A Demokratikus Koalíció arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, számoljon el azzal, hogy valóban járt-e a Smokvica nevű horvát szigeten, ami a horvát lapok szerint Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának lehet a tulajdona.

DK: Orbán vallja be, járt-e Csányi szigetén?

A DK frakciószóvivője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a helyi lapok információi szerint Orbán Viktor egy fekete helikopterrel érkezett nyaralni a szigetre. Ha így történt, akkor a miniszterelnöknek fizetnie kellett volna a szolgáltatásokért, mind a helikopterútért, mind a nyaralásért, mert ha nem tette, akkor azok ajándéknak minősülnek – hangsúlyozta Gréczy Zsolt.

Az országgyűlési törvény világosan kimondja, hogy egyetlen országgyűlési képviselő, még a miniszterelnök sem fogadhat el olyan ajándékot, ami meghaladja egyhavi képviselői tiszteletdíja összegét – emlékeztetett. Ez jelenleg nem egészen 700 ezer forint, amit egy magánszigeten történő nyaralás és helikopterezés ára biztosan meghalad – emelte ki a politikus.

Gréczy Zsolt szerint ha a kormányfő valóban a szigeten járt és nem fizetett a szolgáltatásokért, akkor ezzel megsértette az országgyűlési törvényt.

Kérdést kapott arról, hogyan értékeli, hogy több ellenzéki politikus, például a jobbikos Janiczak Dávid, ózdi polgármesterjelölt sem a saját pártja, hanem helyi civil szervezetek jelöltjeként indul az önkormányzati választáson.

Gréczy Zsolt azt felelte, hogy azokon a településeken, ahol több párt közös jelöltjeként indulnak az ellenzéki politikusok, létrehozhattak közös civil szervezeteket, de emellett a pártlogók is megjelenhetnek a plakátokon. A Fidesz esetében is sok helyen eltűnt a logó, ami azért furcsa, mert "elvileg itt minden fantasztikus ebben az országban" és a polgármesterjelöltjeiknek büszkén kellene vállalniuk, hogy a Fidesz tagjai vagy támogatottjai – tette hozzá. Szerinte az, hogy sok helyen megszűnt, vagy "hangyabokányira töpörödött" a Fidesz-logó, azt jelzi, sok településen érzik, hogy megtörténhet a váltás.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Bolond ez a Gréczy !
Orbánnal nem az a baj, hogy elment arra a szigetre - bárki tulajdonában van is - hanem az, hogy visszajött.
1magyar
Engem inkább az zavar,hogy Csányinak van egy szigete, meg a többi gzadagnak.
Jozefina
Majd később még az is kiderül, hogy vajon kivel találkozott ott!!! Asszony, gyerekek nélkül egy keresztényi családapa nem hancúrozik!!!
jesz
a fenti képen három arcot látunk...ők hárman az ország urai...
osztálytalálkozón tűnődtem, hogy miért nem e három ember valamelyikével voltam padtárs, vagy évfolyamtárs, esetleg a leckeírója...

Mint tudjuk, " könnyebben beszél, akinek pénz van a zsebében"...nekik könnyű a beszéd.
szép új világ
@Szeparepa2: Nem ment az bele a vízbe! Fosott, hogy a golyóálló mellény lehúzza.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.