Az anya gyermekével múlt péntek hajnalban ellenkező irányból hajtott fel az M5-ös autópályára. Utolsó útjukról hátborzongató videót készített egy hölgy, aki döbbenetes dolgokat árult el a tragédiáról – írta meg a Ripost. A videót átadták a rendőröknek is.

Egy nő és a férje hét percen keresztül videózták, amint a múlt héten az M5-ös autópályán egy nő párhuzamosan velük, de a forgalommal szemben megy az autójával. Megszámolták, 13 autó mellett száguldott el a 27 éves nő, köztük egy teherautó mellett is. Az a felvételen már nem látszik, de a nő ezután frontálisan ütközött egy román rendszámú kocsival. A balesetben a 27 éves nő és 10 éves fia, valamint a szabályosan haladó gépkocsi sofőrje, egy idősebb asszony is meghalt.

A Ripostnak nyilatkozott a videót készítő nő, aki a férjével együtt utazott.

Szeged felé tartottunk az autópályán, amikor a legnagyobb meglepetésünkre a soroksári Auchannál feljött egy kocsi, mely egy irányban haladt velünk, ám a szemközti sávban. Először a visszapillantó tükörből vettük észre, majd lassítottunk, és kétségbeesetten próbáltuk figyelmeztetni a vezetőt. De nehéz bármit is tenni a sötétben, ha száguldasz az autópályán úgy, hogy egy szalagkorlát van közöttetek… A férjem vezetett, én hívtam a rendőröket. A történteket a telefonommal videóra is vettem

– emlékezett vissza a nő.

Hozzátette:

Láttam az arcát, tökéletes nyugalom ült rajta. Olyannyira, hogy én azt hittem, alszik. Elszántan ment előre, mintha észre sem venné, ahogy a közelében lévő autósok, köztük mi is, figyelmeztetni próbálták. Kiabáltunk, dudáltunk, mutogattunk neki, de semmire sem reagált. Nem nézett oldalra, csak és kizárólag előre! Félelmetes volt, nagyon rossz érzés kerített a hatalmába... Most sem hiszem el, hogy nem látta, nem vette észre, hogy rossz helyen jár! Lett volna lehetősége lehajtani, mert útközben volt még egy benzinkút és egy lehajtó is. Ugyanakkor végig nagyon rendezetten ment, így felmerült bennem az is, hogy ha öngyilkos akart lenni, miért nem ment neki az első szembejövőnek?”

Forrás: Ripost, Index

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Aljas gyilkos! Mit ártott neki az a szerencsétlen, aki a másik kocsiban ült - és mit ártott vajon a saját, 10 éves kisfia, akit a saját élete árán is óvnia kellett volna?!
namihami
Ez a nő 110%, hogy be volt lőve. Nem hiszem, hogy valaki perceken keresztül megy szembe a többivel, akik nyilván dudálnak-villognak rá és nem áll azonnal félre.
Vagy direkt öngyilkos akart lenni. De hogy ezzel másokat is magával vigyen--na ez a felháborító!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Nagyvilág - 2019. September 16., 09:18
75 évesen halt meg a rocksztár
Sport - 2019. September 16., 09:13
Ezért sírta el magát Ronaldo kamerák előtt
Szórakozás - 2019. September 16., 08:49
Máris udvarlók ostromolják Vasvári Vivent