Ahogy azt tegnap mi is megírtuk, megölte saját lányát és annak édesanyját, majd magával is végezett az apa Andornaktályán.

Három holttestet találtak egy andornaktályai családi házban hétfő reggel, a gyanú szerint az apa megölte gyermekét és annak édesanyját, majd öngyilkos lett – közölte tegnap a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.

A Blikk úgy tudja, féltékenységében irtotta ki családját a 46 éves Ferenc, aki a gyilkosságok után majd magával is végzett.

A biztonsági őr 44 éves volt feleségét, és óvodás korú kislányukat megfojtotta, végül átment a másik szobába, ahol felakasztotta magát.

Anya és lánya megkötözött holttestét a megölt feleség idős nagymamája találta meg, aki egy udvarban élt a családdal. A településen senki nem érti, hogyan tehette ezt Ferenc, aki imádta a kislányát.

Renáta és Feri már régebben elvált, és hétfőn járt le a határidő, hogy a férfi elköltözzön a családi házból, ahol hét évig együtt éltek. Az ingatlan Reni nagymamájáé, így egyértelmű volt, hogy Ferinek kell mennie. Miután a bíróság kimondta a válást, még semmi gond nem volt, békében éltek továbbra is, a kislányt is közösen vitték az oviba. A bajok akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy Renikének udvarol egy férfi. Attól kezdve Feri kötözködő lett

– árulta el az egyik szomszéd a lapnak.

A család egyik másik ismerőse hozzátette:

Renikével az interneten ismerkedtek meg, nagy volt a szerelem, Feri hamar ide is költözött. Egy ideje azonban már megromlott a házasságuk, ezért is adták be a válópert. Renike csodálatos nő volt, mindenkin segített. Szociális gondozó volt az idősek otthonában, de szabadidejében is ápolt egy nénit 

Forrás: Blikk

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.