Az önkormányzati választások nem az országos politikáról szólnak, a voksolás tétje, hogy alkalmas, tisztességes és hozzáértő vezetőket találjanak az emberek településük élére – jelentette ki az országgyűlés elnöke szerdán Szegeden, Kövér László kifejtette, aki az önkormányzati politikát is "mini polgárháborúnak" fogja föl, az nem alkalmas egy település vezetésére.

Kövér László figyelmeztetett: a települések élére a kormánnyal együttműködő vezetők kellenek
Fotó: MTI/Kovács Attila

Kövér László a Tisza-parti városban tartott választási fórumon azt mondta, aki azt gondolja, hogy az önkormányzati választás arra való, hogy azzal az országos politikai viszonyokat befolyásolja, nemcsak ostobaságokat beszél, hanem árt is saját közösségének.

Kövér László úgy fogalmazott, a baloldal a békés, normális politikai vitákat és azoknak a választásokon való lezárását 2006 óta politikai polgárháborúvá alakította, és mind a mai napig szeretné fenntartani ezt az állapotot. Hozzátette: minél reménytelenebb helyzetbe kerülnek, annál mélyebbre süllyedve művelik ezt.

Az ország, Szeged is, és minden település ennél sokkal többet érdemel – mondta a politikus.

Kifejtette:

egy város vezetőjének együttműködőnek kell lennie, nemcsak a kormánnyal, hanem saját települése közösségeivel is, azokkal is, akik nem vele szimpatizálnak.

Úgy vélte, a politikának a legelemibb kötelessége mindent megtenni a közösség, a nemzet fennmaradásáért.

A házelnök szerint lényegbevágó különbség a két oldal között, hogy a másik oldalnak csak a hatalom, a pillanatnyi jólét számít, a család nem jelent értéket. Álláspontjuk szerint a gyermekvállalást nem kell támogatni, mert ahhoz a politikának semmi köze. A másik oldal szerint el lehet innen menni, de ami ennél is sokkal rosszabb, azt mondják, majd úgyis jönnek ide mások, és azokat be kell fogadni – fejtette ki az országgyűlés elnöke.

Kövér László szerint az a "kérdés, ki az, akinek ez az ország – benne Szeged – a hazája, és ki az, akinek csak a telephelye".

A politikus kifejtette: Botka László tágabb csapatát olyanok alkotják – az élen Gyurcsány Ferenccel – akik a rendszerváltás óta

a legmélyebb válságba lökték az országot. Az ellenzéknek sikerült megvalósítani az elvtelenség koalícióját, habozás nélkül összefogtak azokkal, akiket korábban leköpdöstek, akár szó szerint is

- közölte.

A politikus úgy fogalmazott sikeres tíz esztendő van az ország mögött, mindenki jogos reményekkel nézhet a jövőbe, hogy léphet egyet előre.

A fórum előtt Kövér László újságíróknak úgy fogalmazott, a helyi közélet szereplőinek és a választóknak kell eldönteniük, mit várnak saját településük megválasztott képviselőitől.

A házelnök szerint nem mindegy, hogy egy polgármester vagy képviselő-testület milyen megközelítésben vezeti a települést. Ha az ellenzéki városvezetők a központi kormányzat ellen küzdő gerillának vagy partizánnak gondolják magukat, nemcsak ostobaságukat bizonyítják, hanem felelősségük hiányáról is tanúskodnak.

A fórumon Nemesi Pál, a Fidesz-KDNP által támogatott független polgármesterjelölt kifejtette, a szegedi gazdasági növekedés, a helyiek életszínvonala nem követte az elmúlt években az országban végbement fejlődést.

Szeged leszakadóban van a többi magyar nagyvároshoz képest

- mondta, példaként említve, hogy az elmúlt 17 évben egy Győrben élő átlagos jövedelmű választópolgár egy garzonlakás árával többet keresett mint egy szegedi.

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöki posztját is betöltő építési vállalkozó szerint a jelenlegi városvezetés nem nyitott arra, hogy más fejlődési pályára állítsa Szegedet.

Nemesi Pál leszögezte, rendezni kell a viszonyt a kormánnyal, és nyitottá kell tenni az önkormányzatot, hogy szoros kapcsolatot tartson fönt a szegediekkel.

