székesfehérvári kórházat.

A Magyar Honvédség egyik katonai menetoszlopa szenvedett közúti baleset az M7-esen Székesfehérvárnál hétfőn. A balesetben hatan sérültek meg, egyikük hétfőn belehalt sérüléseibe.

A tehergépjárművekből álló konvoj a Bátor Harcos 2019 gyakorlatra ment Hódmezővásárhelyről a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterére, Veszprém-Újmajorba.

Forrás: Index, HVG, MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
nincs gyakorlatuk az autópályás vezetésben...a konvojt ráadásul komolyan veszik, és túl közel követik egymást...(általában)...persze száguldozni nem lehet, tehát nem tudhatni, mi is történhetett. Pláne, hogy ilyen súlyosan sérültek...gondolom nem ponyvás GAZ volt egyik sem
Jozefina
Ilyen súlyos baleset szerintem szabályokkal ellentétes vonulásban lehetséges!!! Már régen le kellett volna mondania az illetékes parancsnoknak, a honvédelmi miniszterről nem beszélve!!!
Málna
@Jozefina: Azért, mert valószínűleg egy sofőr elbambult?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.