Tegyünk együtt a kutyákért! címmel közösségi adománygyűjtő program indul a menhelyek támogatására: adakozni a Kutyaszemmel honlapján lehet, valamint telefonon vagy SMS-ben, de az ország csaknem 40 pontján is várják a felajánlásokat.

Gyűjtés indul a kutyamenhelyek támogatására
Fotó: Pixabay

A Kutyaszemmel égisze alatt útjára indított háromrészes közösségi adománygyűjtés első szakaszában, szeptember 24-ig 2 millió forint összegyűjtését tűzte ki célul a program, amelynek célja a magyarországi menhelyek és menhelyi kutyák helyzetének javítása, a menhelyi kutyákat megbélyegző negatív stigmák feloldása, valamint a felelős örökbefogadás népszerűsítése – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

Mint írják, a Kutyaszemmel idei első adományozási szakaszában elsősorban infrastrukturális fejlesztésekre gyűjtenek: kenneleket, kutyaházakat építenek a legjobban rászoruló menhelyeken, hogy a hideg telet biztonságban, méltóbb körülmények között várhassák az állatok.

A befolyt összeget a Kutyaszemmel kiemelt szakmai partnere, a Hangya Közösség Alapítvány osztja szét a leginkább nélkülöző, jellemzően vidéki menhelyek között.

Mint írják, a kampány októberben és decemberben újabb adománygyűjtéssel folytatódik. A Kutyaszemmel a Cofidis Magyarország szemléletformáló jótékonysági kezdeményezése, egy olyan társadalmi összefogásra építő program, amely a legkiszolgáltatottabb kutyáknak nyújt komplex segítséget – írták a tájékoztatóban.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Akkor most már csak az embermenhelyekről kell gondoskodni...
görbetükör
@Qqberci: arról is civilek gondoskodnak.
Egyébként gondolom, te is gondoskodsz legalább egy ember menhelyről, azért nem jut már kutyamenhelyre, igaz?
1magyar
@Qqberci: A kutya százszor hálásabb a gondoskodásért mint az ember.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.