Ma délelőtt két órára a MÁV minden jegyvásárlási rendszere összeomlott.

Megjavították a MÁV-START internetes és automatás jegyvásárlási rendszerét, amely kedd reggel óta az adatbáziskezelő-rendszer leállása miatt nem működött. A vasúttársaság nem bírságolja meg azokat az utasokat, akik a műszaki hiba miatt nem tudtak érvényes jeggyel utazni – közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.

Ahogy azt korábban megírtuk, a rendszerleállás miatt átmenetileg sem a jegykiadó automatákból, sem az internetes jegyvásárlási rendszerből nem lehetett menetjegyet váltani.

A korábban megvásárolt jegyeket pedig nem lehetett átvenni az automatákból.

Közölték: amennyiben az utasok az automatás, illetve az internetes jegyváltás meghibásodása miatt nem tudták átvenni menetjegyüket, az utazásuk megkezdésétől számított 15 napon belül, utólag igazolhatják az érvényes menetjegy meglétét.

Ehhez a vonaton a jegyvizsgálók által kiállított jegyzőkönyv, úgynevezett utasleadási lap sorszámát és a vásárlási azonosító adataikat (felhasználói név, jegyvásárlás időpontja) kell elküldeni az ügyfélszolgálat elérhetőségeinek egyikére.

Az utasok a menetjegyüket a jegypénztárakban, valamint a MÁV mobilalkalmazás segítségével vásárolhatták meg. Az alkalmazással váltott jegyet okostelefonon is be lehet mutatni a vonatokon a jegyvizsgálóknak.

A hiba helyreállításáig az utasok a vonatokon is pótdíjmentesen vehették meg a menetjegyüket

- írta a MÁV.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/Bruzák Noémi

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
A kormányzati minisztériumok és minden kormányzati szervezet köszöni szépen, jól elvan, mindig jut új gépkocsi, perzsaszőnyeg, formaruha és festmény vásárlására. Minden más állami intézmény (oktatás, egészségügy, közlekedés, szociális intézmény, stb.) működésére kétségbeejtően kevés pénz marad. A MÁV működése (is) nyilván veszteséges, ezért kellene többet fordítani rá a költségvetésből. Mert kevés pénzből nem lehet például működőképes jegyrendszert csinálni. De az arra kiírt tendert sem olyanokkal kellene megnyeretni, akik annyira ostobák hozzá, mint amennyire jó Fidesz-imádók.

Aki Én
Béjla a gészbuk esze!

Attól, hogy ostoba, mesterkélt stílusban okoskodsz, még egy buta pöcs vagy ma is.
nezelodo
Jaj csak nem az új tulaj okoska kezdett intézkedni, és az informatikusok pedig odébb álltak!? Vagy nem jöttek vissza javítani a rendszerfejlesztők arra az ígéretre, hogy megkapják majd a januári fizujukat!?
papa.49
A homolyagomolya belegabalyodott a jegyrendszerbe !!!
Lepényleső
Lehet kenegetni,róla tudomást nem venni,esetleg spray-vel fújogatni,az akkor is marad
a klasszikus régi amit csak ßarnak szoktak nevezni?
advocat
Havi 5 milláért mit akarnak? Fesse az eget zöldre?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.