A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelést javasol a 38 éves gyanúsítottal szemben.

Ittasan veszekedni kezdett a férje, erre a kisbaltával többször fejbe verte a 38 éves nő

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást folytatott egy 38 éves szakmári lakossal szemben.

A nő 2019. április 13-án a késő esti órákban veszekedett az ittas állapotban lévő férjével. A nyomozás adatai szerint otthonukban a férfi több alkalommal megütötte feleségét, akit eközben szidalmazott is. Ezután az asszony a kezébe vett egy kisbaltát, amivel több ütést mért férje felsőtestére és fejére egyaránt.

A balta élével és fokával okozott ütésektől a 34 éves sértett – az igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján – életveszélyes sérülést szenvedett.

A nő saját maga tett bejelentést a Kalocsai Rendőrkapitányságra, majd előállítását követően –kihallgatása során – beismerő vallomást tett.

A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsított ügyében a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és iratokat a napokban vádemelési javaslattal átadták a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek.

(police.hu)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
...:)XD. nem veheted el a kultúránkat...:)))XD.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
...:)XD. nem veheted el a kultúránkat...:)))XD.
reagens
Igen. Vannak akiknek ilyen a kultúrája. A putringerek jellemző viselkedése.
görbetükör
Családon belüli erőszaknál nem segít senki. Ha a nő nem tudja megvédeni magát, belepusztul.
Ha védekezik, börtönbe kerül.
Család barát kormánynál ilyen a keresztény kultúra. :(
Csizmás Kond
Le van szarva az a család ahol a békét a kormány kell fenntartsa.
ila51
Bíró úr ez már nem mehet így tovább , tegyen igazságot . Mikor jön haza az uram a kocsmából ittasan esténként , mindig kékre zöldre ver.
- Asszonyom , ha látja hogy jön haza az ura , vegyen be a szájába egy kortynyi kamilla teát , amíg le nem fekszik , csak addig .
Többé nem is látták az asszony plezúrosan .
Rockxy
minden baltásasszony mellé állítani kő egy rendőrt, a röndőr mellé egy vagy két pintérsándort, a sanyi mellé megegy zorbánviktort ésakkó rendlesz de addignem.
görbetükör
@Csizmás Kond: Le van szarva az a kormány, amely nem tudja megvédeni a kiszolgáltatottat!
Csizmás Kond
@görbetükör: ...mert ugye a kormány kötelez, hogy agresszorral állj össze...
...sokakat a lábaköze vezet a családalapítási ösztönben, és épp azok kiáltanak erőszakot.
jesz
@ila51: tiszta égés...nem értem, pedig próbálkoztam...

légyszí...mégegyszer magyarázd el...ez a kamillatea...ezt nem értem..

bocs, de igencsak épülök lefelé...
ila51
@jesz: ...látta a bíró , hogy egy házsártos asszony , és amíg a kamilla teát a szájában tartja , addig sem pöröl a férjével , és az gyorsan le tud feküdni ...vagyis ittas emberrel nem ajánlatos cívódni
jesz
@ila51: jaaa... így már értem...akkor megnyugodtam, teccik.
azösszeskibanévfoglalt
isztambuli egyezmény?
na, ez a pondró legalább megtanulta
Eriksson
@azösszeskibanévfoglalt: Nahátakkor ha megegyeztek Isztambulban, akkor baj nem érhet senkit az égadta világon. Csak ott, ahol nem írták alá az egyezményt. :)))
nezelodo
Ha meg pechje van az asszonynak, és nincs baltája, átesik a vakkomondoron, vagy eltörik az állkapcsa, mert már csak ilyenek a "putringerek".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.