Pedig az állam milliárdokkal támogatná. A tervek szerint tovább bővítette volna rácalmási üzemét a Hankook, a beruházás azonban nem indult el, a Világgazdaság úgy tudja, a hazai munkaerőpiaci helyzet miatt. Rácalmáson bővítené üzemét a Hankook, a legújabb beruházásnak tavaly kellett volna megkezdődnie, a projekt állítólag a munkaerőhiány miatt áll. A beruházást tavaly tavasszal jelentették be, akkor azt közölte a vállalat, hogy a közel 89 milliárd forintba kerülő bővítés már 2018-ban elkezdődik, a kivitelezés 2020 nyár közepén fejeződhet be. A beruházás azonban nem kezdődött el, a tervezés díjait még kifizették, a munkálatok előkészületei viszont már nem történtek meg. A Világgazdaság úgy tudja, hogy a hazai munkaerőpiaci helyzet miatt nem indult el a bővítés: bár a körülbelül 3200 főt foglalkoztató Hankook nem küzd humánerőforrás-gondokkal, az új egység működése kapcsán a dél-koreai tulajdonosok nem látják biztosítottnak a szükséges munkaerőt. Bár a beruházás még nem indult...

Forrás: portfolio.hu
Feltöltő: Yoda69
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Nem a munkaero hianyzik, hanem a megfelelo fizetes a munkaert. EN meg 2018 vegen palyaztam egy projeck-manageri poziciora Racalmason a Hankooknal. Sokaltak a penzt amit kertem, igy a masodik korre mar be sem hivtak. Megjegyzem a pozicio a mai napig nyitva van.
vacsi
Milyen munkákra keresnek munkaerőt, és mennyi lenne az alapfizetés (nem túlórákkal számítva!)?
Yoda69
@vacsi: Nem mondanak alapfizetest. Teged kerdeznek hogy mennyit szeretnel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.