Sajnálatos minden olyan döntés, amely megnyitja Európa határait az illegális bevándorlók előtt, ahogy ezt az új olasz kormány teszi, de Magyarország megvédi határait – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Szijjártó Péter sajnálatosnak és veszélyesnek nevezte azt az olasz döntést, amely megnyitja a határokat az illegális bevándorlók előtt, így – mint mondta – újabb tömegek érkezhetnek Európába illegálisan. De ez csak az első lépés, akik beengedik az illegális bevándorlókat, szét is akarják őket osztani a tagállamok között – tette hozzá.

Ez újabb nyomásgyakorlás, hogy a tagállamok fogadják el a migránskvótát, tehát napirenden van a kötelező szétosztási mechanizmus – mondta a külügyminiszter, hozzáfűzve, "mi ezt visszautasítjuk".

A miniszter azt mondta: az év első hét hónapjában 224 ezer bevándorló érkezett Törökországba, a hivatalos görög tájékoztatás szerint a helyzet pontosan olyan, mint 2015-ben.

Európa veszélyben van, az olasz döntés meghívás azoknak, akik meg akarnak indulni Európába, és most meg is fognak indulni

- tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: egyetlen világos választóvonal van Európában, az, amely az illegális bevándorlás ellenzői és támogatói között húzódik.

Magyarország semmiféle kvótát nem fogad el és mindenáron megvédi határait.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/Illyés Tibor

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Mi a francért hazudtok kakadu? Már 2015-ben aláírta a főnököd a kvótát és még abban az évben be is hoztátok még a kvótán felül 550 főnél többet is. Összesen 2,500 migránst hoztatok be.( persze az éj leple alatt,titokban,csak egy felülvezérelt Fideszes elit elkotyogta és ugye az ellenzék megtudta.) Azóta is folyamatosan hazudtok,hogy nem fogadjátok el a kvótát,nem írjátok alá,ide ugyan egy sem jöhet,megvéditek a határokat,stb. Tudod mire elég a Magyar határ? arra a havi 5-10 eltévedt emberre aki be akar jönni. Amennyiben a Törököktől és az Olaszoktól is elindulnak a migrik,úgy el száll a kerítésetek mint a lepkefing. A másik? Milyen haderő védi meg az országot,ha már a kerítést elfújta a szél? Vannak fegyverei,kiképzett katonái az országnak? Annyi úgy sincs mint amennyi migráns jön. A hazudozás helyett inkább mondjatok le,és adjátok át olyan embereknek a kormányt akik tudják is mi az Magyar embernek lenni.Ti már rég nem Magyarok vagytok,hanem Milliárdos férgek.sajnos Magyar állampolgársággal.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!

kokopelli
...kérte tőlük valaki? Hány buta imigráns akarna M.o.-on maradni?Amennyiben valakik gyalog Bécsig gyalogol-
nának,azok ellen nem kell védekezni te mameluk!!...(ettél már csokit Petike?Ettem már egyszer,de az nem az volt!)
kokopelli
...az oszrák -magyar határt védd meg te kuka,mert a hadrafogható fiatalok nyugatra mennek "ÉLNI"!!
"..eccer élünk...eccer élünk
egy országot lecerélünk!"
papa.49
Szargyártó te sötét csuti csicska ki a nehézség akarna itt maradni, és megint hazudsz nem illegális bevándorlók, mert veletek ELLENTÉTBEN REGISZTRÁLJÁK ŐKET TE SZARCSOMÓ !!!
Sőt még Olaszországban se maradnak hazug geci !!!
Lepényleső
Megvédi? Ahogy eddig? A 3/4-e hová lett? Trianon papírral,tollal kisemmizett. A hon védése
hová lett?
namihami
Mindaddig harcolunk foggal-körömmel, ameddig a kör ebből ellenőrzés nélkül lophatja a pénzt. A fizetővendégek már csak hab a tortán.
Utána? Özönvíz...
advocat
Ki a franc akar minket megtámadni? Neveket, országokat!!!
Jozefina
Te szerencsétlen hülye kik ellen kell megvédeni Magyarország határait??? Senki ellen!!! Szemét hazudozó félrevezető köcsögök vagytok!!! Beszéljél inkább a Benes dekrátumokról!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.