A 23 megyei jogú város és az országot behálózó vasút- és közútfejlesztési beruházásokra összesen 4000 milliárd forintot költ a kormány a Modern Városok Program keretében, amiből eddig 1500 milliárd forintot használtak fel – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kedden Érden.

Gyopáros Alpár a Modern Városok Program keretében Érden épülő Fenyves-Parkvárosi Köznevelési Centrum alapkőletételi ünnepségén arról beszélt, hogy

2019 augusztus elejéig 1500 milliárd forintot fizettek ki a programon belül, ami a teljes költségvetés több mint egyharmada és már a települések fejlődését szolgálja. Hozzátette, hogy a programban lévő források kétharmada tisztán hazai költségvetési forrás.

A kormánybiztos közölte, hogy Érd város forrásigénye

a Modern Városok Program keretében 78 milliárd forint, amelyből 61 milliárd forintot már lehívott a település.

Gyopáros Alpár elmondta, hogy a város polgármestere, T. Mészáros András (Fidesz-KDNP) elérte a kormánynál, hogy a település számára fenntartott teljes forrás 80 százalékát kifizették, és ezért már számos intézmény szolgálhatja az itt élők érdekeit, miközben a többi fejlesztés is hamarosan elkészül.

T. Mészáros András polgármester arról beszélt, hogy az épülő Fenyves-Parkvárosi Köznevelési Centrum mindazt szimbolizálja, amit a város jövőjéről elképzelnek. Hozzátette, hogy az építkezés szomszédságában nemrég adtak át egy európai színvonalú óvodát, amely mellé hamarosan bölcsőde is épül. Ezeket megelőzően a járási hivatalt, a tankerület épületét, az új rendőrséget építette meg a város, amelyek mellé épül a záportározó és a városliget is – ismertette a polgármester.

A városvezető kitért arra, hogy a jelenlegi építkezés befejezésével, 2020-tól új általános iskola és középiskola várja a diákokat, ami azt jelenti, hogy a szülők helyben taníttathatják gyermekeiket.

Ha arra gondolunk, hogy 10 éve egy gimnázium és egy szakmunkásképző volt a városban, most pedig az ötödik középiskolája épül Érdnek, akkor mondhatjuk, hogy a település épül és gyarapodik

– mondta a polgármester.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. September 18., 07:50
Újabb babát vállalna Demcsák Zsuzsa
Szórakozás - 2019. September 18., 07:33
Jó hírek érkeztek Lópici Gáspárról