Terrorcselekmény miatt vádat emelnek az Iszlám Állam egyik parancsnoka ellen.

A szír állampolgárral szemben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség tényleges életfogytiglani szabadságvesztést indítványoz

- olvasható az Ügyészség honlapján.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a mai napon vádat emelt a Fővárosi Törvényszék előtt F. Hassan 27 éves szír állampolgár ellen emberölés bűntettével bűnszervezetben megvalósított terrorcselekmény bűntette és emberiesség elleni bűntett miatt.

A vádirat lényege szerint F. Hassan – miután csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez – a 2015. évre a szervezet egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka lett. A vádlott a terrorszervezet céljaival azonosult, melynek része volt a Szíriai Arab Köztársaság területén az alkotmányos, társadalmi és gazdasági rend megváltoztatása, és az elfoglalt területeken az Iszlám Állam hatalmának kiépítése, majd fenntartása.

Ennek a törekvésnek része volt az is, hogy az Iszlám Állam az uralma alatt álló területek lakosságát kivégzésekkel, kínzásokkal módszeresen megfélemlíti, a szervezethez nem csatlakozó, a bevezetett törvényeik szerint az „iszlám ellenségeinek” tekinthető személyeket, közösségeket elrettentő módszerekkel megbünteti, vagy megsemmisíti.

A vádlott 2015. május elején a terrorszervezet által a műkincsekben gazdag Palmira elfoglalása érdekében, a hadászatilag fontos szíriai Homs tartomány egyik városának al Shokninak az elfoglalását kapta feladatul.

A támadáshoz tartozott az is, hogy a város lakosságából a céljaikkal nem azonosuló személyeket a vádlott összeírja, róluk egy „halállistát” készítsen.

A listát az Iszlám Állam felsőbb vezetése hagyta jóvá, annak végrehajtása F. Hassannak és fegyveres osztagának a feladata volt.

A helyi lakosság elleni módszeres és átfogó támadás részeként a vádlott 2015. május 13. és május 15. között

- al Shokni város főterén egy társával közösen a település vallási vezetőjét, az imámot lefejezte, melyről a megfélemlítés fokozása érdekében egy ismeretlen társuk később nyilvánosságra hozott felvételeket készített;

- társaival, ugyancsak a nagyobb elrettentés érdekében a település lakosságát, a leendő áldozatok családtagjait – köztük nőket és gyerekeket – személyi szabadságuktól megfosztva arra kényszerítette, hogy a kivégzést nézzék végig, továbbá kérjenek bocsánatot életben hagyásuk érdekében.

- ezen túl a vádlott és fegyveres társai 2015. május 13. napját követő napokban a várost végig járva legalább huszonöt személyt, köztük nőket és gyermeket öltek meg.

A vád szerint a módszeresen végrehajtott emberölések közül F. Hassan vádlott legalább két személy kivégzésében személyesen is részt, míg egy harmadik polgári személyt személyesen, pisztolylövéssel ölt meg.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a nyomozás 2019. március 18. napján történt elrendelését követő öt hónap alatt nagy erőkkel, számos nyomozati cselekményt hajtott végre. Ennek keretében F. Hassan gyanúsítotti kihallgatását összesen 29 óra időtartamban végezte el.

A nyomozás során összesen tíz tanú – köztük szemtanúk – kihallgatására került sor, Magyarországon kívül Máltán és Belgiumban.

Az Európa Unió több tagállamára – így Máltára, Belgiumra és Görögországra is kiterjedő – nyomozás megindításában a Terrorelhárítási Központ működött közre. A tagállamok bűnügyi hatóságai közötti együttműködést a hágai székhelyű EUROJUST magyar nemzeti tagja koordinálta, közreműködésével összesen tizenöt jogsegélykérelem keretében került sor bizonyítékok beszerzésére, az együttműködés során az EUROJUST belga, görög és máltai nemzeti tagja nyújtott jelentős mértékű segítséget. A külföldön végrehajtott nyomozási cselekmények elvégzésében különösen a máltai rendőrség és bíróság, valamint a belga és görög rendőrség működött közre.

A nyomozásban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyolc ügyésze vett részt, munkájukat a Terrorelhárítási Központ tizenöt munkatársa segítette. A nyomozati iratok terjedelme 2200 oldal.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a vádiratában a 2019. március 24. napjától letartóztatásban lévő vádlottra tényleges életfogytiglani szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta a Fővárosi Törvényszéknél.

Az üggyel összefüggő bűncselekmények miatt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség elkülönített számon további nyomozást is folytat, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A férfit tavaly december végén embercsempészés és hamis okiratok miatt fogták el a Liszt Ferenc repülőtéren, amíg a kitoloncolására várt, a nemzetközi nyomozásnak köszönhetően kiderült, hogy három éve az ISIS tagja, és legalább 20 ember lefejezésében vehetett részt. A férfit őrizetbe vették, előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalását – írja az Index.

