Vírusos fertőzéssel vitték kórházba Gallai Pétert.

Az utolsó napjait kórházban töltve, álmában hunyt el a Piramis billentyűse, Gallai Péter hétfő hajnalban. Barátnőjével, Csáki Ritával volt a Formiusz Színházban, amikor hirtelen rosszul lett, erős fájdalmat érzett a hasában. Azonnal mentőt hívtak, majd kórházba szállították a zenészt.

Vasárnap este már evett is, javulás látszott az állapotában, így mindannyian elkezdtünk bizakodni, de aztán döbbenten fogadtuk a hírt, hogy éjszaka örökre elaludt

– nyilatkozta a Blikknek a Piramis basszusgitárosa, Vörös Gábor. Gallai régóta betegeskedett, alkoholproblémáját korábban ő maga is bevallotta. 

Betegsége egy éve már a zenéléstől is elragadta. Hajnalban feladta a szervezete a szolgálatot szegénykémnek. Nagy veszteség a halála, remek barát volt és kiváló zenész. Vártuk vissza, hátha meggyógyul

– mondta a Blikknek Köves Miklós Pinyó

Gallai korábban infarktuson is átesett, ezúttal is szívrohamgyanúval vitték be. Kiderült, másról van szó, ezért átszállították egy másik kórházba.  Tüdőtrombózisra is gyanakodtak az orvosok, de végül kiderült, vírusos fertőzése okozta a problémát – tette hozzá a zenész.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Piramis zenekar

(blikk.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.