Sokan úgy gondolják, hogy a béke és a biztonság megőrzése katonai feladat, ez azonban össztársadalmi kötelesség – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot ismertetve kedden Kecskeméten.

Benkő Tibor a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalban tartott előadásában hangsúlyozta:

Közép-Európa térségének és állampolgárainak biztonságáról az itt élőknek kell gondoskodniuk, éppen ezért döntött úgy a kormány, hogy "a hazája iránt elkötelezett, jól kiképzett, kiválóan felkészített" katonákra van szükség.

Modern, ütőképes, jól felszerelt honvédség kell, amely a térség meghatározó erejeként képes a régió kihívásait, kockázatait és fenyegetéseit kezelni – tette hozzá a miniszter.

Mint mondta:

a világnak mindig van olyan pontja, ahol éppen nincs béke.

A huszonegyedik század kihívásai között pedig ma már éppen úgy megtalálható "az információs hadviselést és a kibertérben történő műveleteket magába foglaló hibrid hadviselés", mint a terrorizmus és a migráció.

Benkő Tibor hangsúlyozta, a rendkívüli állapot bevezetésének feltételrendszerét békében kell kidolgozni és megteremteni, így mindenki tudja, hogy milyen feladatot és kötelességet igényel egy ilyen helyzet.

A szaktárca vezetője kiemelte, a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program honvédelmi részének középpontjában a katona áll, míg a haderőfejlesztés a haditechnikára fekteti a hangsúlyt. A honvédségnek mindig alkalmazkodni kell a kialakult helyzethez, és a katonának minden körülmények között meg kell felelnie a kihívásoknak – tette hozzá. Egy katonának éppen ezért egy szigorú követelményrendszer szerinti életpályát kell felvázolni, amely egyebek mellett magába foglalja lakhatási támogatást, az egészségkárosodási ellátás rendszerét és a tisztességes illetményt is. Ugyanakkor nagy hangsúlyt kell fektetni a kiképzésére, képzésére és oktatására is – szögezte le.

A miniszter emlékeztetett, Magyarország 2003-ban a békefenntartói feladatokra készülve a NATO iránymutatása alapján mindent felszámolva már csak a könnyű katonai képességekre koncentrált. Két évvel ezelőtt, a világban zajló eseményekre hivatkozva a NATO kifejezett kérése viszont már az volt, hogy az ország fejlessze nehéz képességeit. Ehhez azonban tüzérségi és páncéltörő eszközökre, valamint harckocsikra is szükség van – sorolta.

" A béke és a biztonság fenntartása áldozatot követel, de ez inkább legyen anyagi természetű, mintsem emberi életeket követeljen" – fogalmazott.

Benkő Tibor elmondta:

katonai számvetések szerint az országnak a jelenlegi helyzetben mintegy 30 ezer aktív katonára és mintegy 20 ezer önkéntes tartalékosra van szüksége, akik biztosítják az átmenetet a béke időszaki feladatokból a rendkívüli állapotba.

A béke időszakában – nyíregyházi és székesfehérvári székhellyel – két területvédelmi ezredet működtetnének, míg ezek száma különleges jogrendben hétre emelkedne.

A szaktárca vezetője a Bács-Kiskun megyét érintő haderőfejlesztésről elmondta: a kiskunfélegyházi gyárban bár már megkezdődött a fegyverek összeszerelése a gyártósorok végleges üzembe helyezése még folyamatban van. Az üzem azonban a magyarországi fegyverszükségletet két műszakban négy év alatt ellátja. Éppen ezért már megkezdődött a nemzetközi piackutatás, és a mintegy 200-250 fős gyár a jövőben más országok igényeit is kiszolgálhatja majd. Kiemelte, jelenleg is zajlik a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázis korszerűsítését és bővítését magába foglaló fejlesztés, amelynek keretében elvégzik a kifutópálya kiszélesítését is.

A következő évben elkezdődő és várhatóan 2022-ig tartó fejlesztési folyamat pedig már a szakmai és infrastrukturális feladatok elvégzését jelenti. Idesorolta a Gripenek szoftverfrissítését és fegyverzetük korszerűsítését, a több gép elhelyezését biztosító állások és a repülőtér kettős hasznosítását szolgáló civil terminál kialakítását is.

Mint mondta: dolgoznak továbbá a jelenleg a Liszt Ferenc repülőtéren állomásozó csapatszállító repülőgépek fejlesztésén, az AN-26-os teherszállító repülőgépek utódainak megtalálásán és beszerzésén, de nagy szükség lenne például a Gripenek esetében a légi utántöltési feladatok ellátásra szolgáló gépek beszerzésére is.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Védjük meg a békét! Legalábbis ez az elgondolás a kormány részéről, pontosabban Benkő Tibor honvédelmi miniszter véleménye szerint. Nem háborúra készülünk, hanem a béke megvédésére. Azért vásárolt tehát a magyar kormány milliárdokért fegyvereket és harci járműveket, mert meg kell védeni a rezsicsökkentést, a keresztény kultúrát és úgy általában ezt a hatalmas békét, ami az országban kialakult Orbán uralkodása óta. Hogy kitől kell megvédeni ezt a békét, az sajnos nem derült ki Benkő mondandójából. A honvédelmi miniszter arról is beszélt, hogy már a kibertérben zajlik a hadviselés, amire a magyar kormánynak is fel kell készülnie. Nem tudni, hogy a fidesz trollhadseregét kívánják-e bevetni, vagy pedig a BKK elektronikus jegyrendszerén évek óta dolgozó „szakembereket”, esetleg a mindenhez is értő rezsiszilárdot.
Eladott Ország
A kockázatot , és a fenyegetést egyedül a kormány jelenti, senki más! Ezt azért már jó lenne felfogni, és arccal a vasút felé? Voltak páncélvonatok is. Igaz a partizánok rendszeresen felrobbantották a vágányt. Eddig a bolsevizmust tartották a legmilitaristább ideológiának, ott volt ugye a világon minden harc. Békeharc, széncsata, hídcsata, leigázzuk, stb. Most, itt az erőteljesen fasizmusba fordult világban ismét ugyanaz van, pár további kereszténykedő, fajvédő szlogennel kiegészítve, amúgy klerikálfasiszta módon. A számítógépes hadviselés meg nem most jelent meg, csak szólok a miniszter NER elvtársnak, már sok éve tart, annyira, hogy régóta mozifilmek, kalandregények is készültek a témából.
Eladott Ország
“A török sajtó szerint a magyar honvédség harci terepjárókat vásárol Törökországtól, amelyeket városi körülmények között is be lehet vetni.” – írja a Népszava. És erre mi szükség van?
olkt.hu/juszt-laszlo-es-erre-mi-szukseg-van/?utm_source=dlvr.it&utm_medium=facebook&fbclid=IwAR0CQig8pbJIRt2xcqsVTsENcT98Lm3Cev-0Ws0ELm9rzJS-U4MswwX-m-Q
nevemnick
,,a világnak mindig van olyan pontja, ahol éppen nincs béke.."

Jól mondod b+, itt kilenc éve nincs béke.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.