Az áruház már reagált, ígérik, pontosabb tájékoztatást adnak a dolgozóknak.

Vakvezető kutyájával együtt küldtek ki egy látássérültet a kutyabarát IKEA étterméből Budapesten
Fotó: MTI/Rózsahegyi Tibor

Vakvezető kutyájával szeretett volna betérni az egyik budapesti IKEA éttermébe egy 34 éves férfi. Sándor azonban éhen maradt, mert egy túlbuzgó alkalmazott nem engedte be őket.

A férfi a Blikknek azt mesélte, párjával és kutyájukkal együtt akartak enni az áruház éttermében, amikor

kedvesen megálljt parancsolt nekik egy ott dolgozó hölgy, hiába mondták neki, hogy a vakvezető ebre más szabályok vonatkoznak, és a kutya papírjai is rendben voltak. 

Bár odahívhatták volna a felettesét, ehhez nem volt kedvük.

Az IKEA a Blikk megkeresésére elismerte, hogy téves döntést hozott az alkalmazott, akit pontosabban kellett volna tájékoztatniuk.

Mindhárom IKEA áruház kutya- és macskabarát (budaörsi áruházunkba más kiskedvencek is bevihetők), a segítőkutyák előtt pedig az éttermek, kávézók és bisztrók is nyitva állnak

- olvasható az áruház közleményében.

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Hát, igen. Az együttérzésre, a segítőkészségre pontosabb tájékoztatás kell manapság az embereknek.
Mert enélkül nincs meg a legtöbben. :(
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Málna
@vacsi: A dolgozó, rosszul tudta a szabályokat. Nem tudta, hogy a segítő kutyák bemehetnek az étterembe. Nem értem, miért olyan elképzelhetetlen ez és miért a legrosszabbat feltételezed róla.
vacsi
@Málna: Szerintem kár ezen vitatkozni! Én ezt a nőt gonosznak látom, Te meg nem.
Afra
@Málna: Mit tudott rosszul?? Azt,amit tudnia kéne,ami a munkája része...Ez olyan alap,mint az 1x1...
levarosbukta
@namihami: Hagyd! Sötét is, ostoba is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. October 20., 13:42
Ha teheti, most ne lélegezzen
Szórakozás - 2019. October 20., 12:05
Ha szereti a mozit, ezt ki ne hagyja