A kormánynak és az önkormányzatoknak is egy irányba kell húzniuk a szekeret – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az október 13-i választásokkal kapcsolatban pénteken lakossági fórumon, Budapesten.

Szijjártó: a kormánynak és az önkormányzatoknak is egy irányba kell húzniuk a szekeret
Fitó: MTI/Mészáros János

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a helyhatósági választok tétje az elmúlt kilenc év "fantasztikus" eredményeinek megvédése.

A miniszter a soroksári Táncsics Mihály Művelődési Házban mintegy kétszáz ember előtt azt mondta, hogy az elmúlt kilenc év alatt Magyarország Európa legversenyképesebb és legbiztonságosabb országgá vált.

A helyhatósági választások tétje ezeknek a sikereknek a megvédése, ugyanis – mint fogalmazott – ha az ellenzék az önkormányzatokban nagy szerephez jut,

"elkezdenek rombolni, (...) mert (...) a Fidesz-kormányt akarják leváltani". Az, hogy egy önkormányzati választás nem erről szól, az ellenzéket nem érdekli

- tette hozzá.

Trócsányi László uniós biztosi jelölését példaként említve azt mondta: az ellenzék azt a nemzeti érdeket is "félre tudja dobni", hogy egy magyar embernek legyen döntő befolyása az EU bővítésére és szomszédságpolitikájára.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra: 2010-ben Magyarország gazdasági szempontból "a szakadék szélén egyensúlyozott", 12 százalékos volt a munkanélküliség, az államadósság "az egekbe emelkedett", miközben a Nemzetközi Valutalap (IMF) gazdaságpolitikai megkötésekkel élt.

Ezzel szemben Magyarország mára az EU leggyorsabb gazdasági növekedési ütemet tudja felmutatni, megvalósult a teljes foglalkoztatottság, 2010 óra minden évben csökkentették az államadósságot, továbbá "bebizonyítottuk a világnak", hogy lehetséges eladósodás nélkül sok munkahelyet teremteni

- sorolta a miniszter.

Közölte: 2010 óta 800 ezer új munkahely jött létre; míg 2010-ben 1,8 millió ember "nyakába varrták" a közteherviselést, ma már 4,5 millióan fizetnek adót. Arra is rámutatott, hogy míg Magyarország a lakosság száma alapján kilencvenkettedik a világon, az exportteljesítmény alapján a 34.

Az országba érkező beruházásokra térve pedig azt mondta: az új állásokban a munkavállalók 2017-ben átlagosan bruttó 304 ezer forintot, 2018-ban 420 ezer forintot, idén pedig 505 ezer forintot kerestek.

Szijjártó Péter óriási értéknek nevezte a Magyarországot jellemző politikai stabilitást és kiszámíthatóságot, megjegyezve, hogy az eredményekhez nagy választói felhatalmazás is kellett. Megfogalmazása szerint csak azok az országok lehetnek sikeresek,

ahol "nincsenek fölösleges, parttalan viták, nincs pitiánerkedés, nincs árokásás", hanem világos, egyértelmű felhatalmazást adtak a választók, és ennek alapján nyugodt kormányzati munka folyik. "Ez ma Európában egyedül Magyarországon és Lengyelországon van így"

- hangoztatta.

Közölte azt is: a magyar külpolitikai döntéseit Budapesten hozzák, azokat kizárólag a nemzeti érdek mozgatja. Úgy vélekedett, hogy a "nemzeti önfeladást" hirdető Európai Egyesült Államok koncepciójával szemben az unió csak akkor lehet erős, ha erős nemzetek alkotják, és ennek alapfeltétele, hogy tisztelje a tagállamok saját hagyományait, kultúráját.

Szijjártó Péter a fórum házigazdáját, a Fidesz alelnökét, országgyűlési képviselőjét, Kubatov Gábort is méltatva összegzésként kijelentette: a Fidesz 2006 ősze és 2019 tavasza között összesen kilenc országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választást "utcahosszal" nyert meg.

Úgy fogalmazott: "nem lát okot arra", hogy októberben ne ugyanez az eredmény szülessen, egyúttal arra kérte a soroksári választókat, hogy a XXIII. kerületben a Fidesz által támogatott független polgármesterjelöltre, Bese Ferencre szavazzanak.

