Miközben egyre nagyobb hiány van hivatásos nevelőszülőkből, az új Országos Képzési Jegyzékről törölték ezt a szakképesítést – írta meg a Népszava.

A jelenleg hatályos Országos Képzési Jegyzéken (OKJ) még szerepel a nevelőszülői képzés, mint állam által elismert szakképesítés, de a Népszava birtokába került, a kormány által egyelőre még nem tárgyalt új szakmajegyzéken már sem az alapképzések, sem a részszakképesítések között nem találni.

A gyermekek gondozásával, nevelésével foglalkozó szakképesítések kétharmada tűnt el:

nincs már a listán például csecsemő és gyermekápoló, gyermek intenzív szakápoló, gyermekotthoni asszisztens, de még óvodai dajka képzés sem.

Ami maradt: kisgyermekgondozó, -nevelő, gyermek és ifjúsági felügyelő, szociális és gyermekvédelmi szakasszisztens.

A nevelőszülői képzés kivezetése az OKJ-ból hatalmas presztízsveszteséget jelent az egész szakmának és hátrányos a foglalkoztatás szempontjából is

– nyilatkozta a Népszavának Prokai Judit gyermekvédelmi szakértő.

Hozzátette:

ahelyett, hogy „gyorstalpaló” tanfolyamokra próbálnák csábítani a leendő nevelőszülőket, inkább a bérezést, a szakmai megbecsülést kellene erősíteni.

Egy nevelőszülő „alapdíja” jelenleg a bruttó minimálbér 30 százaléka, vagyis 44 700 forint, ezen felül minden nála elhelyezett gyerek után „kiegészítő díjat” kap, ami a minimálbér 20 százalékát, vagyis bruttó 29 800 forintot jelent – írja a a lap.

Az OKJ átalakításáról szóló, egyelőre még nem nyilvános kormányzati előterjesztés szerint az új jegyzékben 171 iskolában oktatható szakképesítés, 73 részszakképesítés és 13 kulturális és művészeti szakképesítés marad meg a mostani, 750 képzésből. Ezt a Népszava által most megismert új OKJ-lista is alátámasztja.

Az alapszakmákat – mint például a villanyszerelő, asztalos – csak az iskolarendszerben, az ezekre épülő specializációkat vagy szakosító képzéseket csak felnőttképző intézményekben lehet majd tanulni, utóbbiak listáját viszont nem fogják jogszabályi szinten szabályozni.

Valószínűleg utóbbi csoportba kerül majd át azon képzések egy része, amiket kivesznek az OKJ-ből, tehát akár a nevelőszülőket is egy OKJ-n kívüli tanfolyamon képezhetik majd.

Forrás: Népszava, Index

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
De, azért ugye a felcsúti címen élők gázszerelő-képzése marad? Esetleg a kastélyból postàzott LED-közvilágításszerelő szakma elsajátíthatósága is? Ezek a szakmák valóban fontos űrt töltenek be.
papa.49
@namihami: Az ,,űrt,, kitölthetnénk az egymenetes fojtó bevezetésével a számukra !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.