Régi probléma a drogfogyasztás Pokolhegyen.

A ráckevei leszámolás hátterében az állt, hogy az egyik társaság drogot adott el a másiknak, ám attól valaki rosszul lett. Egy helyi fiatal a Blikknek azt mondta, neveket nem mond, mert nagyon fél, de a tömegverekedés a pancsolt drog miatt robbant ki.

Először valakit nagyon helyben hagytak, majd hogy se a verésből, se a drogügyből ne legyen rendőrségi ügy, milliókat ajánlottak fel a megvert férfinak a hallgatásáért, de ő ezt elutasította.

A két társaság egy közösségi oldalon is üzengetett egymásnak, amiből kiderült: alig várták, hogy „lejátsszák” egymással az ügyet.

A Bors szerint a település Pokolhegy nevű részén csaknem hetven ember esett egymásnak csütörtök este. Egyikük a lapnak cáfolta, hogy a kábítószer robbantotta ki az incidenst. Szerinte a konfliktus előzménye az volt, hogy egyik unokatestvére egy hete öngyújtót kért a cigijéhez, mire leütötték.

A családok néhány napot ad­tak egymásnak a békülésre, majd három-három embert je­löltek ki a verekedésre. Miután az egyik társaság nem jelent meg, kitört a botrány. Arról, hogy a történtek hátterében mégis drogügylet állhatott, többen beszéltek a Borsnak is.

Az alpolgármester, Vereckei Zoltán mindkét lapnak azt mondta,

régi probléma a drogfogyasztás Pokolhegyen, ezért egy éve létre is hoztak egy drogprevenciós bizottságot, hogy érdemi lépéseket tudjanak tenni az ügyben.

A rendőrség öt embert állított elő a verekedés után. Közülük egy embert életveszélyt okozó testi sértés miatt őrizetbe is vettek.

Címlapkép: YouTube/PoliceHungary

(blikk.huborsonline.hu)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
"A családok néhány napot ad­tak egymásnak a békülésre..." Két nagycsalád - hetvenen. :D
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
A polgi is tudja, (és a tesók is), ha érdemben nem akarsz, vagy nem mersz lépni egy ügyben, akkor hozz létre egy bizottságot.
sokanvagyunk
"A családok néhány napot ad­tak egymásnak a békülésre..." Két nagycsalád - hetvenen. :D
görbetükör
A Tekeseknek az ilyen fészkeket kellene szétverni és nem magánhadsereget alkotni.
Az egész országot ellepte legalulról a legfelsőbb körökig a bűn, a szenny.
Nem látok már kiutat ebből. :(
simmering73
Miért kell mindenbe belepofázni. Hagyni kell, hogy elrendezzék egymás közt a vitát, mert csak utána lesz béke.
ila51
@sokanvagyunk: ... épp olvasom , két család , jó produktívak , hetven markos ember
Lepényleső
Nem igazán érthető,hogy nem volt elég nekik külön-külön a nagy családos állami támogatás?
Esetleg a zöme már felnőtt,s számukra ez volt a hivatás?
A drogprevenciós bizottság ezek szerint nagyon jól működött,a drogot külön tudták
választani a megelőzéstől,kiváltképp a verekedéstől?
Jozefina
Úgy ahogy vannak ki kellene füstölni valamennyit!!! A polgármester prevenciós akciója szart se ér. Max papíron tudja igazolni ennek a létezését!! Mellesleg kíváncsi lennék mennyi állami segélyt kapnak havonta az érintettek???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.