Magyarország érdekelt abban, hogy Ausztria ezután is határozottan utasítsa el a terrorizmus minden formáját, továbbra is mondjon nemet a politikai iszlámra, és segítsen megvédeni Európát a migránsoktól – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, miután hivatalában fogadta Norbert Hofert, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökét.

Orbán fogadta az osztrák szélsőjöbb vezetőjét – és elmondta, milyen kormányt akar Bécsbe

"Ezekben a kérdésekben megvan közöttünk az egyetértés" – mondta a kormányfő a közös sajtótájékoztatón.

Úgy fogalmazott, érzékeny időszak a mostani, hiszen választás lesz Ausztriában, és az út is, amely ehhez vezetett, "rendkívül érzékeny". Jelezte, a magyar kormány semmiképpen nem akar beavatkozni az osztrák választásba, "Ausztriáról az osztrák polgároknak kell dönteniük".

Azt kívánta ugyanakkor, hogy Ausztriának stabil és erős kormánya legyen a szeptember végi előre hozott parlamenti választás után.

Ausztriát stratégiai, történelmi partnernek nevezte, hangsúlyozva ezért, hogy Magyarország érdekelt a szomszédos ország sikerében.

"Elkötelezettek vagyunk az együttműködés iránt, egyetértünk abban, hogy mindkét ország fontos a másik ország számára, Ausztria továbbra is rendkívül fontos Magyarországnak" – mondta Orbán Viktor tárgyalópartnerének.

A miniszterelnök hangsúlyozta, nagyra értékeli azt a munkát, amelyet az Osztrák Szabadságpárt kormányzópártként végzett az elmúlt években. Kiemelte, nagyon jó kapcsolatok épültek ki kormányzati szinten, "kiderült, hogy számos kérdésben hasonlóan gondolkodunk", a mostani tárgyalással pedig megerősítették, hogy néhány fontos kérdésben továbbra is egyetértenek.

Az Osztrák Szabadságpárt elnökének azt kívánta, hogy "sikeres választás és sikeres kormányalakítás következzen", Ausztria pedig legyen ismét nagy és stabil partnere Magyarországnak.

Norbert Hofer arról beszélt, bízik a választási sikerben, és reméli, hogy a választás után kormányzati szinten is folytatódhat az eddigi gyümölcsöző együttműködés Magyarországgal.

Az FPÖ elnöke is nagyon fontosnak nevezte a politikai iszlám elleni védekezést.

Kitért arra is, hogy értékelése szerint Magyarország minden téren intenzíven fejlődik.

Norbert Hofer megjegyezte: sok magyar vállalkozás működik és sok magyar magánszemély dolgozik Ausztriában, ami azt jelenti, "nagyon intenzív" a két ország közötti együttműködés.

Azzal kapcsolatban, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke kedden bejelentette, a bővítés- és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztosi posztot szánja Trócsányi Lászlónak, Orbán Viktor kérdésre azt mondta: az Európai Unió bővítése szép és nagy feladat, a magyarok pedig szeretik az ilyen feladatokat.

Trócsányi László nagy tapasztalattal rendelkezik, érti Európa lényegét, és alkalmas a csatlakozni akaró országok segítésére, hogy átvegyék az európai szabályokat, normákat és értékeket – fogalmazott.

A miniszterelnök hozzátette: sok történelmi kihívás van az EU előtt, ezek közül az egyik – a magyaroknak a legfontosabb – a bővítés a Balkán irányában.

Forrás: MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
"Trócsányi László nagy tapasztalattal rendelkezik, érti Európa lényegét, és alkalmas a csatlakozni akaró országok segítésére, hogy átvegyék az európai szabályokat, normákat és értékeket"

Tényleg nagy kihívás a csatlakozni kívánó országok segítése, hogy átvegyék az európai szabályokat, normákat és értékeket egy olyan politikai család tagjának, amelyik nem akarja átvenni az európai szabályokat, normákat és értékeket.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Terror mindig volt, de karaktergyílkolás a rendszerváltó újítása, lassan ölő méregként
.
www.google.com/search?q=terror+magyarorsz%C3%A1gon&oq=terror+magya&aqs=chrome.4.69i57j0l4j69i60.36369j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Magyarország ebből jobban teljesít!!!
csak úgy....
@verőce21: beteg az elméd ,üldözési mániákus vagy,mint ...de had ne soroljam! :)
staro2
Az osztrák választók tömegei várták visszatartott lélegzettel, hogy a vezér végre kinyilatkoztassa: milyen kormányt AKAR Ausztriában.
verőce21
@csak úgy...: @csak húgy...: "...had(d) ne soroljam!" én sem neked!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.