Forrás: Index, 24.hu, Ügyészség

Címlapi kép: Fővárosi Nyomozó Ügyészség

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Véletlenül nem letelepedési kötvénnyel jött?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Macskaszem
Véletlenül nem letelepedési kötvénnyel jött?
nevemnick
Most jön a ,,Mind meghalunk!" Vakondi főrettegő úr.
Eriksson
Leül néhány évet, oszt mehet Isten hírével.
kokopelli
@nevemnick: ...akkor miért térítene vissza pénzt az EU a kerítésre! (Hány km határ van még kerítés nélkül?)
Jozefina
A laírtak alapján még ki csodálkozik azon, hogy vannak menekültek??? Hiszen elüldözik a lakósokat, vagy megölik őket!!!
Mellesleg a pasast olyan országban kellene elítélni, ahol van halálbüntetés, mert mást nem érdemel!!!
jesz
@Jozefina: hát ez az...Afganisztánba, Irakba nem akar visszamenni...és nem csak a kivégzés miatt, hanem ha véletlenül életfogytot kap, akkor haláláig követ hordhat az általa szorgalmasan pusztított országban...inkább itt a sitt...itt legalább reménykedhet, hogy egyszercsak jönnek érte a bajtársai...addigra itt kő kövön nem marad.
Eladott Ország
@Macskaszem: ma, 10:45; Nála találták meg a 200 ezer SIM kártyát. Még egyszer: 200 ezer SIM egyetlen néven? A komplett hazai feltöltő-kártya piac néhány százaléka? És nincs állami hatóság, akinek ez feltűnt volna! A terrorveszélyhelyzet alkotmányba fércelésének igyekezete mellett a nemzetbiztonsági és terrorelhárító szervek, akiknek munkája és kötelezettsége lett volna felfigyelni arra, hogy egy hajléktalan felvásárolja a fél Telekomot, azt sem tudták, melyik világon vannak. Igaz, hogy például letelepedési kötvényt is csak az nem vásárol Magyarországon, aki nem akar, és azon még egyszer sem akadt ki a Magyar Idők nevű izé, akkor pár raklap SIM-kártyával mi a baj? A 200 ezer SIM-kártya, ami terroristákhoz került úgy, hogy egyetlen személy nevére vették meg az összeset és a sánta kutyának nem tűnt fel. A hümmögés és az ejnyebejnyézés közepette mindenki mossa kezeit, pedig úgy tűnik, a mindenkitől megvédő kormánnyal párhuzamosan és/vagy alárendelve ügyködő impotens, béna hatóságok mulasztásáról van szó. És mivel jobbat nem tudnak, módosítják a törvényt: valószínűleg betiltják ezeknek a kártyáknak a forgalmazását, vagy olyan feltételekhez kötik a vásárlásukat, amelyek teljesen életszerűtlenek/életidegenek. Semmivel sem leszünk tőle nagyobb biztonságban, de az idióta államvezetés megint korlátoz valamiben. Az átlagfelhasználó megszívja, a terrorista-jelölt a röhög, a hívek meg tapsolnak, hogy megvédték őket. Közben meg annyiról van szó, hogy egy ilyen orbitális blama nyilvánosságra kerülése után mindenhol fejek hullanának, a rajongók pedig rájönnének, hogy jobb lesz, ha megvédik saját magukat, mert Hajdu János Rambósat játszik Orbán Viktorral és pont nem érnek rá és a TEK eltéved az egyutcás zsákfaluban, ahol lefújták piros festékkel a TEK karácsonyi vásárt őrző páncélosát. Ez a sztori az összes létező szolgálat, rendőrség kurva nagy szégyene. Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha valami félkegyelmű elkezdene véletlenszerűen lövöldözni az országban.
Sámannus
Ilyen vádak "Köztársaság területén az alkotmányos, társadalmi és gazdasági rend megváltoztatása, "
Elhangzanak a mi ellenzékünk szájából is. A zügyészség pedig homokba dugja a fejét ilyenkor.
Lepényleső
Nem véletlenül itt adta fel magát? Itt egy éven belül mellényzsebből veszi meg a szabadságát?
jesz
@Eladott Ország: a feltöltőkártyásoknak ez a kétszázezres vásárlás baszott be...legalábbis erre hivatkozva a feltöltősök évente mehetnek újra regisztrálni, hogy az az egy szem sim az nem migráncsnál van(már vagy tíz, vagy akárhány éve) egy országot szopattak meg...amúgy az igazi ok, hogy mindenkit a jól nyílvántartható, ellenőrizhető, és igen nagy hasznot hozó számlás kártyák felé tereljék...nos ez nem sikerült, mert még legalább egymillió magyarnak van feltöltőse... minket így szopatnak egy mocskos migránsra hivatkozva.

Arról, aki eladta azt a kétszázezret, még nem olvastam...gyanítom nem böriben guggol, hanem a Bahamákon nyaral azóta is..
Eladott Ország
@jesz: Sajnos én is kénytelen vagyok évente regisztrálni, mert a TEKES-ek csak Rambósat tudnak játszani és eltévedni az egyutcás zsákfaluban. Árvízvédelem idején pedig négycsillagos szállodában a nővér kiszolgálást meghágva, megszállni, a szálloda teljes kiürítése mellett.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.