Új beruházásával 100 munkahelyet hozott létre tatabányai gumiabroncs gyárában a japán Bridgestone, amellyel a magyar gazdaság gerincét adó autóiparnak teremtett további beszállítói kapacitást – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a létesítmény keddi átadásán.

Hozzátette:

a kormány 826 millió forinttal támogatta a 9,2 milliárd forintos fejlesztést, amely a legmodernebb digitális technológiát alkalmazza.

A Bridgestone megnövekedett kapacitásával 2020-ra évente 7,2 millió abroncsot gyárthat.

Az eseményen felavatták a 10 ezer négyzetméteres, 180 000 abroncs tárolására alkalmas új raktárt is.

Szijjártó Péter kiemelte:

Japán a legjelentősebb ázsiai beruházó Magyarországon, 160 japán vállalat 35 ezer embernek ad munkát, 2018-ban a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2 milliárd dollár volt.

A miniszter hozzátette, 2010 óta két és félszeresére nőtt a magyar autóipar termelése, 2018-ban elérte a 8500 milliárd forintot. Az iparág hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország az EU-n belül a legmagasabb gazdasági növekedést érte el, és ahhoz is, hogy az ország gazdasági teljesítményének bővülése folyamatosan két százalékkal az uniós átlag felett legyen – fogalmazott.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy Magyarország a világ országai közül lakosságszámban a 92., miközben az autóipari termelésben a 20. helyet foglalja el. A világ 20 legjelentősebb beszállítójából 15 vállalatnak van gyára az országban.

Száz új munkahelyet teremt a Bridgestone Tatabányán

Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszte, Jamada Maszahiro vezető tanácsadó, Beke László, Környe és Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP), Tatabánya polgármestere, Somogyi Zoltán raktárvezető, valamint Czunyiné Bertalan Judit  és Bencsik János fideszes országgyűlési képviselők átvágják a nemzeti színű szalagot a japán Bridgestone tatabányai gumiabroncs gyárában épült raktár avatásán 2019. szeptember 3-án. A 10 ezer négyzetméteres raktár 180 000 abroncs tárolására alkalmas. MTI/Bodnár Boglárka

Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester kiemelte, hogy a mostani a Bridgestone harmadik nagy beruházása a Tatabánya-Környe Ipari Parkban. Hozzátette, a rendelkezésére álló hatvan hektár további bővítésre nyújt lehetőséget.

Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az új épülettel 600 ezer abroncsot képesek tárolni. Az új raktár felépítésén túl a vállalat növelte gyártókapacitását, valamint fejlesztette mesterségesintelligencia-alapú abroncsgyártó gépeit.

A társaság célja, hogy a közeljövőben termékeinek negyven százalékát első beszállítóként közvetlenül az autógyáraknak értékesítse és 2023-ra teljesen okosgyárrá alakítsa át az üzemet

- ismertette az ügyvezető.

A vállalat eddig közel 130 milliárd forintot fordított tatabányai gyárának felépítésére, gépparkjának kialakításába és fejlesztésébe, amivel a létesítmény az egyik legmodernebb európai Bridgestone egységgé vált.

Az üzemben prémium kategóriás gépjárművekre szánt, nagy sebességindexű, személyautó, SUV és kisteherautó abroncsok készülnek több mint 230 féle méretben.

A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. beszállítói hálózatát mintegy 750, döntő részben magyar kis- és középvállalat alkotja, amelyektől a cég tavaly 4,6 milliárd forint értékben vásárolt árukat és szolgáltatásokat.

A vállalat árbevétele 2016-ban 36 milliárd forint, 2017-ben 53,1 milliárd, 2018-ban pedig 66,5 milliárd forint volt.

A belgiumi központú Bridgestone Europe (BSEMEA) a világ legnagyobb gumiabroncs- és gumitermékgyártó vállalata, a tokiói központú Bridgestone Corporation leányvállalata. A cég a régió 38 országában, összesen több mint 18 300 embert foglalkoztat, valamint 15 gumiabroncs- és gumitermékgyárat, egy kiemelt kutatás-fejlesztési központot és egy tesztközpontot működtet.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Kakadu úr, a száz munkahely, hány milliárdba fog fájni nekünk?
Eladott Ország
Jó volna, ha a közpénzmilliárdok a KKV-szektorban is megjelennének és az innovatív tudás konkrét gyümölcsöket teremne, nem csak a multik összeszerelő üzemeit támogatnánk. A magyar munkaerő a leértékelt forinttal, csak olcsó bérrabszolga marad. Itt a sok összeszerelő üzem, lehet dolgozni orrvérzésig. A hazáért és Orbán Viktorért. Hajrá! Tessék szépen hálálkodni. A magyar munkának a GDP-t tekintve nincs hozzáadott értéke, igazából az ország egy nagy összeszerelő üzem tele cselédekkel.
tudode
Amiatt is, mert ezek a szörnyszülöttek más répájával verik a csalánt, busás lóvé ellenében
.
---- Csaba László: Orbánék 100 éves lemaradásban
.
24.hu/fn/gazdasag/2017/12/04/csaba-laszlo-orbanek-100-eves-lemaradasban/
.
Alávaló kufárok!!!
Qqberci
1 munkahelyért 8.260.000 Ft-ot fizetett a qrmány. Ez azt jelenti, hogy a 100 embernek 20 évi bérét kifizette előre a beruházónak. Megérte?...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.