240 ezer forintos büntetést kapott, és az egymilliós perköltséget is állnia kell.

Több mint egymilliót kell fizetnie az Orbán-interjút meghekkelő újságírónak

Még 2016 karácsonyán robbant ki a botrány, melynek következtében fejek hullottak a Veszprémi Napló szerkesztőségében.

A 2016 karácsonyán megjelent miniszterelnöki interjúban olyan mondatokat csempésztek, mint például

„mi kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket”,

vagy hogy az ápolók bérével együtt „a kórházi hullák száma is emelkedik”.

Több mint egymilliót kell fizetnie az Orbán-interjút meghekkelő újságírónak

A 444.hu írta meg, hogy az interjú meghamisításával vádolt F. Gábort, a Veszprémi Napló volt munkatársát 240 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték, és a több mint egymillió forintos bűnügyi költséget is meg kell térítenie.

A bírósági eljárás során kiderült, hogy a Szakács Árpád által készített interjút a központi szerkesztő másolta be a dunántúli napilapok oldalára.Több tucatnyi alkalmazott használta a szerkesztőségi rendszert ugyanazzal a mindenki által ismert, közös jelszóval.

A bíróság szerint F. Gábor a saját számítógépéről, az egyik szabadságon levő kollégájának felhasználónevével írt bele az interjúba.

Az újságíró a vádakat tagadja, szerinte nem bizonyítható, hogy ő ült akkor a gépénél.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.