Az ellenzéki együttműködés összeomlott, kevés helyen van érdemi együttműködés, az is inkább konfliktusos – fogalmazott Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke a Somogy megyei Kötcsén szombaton, a Polgári Pikniket megelőzően.

Kósa: Karácsony Gergelynél még Berki is alkalmasabb jelölt

Hozzátette, Karácsony Gergely annyira alkalmatlan, hogy a baloldali szavazók is annak látják.

A fővárosi ellenzéki főpolgármester-jelölt egy szót sem ejtett arról, hogy 5 évig vezette Zuglót, eredmény nulla, botrány, botrány hátán, csődben van a kerület. Ezzel szemben semmilyen összefogás nem segít"

- jelentette ki.

Kósa azt is hozzátette, bizonyos értelemben

még Berki Krisztián is alkalmasabb jelölt Karácsonynál.

Kérdésre válaszolva azt mondta: az OLAF jelentése kapcsán folyamatos vita van az ország és az EU között, amelynek a végén lesz egy megegyezés.

"A magyar állam jobban használta fel a hibaszázalékot tekintve az uniós forrásokat, mint a nagyon komoly svájci óragyárak hibaszázaléka"

- jegyezte meg, hozzátéve, hogy nem a Fidesz-KDNP kormány tehet például a 4-es metró építésével kapcsolatban felmerült korrupcióról.

Bizakodva várja az önkormányzati választást Balog Zoltán, az emberi erőforrások korábbi minisztere is. A Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényének helyet adó

a Dobozy kúria előtt az alapítvány elnöke újságíróknak azt mondta, az önkormányzati választásra készülve lesznek a választással kapcsolatos vendégeik, és értékelik az aktuális politikai helyzetet. Hozzátette: meghallgatja Tarlós Istvánt, aki remélhetően a vendége lesz a rendezvénynek.

(MTI)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Te mire vagy képes szerencsétlen kupaklaja, a tuszi,huszi problémából már kikecmeregtél ??? Te még a brekinél is alábbvaló vagy !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Foxley
Ha igaza van ideje õsszeszedniük magukat.
papa.49
Te mire vagy képes szerencsétlen kupaklaja, a tuszi,huszi problémából már kikecmeregtél ??? Te még a brekinél is alábbvaló vagy !!!
vacsi
Ez a Berki muris fazon, de nem biztos, hogy rosszabb lenne, mint a mostaniak. Budapest a hatvanas években olyan volt, mint egy ékszerdoboz - most meg, mint egy szemeteskuka!
F_Viktor
Ebből az látszik, hogy a fityesz és tarlós Karácsonytól retteg :-))
Qqberci
Kupaklala, akkor most beszéljünk a mama sertéstelepéről!...
Clavigo
@Qqberci: ...meg a zörökségről...:) :) :) ))))))
Borsodi
@vacsi: Ez Borsodra is igaz,Ózd Putnok vonzásköre förtelmes Barcikát meg tönkre vágják a nagy kínai beruházásokkal. Kósa meg egy szinten van Berkivel ő is muris fazon.
www.youtube.com/watch?v=6EzToUbqHEw
Levendula
Tudomásom szerint nem Karácsony Gergely édesanyjának érdekeltségébe tartozik a Méker Kft és a Kaméleon Dizájn Kft, Nem Karácsony Gergely édesanyjának van Bászna Gabona Kft-je, és nem a Karácsony Gergely édesanyja lízingel luxus BMW-ket...
kereső
A fidess szempontjából mindenképpen. Azért inditottátok el- hogy úgy tűnjön, nincs ellenzéki összefogás. Remélem csak ti szavaztok rá- annyival is kevesebb lesz a tarlós szavazat. Várom nagyon, hogy a fagyi visszanyaljon!
vacsi
@Borsodi: Igen, tudom. Gyerekként a szüleimmel sokat kirándultunk Borsodba, ma is szép emlékeim vannak róla. Sajnos, ha valamit el akarnak pusztítani, azt meg is teszik!
nezelodo
@Horizont: Bizony ez a folytonos mocskolódás csak azt jelzi, hogy nagyon fosnak, és kiállítják ezt a kupaklalát, és felmondatják szerencsétlennel a leckét, ahelyett, hogy hazaküldenék, hogy otthon kupakoljon.
Jozefina
Kósánál meg anyuka malackái is szalonképesebbek!!! Pedig elég büdik lehetnek.
Jozefina
@Clavigo: meg a forint bedöléséről!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.