Az egyházi fenntartású iskolák működtetése rendkívüli felelősség, de egyben lehetőség és remény is; a felnövekvő generációk vallásos nevelése reményt ad egy erkölcsös, tudás- és tiszteletalapú társadalom újraépítésére – mondta a főpolgármester a Katolikus Budapest című könyvsorozat harmadik és negyedik kötetének budapesti bemutatóján pénteken.

Tarlós kiállt a felnövekvő generációk vallásos nevelése mellett
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Tarlós István kiemelte: a kötetek múltat bemutató fejezetei azt az üzenetet közvetítik a ma döntéshozóinak, hogy a katolikus értékrendet közvetítő iskoláknak a jövőben is egyre nagyobb feladata lesz egy egészségesen fejlődő társadalom építésében.

A köteteket tanulmányozva bizton állítható, hogy

Budapest most nem lenne a térség vezető fővárosa, ha évezredes történetében nem szerepeltek volna a katolikus értékrendet követő iskolák

– jelentette ki a főpolgármester.

Mint elmondta, a Katolikus Budapest harmadik, negyedik kötetében az egyházi fenntartású oktatási intézmények ezeréves történetét dolgozzák fel kivételes pontossággal és részletességgel. A szerzők átfogó kutatómunkája nyomán ismét forrásértékű kiadvány készült el.

Mint a megjelent enciklopédiából is jól látszik, a magyar fővárosban a katolikus vallás, a keresztény elvek szerinti oktatás mindig jelen volt és ma is jelen van a mindennapokban

– tette hozzá.

Tarlós István úgy fogalmazott: a rend nélküli világ nagyon nehezen élhető; rend nélkül semmi sem működik; az önuralom, az igazság és a felelősség a szabadság alapfeltétele, ezt az erkölcsi biztonságot adja a vallásos nevelés; a mai világban tudatos és elkötelezett emberekre van szükség.

Az egyházi iskolák állandóságot képviselnek a folyton változó oktatási rendszerben. Nem egyszerűen tudást adnak, hanem olyan világlátást, világképet, emberképet, amely határozott erkölcsi alapokon nyugszik

– jelentette ki a főpolgármester.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek elmondta, a sorozat első két kötetben a város területének egyházmegyei hovatartozását próbálták végigkísérni az egész történelem során. Ennek kapcsán mutatták be az olvasóknak, hogy körülbelül 330-ban már püspöki székhely volt Aquincumban. Majd ezt követően végigvették az egyházmegyei terület és az egyes plébániák történetét.

A harmadik és a negyedik kötet az oktatási, nevelési intézményekkel foglalkozik, és ezeréves időszakot tekint át. Impozáns tevékenység folyt a múltban, és folyik a jelenben is Budapest területén a katolikus oktatás és nevelés érdekében – mondta.

Beke Margit, a sorozat szerkesztője elmondta, a kötetben megjelenik az oktatási és nevelési intézmények rendkívüli gazdagsága, mint például a csecsemőgondozás vagy az állam által elítélt kiskorúak nevelése.

Kitért arra is, hogy a "katolikus nevelésben" nem csupán jó keresztényeket akartak az egyháznak adni, hanem jó polgárokat is.

(MTI)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Még ki meri ejteni a száján, hogy erkölcs. Szó szerint egy puccs történt, méghozzá a magyar társadalom ellen elkövetett merénylet. A magyar emberek pénzén kényszerítették bele a magyar emberek gyerekeit az egyházi fenntartású iskolákba, amelyeket a magyar állam finanszíroz, felszámolva és megszüntetve nemcsak a szabad választás, hanem a világnézetileg semleges oktatás lehetőségét. A magyar emberek pénzén kötelező agymosás alá rendelték a magyar gyerekeket, ahol észrevétlenül adagolják nekik a mérget, a történelemhamisítást, az ideológiai beprogramozást, amelynek során az új generációkat az egyház és az állam összefonódására tanítanak, mintha az nem egy aberrált, a történelem által bizonyítottan gonosz, sötét, gyilkos rendszer alapja lenne, hanem a világ normális működésének rendje. Megerőszakolják a gyerekek lelkét az egyházi iskolák ideológiai tanításával, elbutítják őket a szüleik pénzén, és engedelmes alattvalókat, gyűlölködő nacionalistákat és fasisztákat nevelnek Orbán rendszerének.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lampa laz
Rohadt pedofil állatok, kell nekik a friss hús.
human
Alapvetően nincs bajom a vallásokkal. Látom bennük a pozitív, társadalomnak hasznos fonkciót. De ez egy kétélű fegyver. Ugyanis a vallás iránymutatás, megmondja hogy miről hogy gondolkodjunk. Ezért is szereti a politika rátenni a kezét.
Nessy
A vallás a szegények mákonya! És a hatalom kiszolgálója!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.