Puzsér Róbert budapesti főpolgármester-jelölt is sorra került az M1 Tarlós ellenfeleit bemutató sorozatában.

"Nem hazudunk folyamatosan" – Puzsér behúzta a csőbe a közmédia riporterét

A tavalyi önkormányzati választáshoz hasonlóan túl sok idő most sem jut az ellenzéki jelöltekre, de Puzsér Róbert hatékonyan használta ki azt a néhány percet.

Fábián Barna, a műsorvezető a Karácsony Gergely stábja által felvett aránytalanul sok ajánlásgyűjtő ívről faggatta volna Puzsért, ám válaszul azt kapta, a Kubatov-lista is aggályos, mégsem kifogásolta Péterfalvi Attila, majd kijelentette:

„arról van szó, hogy ez a televízió, ami az adómból üzemel, és teljes éven keresztül azt hazudoznak benne, amit csak akarnak, de amikor én bejövök ide, az alatt a hét és fél perc alatt is legyek szíves azokra a hazugságokra reflektálni, amiket ön itt előad nekem”.

Fábián ezt követően többször is azt hangoztatta: visszautasítja, hogy folyamatosan hazudnának.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
@reagens: Attól,hogy Puzsér egy idióta,még igazat mondott.Tényleg állandóan hazudoznak a királyi csatornákon.Az a ritka eset mikor éppen nem hazugságot mondanak,akkor az történik,hogy elhallgatják az igazságot.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
Hogy lehet ilyen disznóságot állítani, hogy folyamatosan hazudnak a kösztévében.

Hiszen valamikor lélegzetet is kell venni.
cikicakk55
@reagens: Attól,hogy Puzsér egy idióta,még igazat mondott.Tényleg állandóan hazudoznak a királyi csatornákon.Az a ritka eset mikor éppen nem hazugságot mondanak,akkor az történik,hogy elhallgatják az igazságot.
simmering73
Puzsért nem szeretem, de most teljesen egyetértek vele. Ez a szennycsatorna folyamatosan hazudik. Ezt csak a fidióták nem látják.
reagens
@cikicakk55: Nem egyformán látjuk az biztos!
Qqberci
Nem hazudunk folyamatosan, mert néha adókarbantartás is van...
Borsodi
Puzsérnak igaza van sajnos Hazug tv az biztos.
Sámannus
Amikor levegőt vesz senki sem hazudik ám!
terlasz
Puzsér egy intelligens dumagép, aki a hatásvadászatért bármire képes. Igazmondásra, , csúsztatásra, hazugságra, színjátékra, ripacskodásra, az emberek sárba döngölésére... Most az igazmondó juhász szerepét húzta magára.
I Duddits.
Fábián Barna, egy féreg.
Már régen is furcsán néztem rá, de akkor még nem értettem miért.
Majdnem azt írtam, "Most már értem.", de nem így van, már régóta értem, hogy miért.
Alapból nagyon buta volt, de a sok gyakorlás után sem lett okosabb.
"Aki hülye, az is marad"