(MTI)

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Te büdös szarházi a népedet fenyegeted . Minek nézed magad te mocsok?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
colibri
...meg a nagybüdös lófütyi kövérnek a bajusza alá!
Clavigo
Hogy nézhet ki ez a furkó,,, egy vályú pacalpörkűűűt után, vazzzze ??
Sámannus
Te büdös szarházi a népedet fenyegeted . Minek nézed magad te mocsok?
Borsodi
@Clavigo: Mint egy hajléktalan paraszt. Ecseteli szavazzunk a fideszes polgár mesterekre akik fenyegetik a lakosságot, ha nem fideszes lesz a befutó lófaszt kap a város nem pénzt. valamint megszűnik a közmunka. Mi primitívek el is hisszük. Akkor kik is háborúskodnak,fenyegetőznek állnak bosszút azokon akik nem szavaznak rájuk?
papa.49
Köteles rendbe tehetnéd már a ,,nádfedeledet,, ritka szarul festesz vele !!!
A másik meg amit mondtál az is megérné a söndörségnek kivizsgálnia, mert ez nem is burkolt fenyegetés a másképp gondolkodók ellen !!!
Nessy
Ez nyílt zsarolás! Vagy fideszéknél így néz ki a tisztességes kampány???
bencemacska
Ez az embernek látszó valami, most pontosan azzal vádolja az ellenzéket, amit ők elkövettek 2006-ban. Vissza olvasható.
Én meg azt mondom:
Köteles, állj a tükör elé, és egy nagyon nagy adagot KÖPJ ARRA A SZARKUPACRA, AMIT A TÜKÖRBEN LÁTSZ!!!
RedEye
Igaza van, pont ezért kell elzavarni ezt a kormányt, meg őt is. Ilyet nyilatkozni egy demokráciában hogy merhet valaki? Ja, egy demokráciában fel sem merülhet, vagy már adhatja is befele sűrű bocsánatkérések közepette a lemondási kérelmét, mielőtt még páros lábbal ki nem rúgják!
VESSZEN A FIDESS-MAFFIAKORMÁNY - A SURMÓ kÖVÉR ner-társsal és a többi csatlóssal, strómannal egyetemben!
Clavigo
A csicskáidat,,meg a kicssaládodat fenyegesd te szarházi tahó...
tudode
Ha elhúztak volna már az léső lenne kommunistaügynök múltjukkal együtt
.
----- Orbán Viktor és Kövér László volt kommunista ügynökök
.
propeller.hu/itthon/3340537-orban-viktor-kover-laszlo-volt-kommunista-ugynokok
.
Szégyentelen politilai szélhámo(sokk)!!!
cikicakk55
Az egész duma egy zavarodott elméjű ember sületlenségéről szól,de két mondta kifejezetten kiverte a biztosítékot. '
1:",Az önkormányzati választások nem az országos politikáról szólnak, a voksolás tétje, hogy alkalmas, tisztességes és hozzáértő vezetőket találjanak az emberek településük élére " 9 éve megy már a huza-vona,mert a minisztériumok élén sógor-koma-jó barát a miniszter és egy cseppet sem zavarja őket,hogy nem ért ahhoz amit csinálnia kéne.
2.," Kövér László úgy fogalmazott, a baloldal a békés, normális politikai vitákat és azoknak a választásokon való lezárását 2006 óta politikai polgárháborúvá alakította, és mind a mai napig szeretné fenntartani ezt az állapotot."
A baloldal szítja a gyűlöletet és a baloldal akar polgárháborút kialakítani? Ne röhögtessen már! Ki készíttetett hatalmas Óriás plakátokat az Unió,Brüsszel, és a hazai politikusok ellen? Hány feljelentést tettek eddig meg Márky-Zay Péter ellen és hányat nyertek meg? Itt aki állandóan háborúzni,harcolni akar,az Maga Orbán Viktor és hűséges talpnyalói. Nem vagyok baloldali,mert egyik oldalra sem hajlok. Szeretnék középen maradni,így nem érdekem védeni a baloldalt,de Kövér most nagyon rondán mellé rúgta a labdát. Inkább maradjon csendben,jobban járna a Fidesz is,mert csak leégeti az egész bagázst.Igaz,Orbánon már nincs mit leégetni. Már csak a ruha tartja össze az egész embert.
human
Laca! Fordítva ülsz a lovon. Az van, hogy az emberek most megválasztják ki képviselje őket helyben. Nektek éppúgy együtt kell működnötök az ellenzéki polgikkal, mint a fideszesekkel. Ha nem ezt teszitek, ha betartotok az ellenzéki vezetésű városoknak, akkor az ott élő fidesz szavazóknak is betartotok! Egyébként pont ezért szokták mondani az ellenzéki polgik, hogy a NER-en kívül is van élet. Kicsit kevesebb a stadion, a térkő és a szökőkút, de van élet.
solidedge
A korai Kádár korszakban járunk. A Fidesz népszerűségének csökkenése a felcsúti kis emberkét arra fogja ösztönözni, hogy a Rákosi korszak módszereit vezesse be. Hogy ez mennyire lesz életképes azon múlik, hogy hány Orbánék által még meg nem fertőzött demokráciára éhes ember van még az országban.
whitout
Hallgatni arany.

