Egyre rejtélyesebb a gyilkossági ügy.

Újabb fordulatot vett a Novozánszki Fanni elleni gyilkossági ügy, ugyanis a Bors információi alapján B. László mellett újabb, két eddig ismeretlen férfi is felbukkant az ügy kapcsán. A lap úgy tudja, hogy mindkét személy intim kapcsolatot létesített a lánnyal, sőt mi több egyikük számára Fanni volt a születésnapi ajándék.

A kihallgatások alkalmával mindkét férfi bevallotta, hogy 2017. november 20-án – az egykori villalakó eltűnésének napján – kerültek intim kapcsolatba Fannival.

„Felháborítónak tartom, hogy most, 18 hónap után szedik elő ezeket a tanúkat, akiket 18 nap után kellett volna!

Az első névvel tanúskodott, de a »váltótársa« már nem vállalta fel magát, és 4-es számú tanúként vallott a nyomozónak arról, hogy születésnapi ajándékba kapta Fannit a barátaitól, és hogy nem emlékszik többre, minthogy felment Fannihoz, aki kifejezetten jókedvűen fogadta, jól érezték magukat, kifizette őt, és eljött” – mondta el a Borsnak dr. Brodmann Péter, B. László korábbi védője.

Az ügyvéd szerint akár a 4-es számú tanú is lehetne gyanúsított, ugyanis videofelvétel bizonyítja, hogy a születésnapos kuncsaft távozását követően Fanni már nem jött ki önállóan a lakásából.

„Nagyon közel volt a 4-es számú tanú távozása és a gyanúsított érkezése. Mindkettőről van videófelvétel, és bár valóban László viszi le a mélygarázsba Fannit, honnan tudni, hogy előtte, a 4-es számú tanú mit csinált odabenn?

– mondta az ügyvéd nagybácsi, aki elárulta, nemrég gyanúsított unokaöccse cipőjét is lefoglalták a nyomozók, de nem találtak rajta nyomot.”

A máig rejtélyesnek minősülő feltételezhetően emberölés még mindig tartogat újabb szereplőket, ám ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk hamarosan vádemelés történik a június óta házi őrizetben lévő B. László ellen.

Cikk- és címlapkép: Instagram/borsonline

(borsonline.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Ezért nem szabad halálbüntetést újra bevezetni.
A gyilkos valódi személyét a legtöbbször úgysem tudják kideríteni.
papa.49
@görbetükör: Igen főleg ha az ,,védett vad,, ezt se felejtsük el !!!
namihami
Csak a biztonság kedvéért érdeklődnék:: Tessék mondani, egyáltalán, de holttest van-e már? Vagy még a vád is némileg alátámasztatlan?
papa.49
Még 20 év, és rájönnek a söndörök mi is történt ...
maci0427
Ez a Fanni egy nagyon nagy relytély úgy látszik nehéz ügy a megoldása !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.