A Népszava pártokon belüli közvélemény-kutatásokra hivatkozva arról ír, hogy Tarlós István főpolgármester és Karácsony Gergely zuglói polgármester, főpolgármesterjelölt támogatottsága majdnem fej-fej mellett áll.

A Népszava cikke szerint a budapesti választási térkép átrendeződni látszik az utóbbi időkben, az ellenzék egyre inkább jön fel a hagyományosan jobboldalinak tartott kertvárosi és budai polgári körzetekben, míg a Fidesz a hagyományosa baloldalinak tartott lakótelepeken kezd erősödni. 

Karácsony már majdnem beérhette Tarlós támogatottságát

Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

A lap úgy értesült a pártok különböző belső felméréseiből, hogy az ellenzéki nyereség egyelőre nagyobb, mint a veszteség. Információik szerint a mérések azt mutatják hogy az újrázni kívánó Tarlós István főpolgármester és ellenzéki fő kihívója, Karácsony Gergely zuglói polgármester majdnem fej-fej mellett áll, az őszi önkormányzati választáson pedig az ellenzék nyerheti a kerületek szűk többségét.

"A két versengő erőkörnek ezúttal ugyanaz a stratégia hozhat sikert: a saját bázist kell csúcsra járatnia. Ez a Fidesz esetében annyit tesz, hogy a kerületekben direkt kampányeszközökkel, kopogtatással mozgósítanak, a központi kampányt pedig próbálják altatni, eljelentékteleníteni. Példának okáért a „Budapest nem cirkusz” plakát – amelyről Puzsér Róbert és Berki Krisztián társaságában tekint le Karácsony Gergely – funkciója nem az ellenzék megosztása, hanem a főpolgármester-választás komolytalanná tétele.

Két dolog ugyanis megváltozott tavasz óta. Egyrészt Tarlós – a mérések szerint – elvesztette azt a versenyelőnyét, hogy az ellenzéki szavazók mintegy tíz százaléka hajlandó lett volna rá voksolni. Az ellenzék szerint ennek az az oka, hogy sikerrel ment át a „Tarlós Orbán bábja” üzenetük, így megkopott a városvezető „szakember jellege”. Így mára a jelenlegi főpolgármester támogatottsága szinte pont ugyanannyi, mint ahány politikailag aktív szimpatizánsa van Budapesten a Fidesznek. Másrészt a közbeszédben egyre inkább Karácsony-Tarlós-párviadallá egyszerűsödött a budapesti választás, és ebben a relációban Berki kedveltsége nem mérhető, Puzséré pedig egyre olvad – jelenleg 4 százalék a ZRI Závecz Research mérése szerint. (Ugyanez a kutatás úgy találta: Karácsonyt a választók 45, Tarlóst pedig 49 százaléka emelné a város élére.) Azaz a Fidesznek elemi érdeke, hogy minél alacsonyabb legyen a részvétel – és biztonsággal elvigye saját szavazóit"

- olvasható a cikkben.

A lap szerint az ellenzéknek magas részvételi arány mellett 400 ezer szavazatra van szüksége a győzelemhez. Ez azonban azért nagy falat – emlékeztet a Népszava –, mert a 2014-es önkormányzati választáson a budapesti szavazópolgárok körülbelül 43 százaléka járult mindössze az urnák elé voksolni (ez olyan 592 ezer embert jelenthet, akik közül Tarlósra 290,6 ezren szavaztak, neki ennyi kellett a győzelemhez).

A cikk szerint az összefogott ellenzéki pártoknak ráadásul azokat a szavazókat is meg kell tudnia szólítani, akik a választásban nem egyfajta Fidesz-ellenes népszavazást látnak, hanem a város ügyeivel is foglalkozni akarnak.

A Népszava megemlíti a függetlenként induló Puzsér Róbert főpolgármesterjelöltet is, aki a cikk szerzője szerint nem csak a baloldalról, de jobbról is vihet el szavazatokat.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rumaus
Nem feltétlenül az ellenzék van többségben: csak azok (de nagyon), akik szerint Budapest nem lesz Felcsút-alsó! www.youtube.com/watch?v=6ykiISo-YO0&list=PLooFFUsf_qGqMmGJg6Or7_vEMNBXBtG4x&index=2&t=0s
tulipan
@whitout: Tudod, ez a pimasz, narancsos propaganda lényege, immár 9. éve!!! Ezen kell végre túllépnünk!!!
Nekem igazából, ez az undorítóan pökhendi 120% "tetszik"!!! :D :D
Nessy
Nekem is szembejött ez a "szellemes, nívós kivitelű plakát" Most az a gondom vele, hogy Thürmer csak nem fért rá a plakátra, vagy ő és Tarlós egy, azaz rájuk lehet bízni Budapestet, már ami még nem lesz le és bebetonozva a közeljövőbe!
Aki Én
@reagens a seggnyaló Shikari: hallottad lúzer? Idén októberben lesz Karácsony...
Yoda69
Gyerünk Gergő! Le kell mosni a komcsikat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.