Hosszabb interjú jelenik meg csütörtökön Tarlós Istvánnal az ATV-n. Most ebből közöltek részleteket.

"Gergő, ki foglak ütni" – üzent Tarlós Karácsonynak, aki szerinte könyörgött, hogy ne legyen durva a kampány
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Tarlós István az atv.hu cikke szerint azt mondta, tavasszal még nagy riválisa, Karácsony Gergely könyörgött neki, hogy ne legyen kemény a kampány.

Ehhez képest egyfolytában gyalázkodik

- állítja Tarlós.

Budapest jelenlegi főpolgármestere azt is elmondta, egy televíziós vitát tudna elképzelni Karácsonnyal úgy, hogy egymást kérdezik, feltéve, "ha eljutnak odáig".

Azért egy jobbegyenest is bevitt az ellenzéki jelöltnek:

Gergő, te bejöttél velem a ringbe, én ki foglak téged ütni

- csapott oda Tarlós István.

Az interjúban arra is rákérdeznek, hogy Orbán Viktor részt vesz-e a főpolgármesteri kampányában. Tarlós szerint az eddigiek alapján világos kellene legyen, hogy nem.

Hallotta egyszer is részt venni? És miért venne részt? Mi nem vagyunk összekötve a miniszterelnökkel, van nekünk egy csomó vitánk. És még lesz is! Hallaná valaki, hogy négyszemközt milyen éles vitáink voltak már. A saját közösségemmel a viták több energiát vettek el az elmúlt kilenc évben, mint az ellenzékkel, mert az ellenzék gyenge volt, Karácsonnyal az élen. A Fideszben mindenki tudja ezt, csak Karácsony hazudja az ellenkezőjét”. De a családmodell, európai keresztény kultúra- és szokásjogok, nemzetállam kérdésében egyetértés van

- teszi hozzá. Tarlós István azt is elmondta, hogy a Fidesz-KDNP logó természetesen rajta lesz a plakátjain.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Csak morogsz mint a bolhás kutya. Örülsz te is ha megnyomhatsz egy kis gombot a szökőkút avatásnál a pohossal. Nem kampányoltok együtt csak a pénzt szórjátok giccsekre.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@jesz: ...persze, hogy elhúzódott, hiszen Tarlós szájában most is megaludt a tej. Felmosta? Engem például megerősített abbéli hitemben, hogy eljárt az idő felette, Budapestnek sürgősen egy egészséges vezetőre lenne szüksége. Neki egyébként nem Bolgárral kellene vitáznia.
tulipan
@jesz: Bolgár mindössze kulturált, demokratikus újságíróként viselkedett, egy bunkó paraszttal szemben!
Sámannus
@jesz: A padló mosás ott kezdődik ahol valakinek igaza van és megválaszol a feltett kérdésre annak megkerülése sokkal inkább a bunkó jele, mivel az igazságtól messzire eltávolodik.
Qqberci
Tapló "leverem_a_szemüveged_és_rá_is_ugrok" Piffti hozza a szintjét...
F_Viktor
@jesz: Írod:
"Bolgár már-már sírós hangon kérte, arra válaszoljon, amit kérdezett.."
Tarlós simán felmosta a padlót Bolgárral.."

Tibi, megérdemled egy microsoft címet, mert ha tarlós minden kérdésre elmantrázta a szokásos bunkó papagáj-kommandós sémáit, az csak az agymosott, kőbaltás szarosorrúaknak siker :-)))
Tibi, minden fityeszesnek vonalzóval rajzolják az agyhullámait?
Lepényleső
Aki nagy közönség előtt tegezi a másikat,- az még olvasgasson klasszikusokat - jó sokat?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.