A megye lakosságának 0,5 százalékának megfelelő, de legalább 2000 ajánlást kell gyűjtenie a pártoknak ahhoz, hogy megyei listát tudjanak felállítani az önkormányzati választásra. 

Az LMP egyetlen megyében sem tudott listát állítani, még a Munkáspárt is előttük jár
Fotó: Facebook/LMP

A 24.hu összesítéséből kiderül, az LMP egyetlen megyében sem járt sikerrel. 

A Fidesz-KDNP mind a 19 megyében állított listát, az MSZP, a DK, és a Momentum is, de több helyen csak pártszövetség részeként indulnak.

A DK Hevesben és Komárom-Esztergomban indul közösen más pártokkal, az MSZP ezeken kívül Borsodban is. A Momentum Hevesben, Szabolcsban, Borsodban és Komárom-Esztergomban.

A Jobbik szintén mind a 19 megyében állított listát, a pártból kivált Mi Hazánk Mozgalom hat megyében – Győr, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy és Vas – nem tudott listát állítani.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Marisunk pénzit már Kádáréknak adják ki. Hiányolom Dózsa [email protected] Lászlót a kampányból. Hogy hogy nem jelöltette magát? Talán má fel sem áll?
Gauntlet
LMP: Végjáték! Az egykor zöld váltópárt mára önmaga paródiájává vált, csak nehogy az legyen mint a Munkáspárttal, kisgazdákkal vagy a szocdemekkel hogy képtelenség a vezetőt leváltani (még akkor se ha ő akarja).

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.