Tarkón baszni Kövért...
human
Annyi pozitívumot látok ebben, hogy jól láthatóan már ott tartanak Orbánék, hogy a fenyegetést, zsarolást is be kell vetniük. Ez azt jelenti, hogy saját valós felmérésük szerint is 50% alatt vannak továbbra is.
whitout
Lehet, hogy nem bízok mindent Istenre.
Jövök érted.
whitout
Egyesek szerint csak könyvből ismerem az idegen légiót.
Egyesek szerint...
Legyen így.
Sámannus
Megérettél a kötélre szarházi, ha ilyen hangnemben kapaszkodsz a hatalmadhoz.
whitout
Öreg geci vagyok.
Már mindent láttam.
Meggyógyult a hátam - már megint mindenre képes vagyok.
Kiütlek, ha kell.
Muay Thai - faszom.bakom!
SystemError
Hivatalból pàrtatlan mi... Senkiházi patkány!
reagens
Tegyük fel, hogy innen választanának egy ellenzéki, nagy pofájú patkányt, libsik közül. Menne a köpködés, a szereplés a többi húsz nyominak itt és a település nem haladna, mert a polgármester kormányt akar buktatni. Ki az a hülye aki egy ilyen retkes idiótára szavazna? Épelméjű nem. Kövér nagyon igazat mondott.
RonaGyuri
Kövér kedves figyelmeztetése bőségesen kimeríti a zsarolás fogalmát! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: Figyelmeztetés vs. zsarolás

A derék T.Ház mester „tanácsokat” osztogat a választóknak és a jelölteknek

Az az igazság, hogy valójában bár tanácsnak tanács, de sokkal inkább figyelmeztetés jellege van, sőt ..
Kövér László a Tisza-parti városban (Szegeden) tartott választási fórumot, s ott figyelmeztette az eddig rosszul választó népet: „Ha az ellenzéki városvezetők a központi kormányzat ellen küzdő gerillának vagy partizánnak gondolják magukat, nemcsak ostobaságukat bizonyítják, hanem felelősségük hiányáról is tanúskodnak.”. Sőt jelezték NER-társaival, hogy „a szegedi gazdasági növekedés, a helyiek életszínvonala nem követte az elmúlt években az országban végbement fejlődést.”!
Hát mit mondjak meglehetősen egyértelmű figyelmeztetés, sőt…
zsarolás = 367. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön!
Málna
@RonaGyuri: Akkor jelentsd fel, Gyuri bácsi...
Aki Én
@reagens: @Málna: buta, aljas hazaárulók vagytok, a nagy többség megveti a magadfajtákat.
nezelodo
Nem történt más, csak az, eltévesztette a naptárját, és felszólított, hogy a Hazafias Népfront jelöltjére szavazzanak, és ha meglesz a 99,8 %-os győzelmi arány, anyagilag is jobban járnak a települések.
kereső
"Kövér László úgy fogalmazott, a baloldal a békés, normális politikai vitákat és azoknak a választásokon való lezárását 2006 óta politikai polgárháborúvá alakította, és mind a mai napig szeretné fenntartani ezt az állapotot. Hozzátette: minél reménytelenebb helyzetbe kerülnek, annál mélyebbre süllyedve művelik ezt."- ezt pontosan a fidess műveli 2002 óta. Ne kend másokra a saját aljasságotokat. Ez egy "házelnök"? , vagy mint "magánember"zsarolja meg Magyarország településeinek állampolgárait,mint orbán aki "magáneberként" ir alá kormánymegállapodást, és ezzel zsarolnak Budapesten?
reagens
@Aki Én: A többség támogatja a kormányt és a véleményünket!
Ellenzéki polgármestert óvatosan kell választani. Ha acsarkodó, kormány váltó hangulatú hangembert szavaznak meg, tönkre fogja tenni a települést. Az olyan nem a haladásért dolgozik, hanem az alantas politikai mocskát akarja ráerőszakolni mindenkire!