(MTI)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
pontosabban talicskázni a pénzt Orbánék zsebébe! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Szargyártó a ,,fantasztikus eredményed,, a ,,kereskedő házakra,, elbaszott 100 milliárd ???
RonaGyuri
pontosabban talicskázni a pénzt Orbánék zsebébe! =))
Qqberci
Szíjrágó, magyaráztasd már el magadnek, mit is jelent az, hogy Ö-N-K-O-R-M-Á-NY-Z-A-T...
Nem azt, hogy O1G seggét nyalják...
Macskaszem
A lényeg, Szargyártó meg a kormány továbbra is gyártaná a szart, ezért szavazzunk a fideszre.
kamazuka
Druszám!
Az önkormányzati választás tétje nem az amire gondolsz.
Tét, a kiszámítható jövő hitelek nélkül.
A tervezhető élet hamis propaganda nélkül.
Békés egymás mellett élés gyűlöletkeltés nélkül.
Közbeszerzés mutyi nélkül.
Politikai közélet, megosztottság,és belelkesíthetőség nélkül.
Tisztességes 21.sz-i európai bérszínvonal és adópolitika lakóhelytől.lélekszámtól függetlenül.
Közúthálózat fejlesztés akár az önkormányzatok lakóközösségének szabad akaratából, ha kell a piacról is...akár a beleegyezésetek nélkül.
Az önkormányzati támogatások átszervezése ...
Soroljam?

Kapjátok magatok össze!
Ideológia szemszögből erősek vagytok.
Gazdasági szemszögből sebezhetőek.

Fejlődés,fejlesztés...,,de csak, ha Ti is benne vagytok feltétel " nélkül.!
reagens
Ez az ami nagy igazság. Márki és Tényi Éva példája mutatja. Az egyéni ambícióknak és a mindenre nemet mondásnak a település látja a kárát. Destruktív ellenzékit még gyepmesternek sem szabad alkalmazni. Ezek csak rombolni akarnak és az a dühödt gyilkos hajlamuk az első mondat után kiütközik. Acsarkodó ellenzékit sehová nem szabad engedni.
Macskaszem
@reagens: Tudtommal demokráciában le lehet váltani kormányt, önkormányzatot, bármit tisztességes szavazáson.. Csak diktatúrákban nem lehet leváltani senkit. Putyin egyszerűen bebörtönzi a vetélytársát. Nálunk meg leáll a szerver, és mire megjavítják, már benne van a fidesz győzelem.
kereső
Valahogy 2006-2010 között nem ez volt a fideSS üzenete, ugye toporzék?
kereső
Ezt már bemutattátok 1998-2002 között is Esztergom városában, Tétényi Évával, hogyan működik a dolog a renitens városokkal. Fenyegettek, zsaroltok, az ellenzékket rendőrökkel vegzáljátok. Putyin tőletek tanulta a módszereit.
reagens
@Macskaszem: A szerver nem az én asztalom de nagyon jó ellenzéki hivatkozás :-)
Persze igazad van. Bárkit le lehet váltani. Állt a zászló az ogy választáson de nem lett kormányváltás. Most olyan vezetőket kell választani akik képesek az együttműködésre. Ezt írtam az előbb is. Akik képtelenek pártpreferenciákon átlépve dolgozni a helyi közösségért azok alkalmatlanok. Nem kellenek a Tényik és Márkik és a lázadók mert csak csődbe viszik a konok ostobaságukkal a településüket. Lehet ellenzéki a polgi de dolgozzon és ne forradalmat akarjon szítani.
Jozefina
Igen egy irányba kell húznotok. Kifelé, de gyorsan!!!
Nessy
A kormánypárti vezetők megválasztása már megoldott probléma! Lojális informatikai rendszerrel elrendezve!
Clavigo
@reagens: Téged ( egy rendes román migráncs szopóautómatát ) ki kérdezett ?
csak úgy....
@reagens: "@Macskaszem: A szerver nem az én asztalom..." :) aranyos!:) na ne izélj tibi! van neked "asztalod"? azt hittem,hogy tárca nélküli vagy...
vacsi
"az elmúlt kilenc év "fantasztikus" eredményeinek megvédése."
Vajon mire gondol?
kereső
@vacsi: A kereskedőházak 9 milliárdjára, + azokra a milliárdokra, amelyeket a kereskedőházak kaptak támogatásként ( egyenlőre még!!!nem tudni mennyi vót, az annyi)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.