Ott van a fülöpházai képviselőjelöltek között Balogh József János, a település korábbi polgármestere is. Ő az a politikus, aki 2013-án egy este részegen olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy az asszonynak eltört az orra és a járomcsontja is, kórházba került.

A vak komondoros Balogh megint közhivatalt akar

A kórház tett feljelentést. Balogh – aki ekkor fideszes országgyűlési képviselő és Fülöpháza polgármestere volt – először azzal védekezett, hogy a nő megbotlott a vak komondorukba, úgy szerezte a sérüléseit.

Büntetőügy lett a verésből, az előkerült bizonyítékok miatt a politikus ott már elismerte, hogy ő verte meg az élettársát. Első fokon még csak pénzbüntetést kapott, ami azt jelentette volna, hogy megtarthatja 2010-ben, fideszes politikusként megszerzett polgármesteri székét. Másodfokon aztán szigorították a büntetést, 10 hónap szabadságvesztést kapott, felfüggesztve.

A jogerős ítéletet csak 2016 júniusban mondták ki. Balogh közben elindult a 2014-es önkormányzati választáson. A Fidesz az asszonyverés miatt kizárta ugyan, de függetlenként is újra tudott nyerni. Ami annak is volt köszönhető, hogy senki nem állított vele szemben jelöltet, egyedüli pályázó volt Fülöpháza vezetésére. A választók látványosan távol maradtak a szavazástól (39 százalékos részvétel), aki elment, azok közül is minden hatodik érvénytelenül szavazott. De Balogh a többiek szavazatával újra polgármester lett.

A polgármesteri székétől a jogerős szabadságvesztést kimondó 2016 nyári ítélet miatt volt kénytelen megválni. Az ügyvédjével megpróbálták ugyan elérni, hogy Balogh előzetes mentesítést kapjon. Ha ez meglett volna, Baloghnak nem kellett volna lemondania a település vezetéséről, a szándékos bűncselekmény elkövetése ellenére sem. A bíróság a mentesítést azonban nem adta meg.

A Balogh lemondása miatt kiírt időközi választáson lánya, Nagyné Balogh Csilla nyerte meg 2016-ban.

A mostani választáson Balogh lánya lesz az egyetlen jelölt a polgármesteri posztra. Balogh az egyik fülöpházai képviselőhelyet pályázza meg.

Forrás: 444.hu

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Ő is olyan értelmes, mint tsai, talán visszafogadják.
jesz
családi vállalkozás?... más mindenki alkalmatlan?...mert az baj.
nezelodo
Még mini elnök is lehetne a csonttörő teljesítménye alapján.
namihami
@jesz: Valamint a komondornak is születtek kölykei. És az a vérvonal is bevált már az idök során.
vacsi
Inkább beszéljünk a komondorról! Az sokkal értelmesebb!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.