Egy józsefvárosi lakásba ment be három férfi, ahonnan 143 ezer forintnyi készpénzt, egy több, mint 60 ezer forint értékű mobiltelefont és egy kocsi kulcsát lopták el, miközben az ott lakók aludtak.

Alvó emberek mellől loptak el besurranó tolvajok pénzt Józsefvárosban

A rendőrségre 2019. augusztus 28-án reggel egy nő tett bejelentést, hogy amíg aludtak, a VIII. kerületi lakásukba ismeretlenek bementek és meglopták őket. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy a nyitott ablakon keresztül mehettek be a lakásba, ahonnan nemcsak pénzt és mobiltelefont loptak el, hanem egy autó kulcsát is.

A józsefvárosi rendőrök az egyik közelben lévő térfigyelő kamerán észrevettek három férfit, akik közül az egyik hajnalban egy távirányítót nyomkodott és kereste a hozzá tartozó autót. A felvételek alapján azonosították a feltételezett elkövetőket, akik közül az 50 éves budapesti K. Károlyt és 19 éves fiát még aznap délután Budapesten, a Baross utcában fogtak el a járőrök. Társukat, a 43 éves budapesti T. Sándort percekkel később fogták el a Magdolna utcában. A három férfinél a rendőrök az ellopott pénzt megtalálták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a három férfit lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki; két elkövetőt őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet az illetékes bíróság elrendelt.​

(police.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.