Magyarország ereje a munkát vállalók teljesítményétől függ, a kormány ezért munkalehetőséget akar biztosítani mindenkinek, aki dolgozni szeretne – jelentette ki a Fővárosi Kormányhivatal keddi állásbörzéjén a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára.

Tuzson Bence a foglalkoztatottság további bővítése érdekében a munka megbecsülését, illetve a munkát keresők és kínálók hatékony összekötését sürgette. Budapesten 2,2 százalék a munkanélküliség, miközben 8 ezer betöltetlen álláshelyet tartanak nyilván a fővárosban.

Az ország akkor lesz a legerősebb, ha mindenki munkához jutott, megtalálva a számára legmegfelelőbb álláshelyet

- mondta az államtitkár.

Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára szerint a rekordszintű foglalkoztatással párhuzamosan a szabad munkaerő-tartalék fellelése vált a legnagyobb kihívássá. Hozzátette, hogy a munkavállalók elhelyezkedését képességeik felmérésével és képzési ajánlatokkal támogatnák, a munkaadók igényeit pedig a vállalati kapcsolattartók segítségével mérnék föl. A foglalkoztatás számai mögött emberek és családok állnak, a foglalkoztatáspolitika intézkedései az ő mindennapjaikat és jövőjüket határozzák meg – hangsúlyozta. A budapesti kormányhivatal múlt heti közleménye szerint a főváros 14,4 ezer álláskeresőt tart nyilván. A betöltetlen helyek jelentős részét az építőipar, a kereskedelem, a szolgáltatások és a vendéglátóipar adja, de sokan keresnek járművezetőket és gépkezelőket is.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Hogyan mondjam el neked, Évike? Kapnátok tízmillió forintot kölcsön, ha anyukád úgy akarná, hogy szülessen testvéred. Akarná, ha megfizetik? Azt már te is tudod, hogy az irdatlanul sok pénz. Ám a csúnya embereknek ezerszer, százezerszer több van. Ők abból palotákat, üdülőket vesznek, röpcsiznek, és elosztják egymás között a rengeteg eurót is, de csak a csúnya emberek kapnak belőle. Ezért nagyon bosszúsak Európában. Jut eszembe, Évike, ezért és miattad öltözött fel szépen anyukád és apukád. Szavaznak a te és a ti jövőtökre, hogy olyan szabadok és boldogok legyetek, mint a német, holland, svéd, norvég, dán kisgyerekek. kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/05/kidsj%C3%B31.jpg
Annyi barátotok – fehérek, feketék, bicegősek, kicsit vaksik, betegek, alacsonyak, magasak, szeplősek, dundik – lehet, mint égen a csillag. Legyetek türelemmel, amíg a szüleitek odamennek a szavazó ládához. Hátha megéri, végre. Aztán jöhet a ringlispíl, ami játéknak nagyszerű, csak tudod, Évike, az csak körbe-körbe forog. Mi a sok szédülés után lépnénk előre – a közös jövőnkbe. Akkor majd másról beszélünk nektek, Évike. Nagyon sok "Évike " van akinek el kellene magyarázni dolgokat...néhány megérti, de a nagy többség fel se fogja, hogy mi zajlik körülötte...
Eladott Ország
Pedig olyan jó körülményeket teremtettek. Kevesebb szabadság, több munkaóra, változatlan fizetésért. Miért is hagyhatják el az emberek a céget? De legyünk pozitívak, adjunk tanácsot a tuzsonféléknek: miután teherbe basztátok a tetves anyátokat, tűnődjetek el rajta, hogy tán nem stadionokra, meg úszó-cselgáncs vébékre kéne elkúrni a forrásokat, hogy rohadnátok meg élve mind egy meszesgödör alján! Egy apparatcsiknak mi tűnik fel először? Hogy kevés az apparatcsik. Megemlíteném, hogy orvosból, kőfaragóból és balettáncosból is hiány van. Pedig egyedül a balettáncosoknak maradt meg a korkedvezményes nyugdíj lehetőség. Át kell csoportosítani őket rendőrnek, tűzoltónak, kormányablakosnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.