Észak-Olaszország felett ciklon mélyül ki, ennek hidegfrontja alakítja hazánk időjárását a hétfői nap folyamán.

Durva zivatarok miatt adtak ki figyelmeztetést, narancssárgába borult az ország kétharmada

Többnyire erősen felhős lesz az ég, és többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, helyenként felhőszakadás is lehet. Délután nyugat felől határozott felhőzet-csökkenés veszi kezdetét, ezzel együtt a csapadék súlypontja is a keleti országrészre helyeződik át. Ott csak estefelé csökken a felhőzet, és áll el az eső. A délies, majd az egyre nagyobb területen nyugatira, északnyugatira forduló szelet olykor erős, zivatarok környezetben akár viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 és 25 fok között valószínű, de a keleti határvidéken 26, 29 fok is lehet. Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2019.09.09. hétfő éjfélig

Délnyugat, nyugat felől újabb összefüggő csapadéktömbök érkeznek, illetve közben képződnek is, és ezek északkeleti irányba vonulnak. Kezdetben főként a Dunántúlon várhatóak zivatarok, majd a kiterjedtebb csapadékzóna lassan, fokozatosan kelet felé helyeződik át, és előreláthatólag hétfőn késő délelőtt válik intenzívvé a Dunántúl keleti, valamint az Alföld nyugati tájai felett, ekkor akár heves zivatarok is kialakulhatnak. A rendszer hétfő kora este érheti el a Tiszántúlt, majd keddre virradóra legyengülve elhagyja az országot.

A zivatarokat felhőszakadás (ált. 20-30 mm, az Északi-középhegységben és az Alföld egyes részein lokálisan akár ezt meghaladó mennyiség) kísérheti, valamint jellemzőbbek lehetnek a viharos (~70-90 km/h) lökések is, helyenként jégeső is előfordulhat.

(met.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.