Szavazzuk le őket, hogy esélyük sem legyen kárt okozni!!!
namihami
Ennek a szerencsétlennek orrába szorult a partvis?
dr. prédikátor
Mi a retkes kurva anyádat fenyegetőzöl te szarházi patkányivadék!!!Kellenének a fityma seggnyaló polgik Mi,???Hogy rohadnál el már te mocsok senkiházi hazaáruló féreg!!!
vacsi
Én a településünk élén olyan polgármestert szeretnék látni, akire az emberek felnéznek, akiben megbíznak, aki mindenek felett a település, és a településen élők érdekeit nézi!
szegfue
Sajnos u.ez megy vidéken, ill. a mi településünkön is:( Van egy fideszes tömörülés, nekik van egy szervezetük a fb-on is... hogy ott mi megy, az leirhatatlan! Valaki megkérdezte, hogy ki irja a szervezet nevében a "vitainditókat" -- soha sem irja oda senki sem a nevét! -- erre kitiltották! Mondanom sem kell, hogy "ódákat zengenek" a saját teljesitményükről, melyeket persze csak most végeztek el látványosan, tüzoltás-szerüen. Meg aztán minden ellenzéki képviselőjelölt nekik "álcivil" és rendesen pocskondiázzák. A különböző "összefonódásokról" már nem is beszélve...Én csak kb. 2-3 hete találtam rá erre az oldalra, de a hozzászólókból látom, hogy az oldal moderátora rokonságban van az önkorm. településgazdálkodási cégének "tanácsadójával"... ja és minden eseménynél a szlogen: "köszönjük a polgármester úrnak"... szóval ez a kis csoport uralja a település életét... hozzájuk dörgölőznek a megélhetési emberek és ezeknek "mennek a lovak":((( Gusztustalan!!
Málna
@Aki Én: A megvetés kölcsönös. És akkor mi van?:-)
reagens
@vacsi: Egyetértek! Egy a településért tenni akaró, kompromisszumokra kész, konstruktív és kreatív polgármester kell, aki ha kap a települése támogatást, meg tudja köszönni és nem a kormányt fikázza. Neki a helyben élők életminőségének a javítása a célja és láttuk Esztergom példáján, milyen amikor önös érdekeiket előtérbe tolva inkább csődbe taszítanak egy települést, mint azt felvirágoztatnák. Az ilyen Tényi Éva féléktől az isten mentse meg a falvakat, városokat!
Kitűnő példa Gémesi, aki ellenzéki lévén nagyszerűen vezeti Gödöllőt és hihetetlenül sokat fejlesztett rajta!
Aki Én
@reagens: @Málna: ti buták vagytok ahhoz, hogy számítson a véleményetek.
Országosan pont az van, mint ezen a fórumon. Kisebbségben vagytok ti, hazaáruló ostobák.
reagens
@Aki Én: Bizony isten mondom, megnevettettél! :-))))))))))))))))))))))
kereső
Nem tudom miért "tobzódnak" ennyire a fideSSesek, hiszen ennek az önkormányzati választásnak szerintük nincs semmi jelentősége. Mi ez a nagy zsarolás, fenyegetés akkor? megáll a föld?,vagy orbán egója nem birná ki, ha néhány mjv.-t ,-és Budapestet elveszitene a fidess? Mi az oka?
balos
@reagens: A reagálásodnál már csak az üres telek a fejedben borzasztóbb!
balos
@Apoca: Az ilyen nemzethyleg "érintett" szervilis csicskáknak,csak a wc papir a mérce!Mindenkire és mindenre szarnak,amit nem ők "találtak ki" és nem loptak még el!
reagens
@balos: Gyakorlatilag semmit nem írtál!
Málna
Ne beszélj butaságot, mindenki véleménye számít, akinek szavazati joga van. Az meg igazán szomorú, ha országosan is ilyen ordító sötétség van, mint ezen a fórumon. Na majd meglátjuk..-)
SystemError
@reagens: Nagyon hatásos névváltoztatás volt, nyilván nem levágós..:) Tudod a tartalom és az ip a lényeg. Jogilag egyiknek sincs köze a nickhez..., csak így az elején szögezzük le. És mi a helyzet mostanában az anyjukat is eladó bértrolloknál, büntiből nem mehettél másik fórumra? Egy névváltoztatást engedélyeztek csak mi, azt kussoljál. Ilyen ez, ha az ember nem ért semmihez, csak hogy eladja a gerincét, de legalább jól fizetnek
