A német rockegyüttes, a Rammstein egyik számától volt hangos kedd éjjel az új Puskás Ferenc Stadion környéke – írta meg az Index. Hangpróbát tartottak. Emiatt több rendőrségi bejelentést is tettek a környéken élők. A stadiont egyébként november 15-én nyitják meg egy Magyarország–Uruguay-meccsel.

Az Index olvasóitól megtudta, hogy az épülő új stadionból a Rammstein nemrég megjelent albumának nyitószáma, a Deutschland szólt folyamatosan olyan nagy hangerővel, hogy azt a környéken lévő lakásokban is tisztán lehetett hallani. A feltételezett hangpróba este nyolc órától hajnali fél háromig tartott, és végig ez az egy szám ismétlődött.

Emiatt több rendőrségi bejelentést is tettek, de ennek semmi eredménye nem volt.

A stadiont kivitelező Magyar Építők Zrt. a honlapján számolt be az építkezés állapotáról. Múlt héten látványos fénypróbát tartottak az aréna külső karéján.

A stadion nyitómeccse november 15-én lesz, ahol a magyar válogatott Uruguay csapatával mérkőzik meg. A 2020-as Európa-bajnokságon három csoportmeccset és egy nyolcaddöntőt rendeznek majd itt.

Forrás: Index

Fotó: MTI/Kovács Tamás

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Én kisgrofót,,vagy fási zsülikét nyomattam volna a környéknek...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
"140 milliárd forintba kerülő 68 ezres stadion" Csak kíváncsiságból, vajon hány milliárd forint landolt a Csuti és Rühelke svájci számláján? Az urnájukat kellene már a trágyadombon tárolni. uploads.disquscdn.com/images/0f7d3b1a264e513dd7cb6c88d05a032b0b7ce48802667e18337f8aa3c0f4ccb3.jpg?w=600&h=334
Orbán épít nekik is egy stadiont, ha hagyják nyerni a magyarokat!
Nessy
@Eladott Ország: Majd törvénybe iktatják, hogy minden idegen gólt a magyarok javára kell írni. Plusz ha mi rúgunk az háromszoros szorzóval számolandó!
nezelodo
Na majd jön a Zsóti és megmondja, hogy a bejelentők nem is igaz magyarok, mert nem tudnak még örülni sem fociország legújabb stadion sikerének!
Eladott Ország
@Nessy: tegnap, 12:32; Az a számolás sem rossz, amit a választásnál alkalmaz a fidesz, 49 % = kétharmaddal
Eladott Ország
@namihami: tegnap, 11:38; Valószínűleg azért, mert az 1930-as világbajnokság a futball történetének első világbajnoksága volt, a házigazda szerepére a kétszeres olimpiai bajnok Uruguay lett kiválasztva. Ebben az évben ünnepelte az ország függetlensége kivívásának 100. évfordulóját, melynek tiszteletére megépítették az Estadio Centenariót. A torna során a hazaiak valamennyi mérkőzésüket megnyerték.
Lepényleső
Ez is jól kezdődik mint minden amit fejébe vesz a bán? Esetleg fel most ébredeznek-talán?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.