A magyar gazdaság növekedési üteme ma a legnagyobb az Európai Unióban – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Claessens cégcsoport érdekeltségébe tartozó TBZ Táp Kft. 3,1 milliárd forintból épülő takarmánygyártó üzemének bokrétaavatóján a Somogy megyei Böhönye-Terebezdpusztán hétfőn.

Szijjártó megint igyekezett nagyon nagyot mondani

Szijjártó Péter emlékeztetett rá: Magyarország 2010-ben még a csőd szélén egyensúlyozott, de az 5,1 százalékos gazdasági növekedéssel Európa-bajnoknak tekinthető, ilyen bővülést más uniós tagország nem tud felmutatni. Hozzátette, ráadásul Magyarország elért oda, hogy néhány lépésre van a teljes foglalkoztatottságtól, s a világ országai közül a 34. legjobb exportteljesítményt nyújtja annak ellenére, hogy lakosságszámát tekintve a 92. helyen áll.

Mindezt az ország eladósodása nélkül, sőt, a államadósság folyamatos csökkenése mellett sikerült elérni – fogalmazott.

Úgy vélte: a fejlődés értékét növeli, hogy arra a világgazdaság "turbulens időszakában" került sor, amely óriási hatással van az olyan kicsi, nyitott gazdaságokra, mint a magyar.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a megerősödött Közép-Európai térségbe tartozó Magyarországnak megváltozott a súlya az európai gazdaságban, kulcsszerepe van az unió versenyképességének jövőbeni alakításában. Példaként hozta fel, hogy a visegrádi országok – amelyek közé Magyarország is tartozik – tavaly 74 százalékkal nagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolítottak le Németországgal, mint Franciaország.

A sikerekhez szükség volt a magyar emberek, a magyar vállalatok kiváló teljesítményére, a kormányzat gazdaságpolitikájára, aminek köszönhetően ma Magyarországon vannak a legalacsonyabb adóráták az unióban – hangsúlyozta. Kiemelte, a kormány elkötelezett a munkára rakódó adóterhek további csökkentésében.

A külgazdasági és külügyminiszter Somogyról elmondta, hogy a megyében működő vállalatok az első negyedévben 20 milliárd forint új beruházást valósítottak meg, 50 százalékkal többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Ez a duplája az országos beruházási növekedés ütemének.

Az ipari teljesítmény 4,2 százalékkal nőtt, a munkanélküliség a harmadára esett vissza a megyében, így Somogy jelentős szerepet játszott a magyar gazdaság kiváló eredményeinek elérésében – fogalmazott.

Szijjártó Péter kitért rá: Magyarország az elmúlt években sikeres újraiparosítási politikát folytatott, ezzel együtt megmaradt a mezőgazdaság stratégiai szerepe.

Az agráriumban és az élelmiszeriparban meghatározó az innováció, csak az új technológiákat kidolgozó és alkalmazó vállalatok lehetnek sikeresek – jelentette ki.

Zsoldos Márta Piroska, Böhönye független polgármestere elmondta, Somogy területének 82 százaléka termőföld, a mezőgazdaságból több mint 50 ezren élnek. Jelezte, Böhönye területének 90 százaléka termőföld, az agráriumban 250-en dolgoznak, a mezőgazdasági vállalkozások a település legnagyobb adófizetői közé tartoznak.

A növénytermesztésben az önkormányzat is részt vállal, a helyben megtermelt zöldséget a gyermekélelmezésben használják fel, a többletet a lakosságnak értékesítik – fűzte hozzá.

Claessens Peter, a cégcsoport egyik tulajdonosa az MTI-nek elmondta, hogy az 1,24 milliárd forint kormányzati támogatással jövő nyárra felépülő takarmánygyártó üzem kapacitása évi 100 ezer tonna lesz, amelynek nagy részét saját állataik neveléséhez használják fel. A fejlesztéssel alkalmazottaik száma 250-ről 300-ra nő.