Tisztára áruló arca van. A legganébbak legganébbika, egy végtelenül unszimpatikus hulladék, akibe csak halni jár az értelem, a lélek, az emberség.
A nézése, meg a járása...
Rosszul vagyok csak attól, ha meglátom ezt a görényt !!!
Eladott Ország
Nem az a baj, hogy lopunk, csalunk, hazudunk, hanem, hogy kiderült, ba*meg. És mert kiderült, nem maradt más hátra, mint előre menekülni és vernyogni. Magyarország 10 millió agysebész, futball professzor, és közgazdasági zseni országa! Miért is lenne itt változás, ha mindenki királynak tartja magát saját királyságában? Ugye, azt senki nem gondolja komolyan, hogy ilyen módon bárminemű változás lesz itt? Amíg a korrupció átitatja – a sarki fűszerestől a portáson át a miniszterig – az egész társadalmat, amíg mindenki a másikra vár, mert addig magában nem kezd el semmit, amíg cipeli örökségünket, a magyar történelemben megélt rossz dogmákat, addig itt változás nem lesz, ezt jó lenne megérteni. Csak és kizárólag a csodavárás, a másikra várás, aztán majd csak lesz valami. Addig viszont naponta eladjuk magunkat a túlélésért, a holnapot a máért. Aztán, majd ha mi nem, akkor majd az unokáink, ha akarják, megoldják a saját életüket.
Eriksson
Csípem Puzsért azzal együtt, hogy néha túltolja a biciklit. Még a Sznobjektívben is.
Úgy gondolom, hogy leendő politikusként kicsit nagy az etetője, s éppen emiatt nem biztos a politikusi jövője. Vannak itt ordibálósak elegen.
nusika
...állandóan hazudnak ...!!!...hazugságokkal nyerik meg a választást...hol az emberi gondolkozás ?
444.hu/2019/09/07/hetszer-annyi-penzt-adott-brusszel-a-hatarvedelemre-mint-amennyit-a-kormany-allit
Eladott Ország
A Fábián műsorvezető már majdnem kimondta, hogy nem folyamatosan hazudnak. És tényleg. Van időjárás jelentés is. Ezt a szevilis gennygombóc Fábiánt még akkor is kínos nézni, amikor lubickol a fideszes seggnyalásban. Fábián " riporter" inkább egy szellemi mosogatórongy. És a legszebb, hogy felvállalják magukat. Ez vagy túlzott magabiztosságra vagy totális szellemi leépülésre utal. Ez az ember egy valódi demokráciában a McDonalds budiját sem takaríthatná...
ila51
nem ám , sajnos , közben levegőt is vesznek
Clavigo
Nem ám vazzze,,,néha aludni is muszáj..
namihami
Akkor most képzeljétek el azt a riportert (lánykori nevén M1-es mikrofonállvány), amit (nem aKit) egy Puzsér így meg tud szopatni.
Ez az egész Fidesz-média bizonyítványát is kiállítja.
Desischado
Nem szretem Puzsért, de most nagy igazságot mondott ki!
Eladott Ország
@durbincs: tegnap, 21:21; A forradalom felfalta gyermekeit. Ne aggódj Gajdics Ottó KISZ-esből lett obersturmbannführer hetente legalább kétszer műsoron lesz, és a demokrata munkásőr Bencsik, különben elvonási tüneteid lesznek, a nyalógép Dobos Marianne tolmácsolásában. Mészárosné Kelemen Beatrix strómanné a Life TV és Ozone TV országos életmódcsatornák elnöklését veszi át, csak előbb leteszi az érettségit "BITOLÓGIÁBÓl" ,- ő mondta a vizsgája előtt. Jaj, már kezdtem megijedni, hogy Ceausescu Elenához hasonlóan, ő is kémiai PhD-t szerzett és most “cokettővel” és polimerkutatásokkal fog foglalkozni. Tisztára, mint a magyar foci: többen csinálják, mint ahányan nézik.
Aki Én
Bejla Sándor Lákátos a fészbuk esze!

Figyu már, te szellemi félnadrág!
Attól, hogy ostobán tagadod a tényeket, miközben annyira buta vagy, hogy magad szolgálod a bizonyítékot, még Puzsérnak 110 %-ig igaza van.
Szóval ha az év 365 napján, napi 24 órában ontja a közröhely tévé a fidesz-propagandát közpénz 100 milliárdokból, és eközben behívnak ellenzéki politikust, vagy bármelyik kormánykritikust 7!!! azaz hét percre (7 : 525.600), akkor az tökéletesen rendben van, sőt, ezek után egy qrva szót ne szóljon senki.
Ráadásul a nyíltan fideszes Thürmer a hiteles ellenzéki...
Hát, csak egyet mondok neked:

TE KÁRTÉKONY, BUTA BALFASZ!
dr. prédikátor
Persze hogy nem hazudnak folyamatosan csak ha mozog a szájuk!!!Reggel, délbe meg este!!!
dr. prédikátor
@durbincs: Mé nem a retkes románcigány kurva anyádnak irogatsz te fasszopó köcsög patkány!!! rOHADJ MÁR MEG!!!
advocat
@dr. prédikátor: Bocsánat! A "faszszopó" így írandó. Nekünk, született magyaroknak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.