Óriási feladat és felelősség Magyarországon a nemzet és a családok megerősítése, ebben a keresztény egyházak segítő szerepe meghatározó – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Jászberényben.

Államtitkár: a keresztény egyházak meghatározó segítők a nemzet és a családok megerősítésében
Fotó: Mohai Balázs/MTI

Soltész Miklós az újonnan kialakított helyi református bölcsőde átadóünnepségén hangsúlyozta: a jászberényi fejlesztés példaértékű, hármas összefogás eredménye, hiszen a beruházáshoz

az unió és a magyar állam 80, míg a város saját költségvetéséből 30 millió forinttal járult hozzá.

A hiányzó 6,8 millió forintot pedig a Dunamelléki Református Egyházkerület adta.

Reményét fejezte ki, hogy

"az itt nevelkedő gyermekek a magyarságot, hazájukat szeretve és ezt az országot tisztelve, erősítve élik majd későbbi életüket".

Szólt arról is, hogy öröm megtapasztalni, ha egy több száz éves közösség a legkisebbekre is gondolva küzd a megmaradásáért, a hit továbbadásáért. A jászberényi egyházközség 1541-ben alakult, abban az évben, amikor Buda török kézre került – emlékeztetett.

Az államtitkár bejelentette: a kormány 150 millió forinttal támogatja a helyi református templom felújítását.

Ferenczné Laska Erika intézményvezető az eseményen arról beszélt: a jászberényi református egyházközség 25 éve működő óvodája bővült a bölcsődével. A 12 férőhelyes református bölcsődére nagy szükség van Jászberényben, mivel a városi bölcsőde befogadóképessége már évek óta kevés a helyi igényekhez képest – mondta.

Tájékoztatása szerint a tavaly ősszel indult kivitelezés során egy régi épület átalakításával, korszerűsítésével és jelentős bővítésével mintegy 360 négyzetméteres létesítmény valósult meg. Ennek földszintjén 60 négyzetméteres csoportszoba, mosdó, átadóhelyiség, babakocsi-tároló és előtér található, míg az emeleten a dolgozóknak kialakított helyiségek kaptak helyet – tette hozzá, jelezve, hogy a bölcsőde udvara is megújult.

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Annyira bennük van az ösztön, hogy már egészen kicsi gyerekkorban elkezdik a családalapítást ,,oktatni".
Mondjuk nem ártana nekik egy szexuális felvilágosítás, melyből megtudhatják a papbácsik, hogy kisfiúk nem képesek teherbe esni.
Nessy
Kivéve, ha az egyik fél katolikus, a másik református, és a családi béke kedvéért nincs egyházi esküvő. Abban a pillanatban a katolikus egyház megtiltja a renitens katolikus félnek a szentáldozást.
tudode
És az egyházak még egy koldusbotot sem adta a megváltozott rokkantaknak, akiket csalással gyamúsítottak, és milliárdokka ralógarázdálkodtak ezek a botsárkák!
.
szégyentelen bagázs!
vacsi
@fideszes gyökér: ez valami vicc? Utoljára a nagyapámtól hallottam, hogy mentek kérni az egyházi adót, de ő sem fizetett!
RonaGyuri
ja a fideszes potentátok családjainak! =))
namihami
Nem mondhatni, hogy filléres segítség lenne. Megkérik az árát.
Ha Jézus ezt láthatná, leszállna keresztről és megpróbálná visszaadatni a jelenkori egyházi kufárokkal a pénzt. Aztán, felmérve a lehetőségeit, inkább visszamászna és a saját kezébe ütné a szögeket.
libellle
Mennyire rossz szokás beszed elött valakinek leinnia magát. Ugyanis ilyen és hasonlo katsztrofakat mondank az alkoholizált személyek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.