Közölte, a beruházás egyedülálló Magyarországon, a technológia ugyanis lehetővé teszi a nyers kukorica feldolgozását, ezzel jelentős energia-megtakarítását érnek el, és csökken a cég ökológiai lábnyoma is.

A belga származású Claessens család negyedszázada vásárolta meg a Dél-Somogyi Állami Gazdaság utódcégét. A család tagjai magyar állampolgárságot kaptak, cégcsoportjuk Somogy legnagyobb állattartójává vált, szarvasmarha-tartással, tejtermeléssel, sertéstenyésztéssel és -hízlalással, növénytermesztéssel foglalkozik.

Claessens Peter közölte, hogy több mint 2 ezer tehenük van, tejtermelésük idén 22 millió liter lesz, tenyészkoca-állományuk 8500 egyedből áll, az állatok évente 350 ezer malacot hoznak világra. Ezek felét a saját hízlaldájukban nevelik fel, a többi magyar gazdákhoz kerül. Az állatok etetéséhez szükséges takarmányt saját szántóföldjükön termelik és környékbeli gazdáktól vásárolják.

A cégcsoporthoz tartozó Claessens Kft., Agrár Kft. és Csicsó Pig Kft. tavaly összesen mintegy 10 milliárd forint árbevételt ért el, ami az idén várhatóan 13-15 milliárd forint között lesz.