reagens
@SystemError: Biztos sok összeesküvés elméletet olvastál. A haverodat már letiltottam mert személyeskedik. :-))) Tudod cimbi ha nem értesz semmihez ne lábatlankodj itt a rengeteg szakértő között. :-) Van bőven belőlük.
Inkább találd ki miért buktok megint. Az ip cím pedig neked is sajátos kell legyen. Gondolkodnék ezen a helyedben. Biztos kigondolod miért! :-)))))))
Évődhetünk ha betartod a szabályokat és annyi tiszteletet adsz amennyit kapsz. Ha ez nem megy akkor agyő. :-))))))) Majd kreatívan bosszantalak. :-)))))))
csak úgy....
"Málna
Ne beszélj butaságot, mindenki véleménye számít, akinek szavazati joga van. Az meg igazán szomorú, ha országosan is ilyen ordító sötétség van, mint ezen a fórumon. Na majd meglátjuk..-) " csak nem te határozod meg a tudatot,mint málna.
sosem gondoltam vóna,hogy a málna is lehet drog...
kakaósbögre
alapvetően már egy ilyen"figyelmeztetés" is "mini polgárháborúnak" számít. az pedig hogy olyan önkormányzatok "kellenek" amelyeknek együttműködniük "kell" a kormányzattal a régi MSZMP-s időket idézi,nem mellékesen pedig épp ellentétes azzal ahogy az únióban politizálunk.
csak úgy....
@reagens: tibi,te most próbálod letagadni magad? te ,az olvasottak alapján,már nem is vagy bészámítható,pedig reménykedtem benned...,a durbincsnak nem lehetsz szobatársa,mert öt egy skandináv diliházba kezelik, te meg a magyar cuciális növérkék kezei között,közben várod a segílyt és reménykedsz,hogy orbán vezeti az eut... :)
SystemError
@reagens: Akkor nem te vagy az a szarházi, gerinctelen Shikari? Bocs a feltételezésért, tudod annyira gerinctelen, jellemtelen szar senki volt, hogy mindenki azt feltételezi a hazug tetüről, hogy még annyi gerinc sincs a szarházi pondróban, hogy saját néven felvállalja a szociópata véleményét...:)
reagens
@SystemError: Ha dühkezelési problémáid vannak, az magánügy. Úgy és arra haragszol, akire akarsz. Mint említettem, van itt pár személyeskedő, akikkel nem állok szóba. Mit gondolok én pedig róluk? Majd ha megkérdezik megmondom nekik.
Addig is nem fárasztom magam lényegtelen és piti dolgokkal. Elmondom a véleményem a hírekről ahogy gondolom. Azt hiszem ez jobban bosszant egyeseket, mint mutatják de buli! :-)))))
SystemError
@reagens: Most nem értem mi bajod, nem te vagy az nem...:) Biztos a sok smile miatt gondoltam, hogy te vagy ő. Tudod ez ilyen kis stilú piti fideszes lihegés volt részéről. Amúgy nem hiszem, hogy újra kezdi, mert itthon 6-8 hónap mire egy feljelentés kézbe ér. Lassan odaér.
reagens
@SystemError: :-))))))))))))))
Jogi elégtételt venni egy nyilvános felületen? :-)))))))))))))))))))))))) Mert megsértettek? :-))))))))
Próbálkozz csak, de majd meséld el, ha bebuktad!
SystemError
@reagens: Na azért ne gondold, hogy egy jellemtelen kis pondróval, aki még a virtuális nevét sem vállalja van miről beszélni..Kicsi pöcs nagyot parádézik anyu lakásábán. Láttunk már ilyet, nevet is változtatott:))))))
reagens
@SystemError: Ideges vagy haver? Várnak a Fideszbe egy ilyen elkötelezett alakot! :-))))))) Belülről tudnád tönkretenni! :-)))))))) A szocikat te intézted el? :-)))))))))
SystemError
@reagens: Mondtam Fidess jugend, hogy azért mert visszavezényeltek annak leszel nézve, ami vagy...
reagens
@SystemError: Mi a bajod? :-)))))))
Rendesen szóltam hozzád, te meg terrorizálni akarsz? :-) Haver! Tiszta kápó vagy itt! :-)))))))
SystemError
Jönnek a választások, megint itt vannak Kubatov csicskái :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.