Forrás: MTI

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Milyen elfuserált (cinkelt?) méterrúddal méricskél az únióban ez a kakastaréj, hogy mindig saját magát hozza ki győztesnek?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
silber13
Petike! A nemzetközi Háry bajnokság első helyezttje lettél ilyaóen vaskos hazugságokkal!Regéld mán el, épül a tengeri kikötőnk is, hogy meghódítsuk a tengereket?.-))
RonaGyuri
Petyusa nagyon igyekszik; ahogy mondjátok nagyzolni, nagyokat hazudni és ráadásul irgalmatlanul nagy baromságokat mondani! =))
kissé felnőttem
petike a béreket meg elvitte a forgószél ??? a körülőtted állók is azt lesték ugye? mert itt max ti éltek meg
nemkati
Milyen elfuserált (cinkelt?) méterrúddal méricskél az únióban ez a kakastaréj, hogy mindig saját magát hozza ki győztesnek?
tudode
Nem az a lényeg, hogy ez, az, amaz hány százalékkal fényezi rablógarázdálkodással a közjogilag érvénytelenűl zsibiző valami, hanem az, hogy az EU utolsói között kullogók élnek a megfélemlítettek, iskolázatlanok, és a hasonszőrűek visszaélései miatt milliók
.
------ A Fideszre szavaztam, nem arra kellett volna?
.
www.youtube.com/watch?v=5X3hKKwArxs&t=54s
.
???
kokopelli
@nemkati: Ez a fondorlat egy egyszerű hibás próbálkozás a %-számítást a számtan alapműveleteivel össze-
keverni! Én 6% fizetésemelést kaptam, mint az igazgatóm,de ő a kétszer olyan magas fizetésének a 6%-át!
Az abszolut emelésért (Ft-ért) vásárolhatok,mert a kasszánál leß@rják a %-ot! Régi trükk!
Eladott Ország
Nos nézzük az elmúlt évek sikeres újraiparosítási politikájának eredményét: 2018- decemberében az Eurostat szerint Magyarország volt a második legszegényebb ország az EU-ban. Regionális és városfejlesztés Magyarországon konkrétan stadionok építését jelenti. Barátok kezére átjátszott szállodák és balatoni ingatlanok felújítására adományozott vissza nem térítendő állami támogatást. Közutak jégmentesítésére Lőrinc úr cégének 12 milliárdot. És ehhez hasonló projekteket, amelyeken gyakran nincs is egyéb induló, mint a tuti nyertes, aki a brancshoz tartozik. Mármint a kormányzati brancshoz. A városfejlesztés kimerül abban, hogy Tóni pajtás sok remek ingatlant játszott és játszik át potom áron ügyvéd, fogorvos és egyéb haveroknak.
Aki Én
@reagens: de akkor miért nem a tényekről beszél?
Szinte mindenben sereghajtók vagyunk a növekedéseinkkel együtt. Ez nem a te tájékozottságodtól függ, hiszen a végbélből úgysem látsz semmit hazug, hazaáruló bolsi.
reagens
@Aki Én: csak úgy- tulipán-F_Viktor- silbe13- Clavigo- dr prédikátor- Aki Én jelenleg az a hét, akivel a tahó, mocskos paraszt, személyeskedő stílusuk miatt nem állok szóba!
Már elmondtam! Ilyen degenerált acsarkodókkal nem beszélgetek!
Eladott Ország
Magyarországon az egy főre jutó tényleges fogyasztás (AIC) mindössze 62 százaléka volt tavaly az uniós átlagnak, ez ráadásul rosszabb az előző években mértnél. Az életszínvonalat tekintve csak Bulgáriában rosszabb a helyzet, ott 54 százalékos az a mutató, míg Horvátországban szintén 62 százalék. Figyelemre méltó, hogy amíg Romániában 2015-ben – amikor Magyarország 63 százalékon állt – az AIC 58 százalékos volt, 2017-re már 68 százalékra nőtt. (Eurostat)
Nem tudom, megérjük-e, hogy ez a kormány a magyar emberek érdekében dolgozzon. És még értetlenkednek is ott a fidesz fészekben, ahonnan évekig nem látszik az ország egészének sorsa. A várból, a luxus palotákból kiabálnak az urak: hülyének néznek, lenéznek, becsapnak mindenkit. Azokat is, akik elmenekülnek másik országba Orbán elől. Ám a szegényeknek nincs menekvés. kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/05/v%C3%A1laszt%C3%A1sj%C3%B3%C3%BAj.jpg
reagens
@Aki Én: csak úgy- tulipán-F_Viktor- silbe13- Clavigo- dr prédikátor- Aki Én jelenleg az a hét, akivel a tahó, mocskos paraszt, személyeskedő stílusuk miatt nem állok szóba!
Már elmondtam! Ilyen degenerált acsarkodókkal nem beszélgetek!
nezelodo
Nem csoda, hogy le kell zárni a határunkat amolyan Für Lajos módra körkörösen, mert nem csak az arab migrák, de az elkényeztetett svédek, dánok, hollandok, a franciák, és a sorvadó németek stb. is tömegesen döngetik majd a határkerítést, hogy részesülhessenek a siker Magyarország világraszóló fejlődésének javaiból. De mi okosan, csak pénzért engedjük ide őket, letelepedési kötvények vásárlása után.
reagens
@Eladott Ország: :-) Beszélj orvosoddal, gyógyszerészeddel! :-)))))))))
Nessy
@Eladott Ország: Ez aranyos! reagens kezdi minden kommentjét egy - egy sértő jelzővel, a vele nem egyetértőknek adresszálva, és kiakad, ha hasonló stílusú válaszokat kap.
kokopelli
@Nessy: ...ki nem ß@rja le őt! Ő a shikari II...(;-)
Nessy
@kokopelli: Ki tudja már nyomon követni ezt a sok reinkarnációt! :-))
reagens
@Eladott Ország: Te hamarabb! :-)))))))))))))))
Macskaszem
Zselésköcsög igyekezett nagyot mondani, de csak Geci buggyant ki a száján.
Eladott Ország
@reagens: ma, 08:56; Újra beigazolódik Bertrand Russel mondásának igazsága: Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosok meg tele vannak kételyekkel.
reagens
@Eladott Ország: Aki idézetekből él, abban nincs semmi eredeti! :-)))))))))
Idézd, ha gondolod! :-))))))))))))
Eladott Ország
@reagens: ma, 10:12; Akkor az idézet mellé egy kis nóta: Munkásmozgalmi dalok (Csapás a múltból)
www.youtube.com/watch?v=E-_D_-3iCfA&feature=youtu.be

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.