Vizsgálatot indítottak több fővárosi temetőben a sírgondozás, sírkőállítás körüli szabálytalanságok miatt – közölte Horváth József, a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel.

Súlyos szabálytalanságok miatt vizsgálatot indítottak több budapesti temetőbenFotó: MTI/Komka Péter

A közlemény szerint április végén jutott el a vezérigazgatóhoz az információ, hogy

legalább négy temetőben rendszerszintű szabálytalanságok vannak.

A panasz szerint a sírhely előkészítését végzők között vannak olyanok, akik az elhunyt családjának "egyedi" igényei szerinti méreten felüli sírgödör, illetőleg annak belső kibéleléséért előre

zsebbe 50-100 ezer forintig terjedő összegeket kértek. A névtelen bejelentők szerint arra is utaltak, hogy a vezetőségnek is adni kell az összegekből.

A vezérigazgató azonnal vizsgálatot rendelt el. Ennek eredményeként augusztus elsején arra tettek javaslatot, hogy az addigra már öt temetőt érintő vizsgálatot ki kell terjeszteni az év elejétől induló sírkőállítási és gondozási tevékenység dokumentációjának tételes átvizsgálására, melyet szeptember 30-ig tudnak elvégezni.

Szerdán Tarlós István főpolgármesterhez bejelentés érkezett öt temető temetkezési gyakorlatával kapcsolatban. A főpolgármester a bejelentés teljes körű kivizsgálására adott utasítást, melynek eredményeként a BTI vezérigazgatója elrendelte a folyamatban lévő vizsgálat kiterjesztését.

A vezérigazgató közleményében kiemelte: a BTI "mind a tizenhárom temetőjében folyamatosan küzd azért, hogy az elhunytak hozzátartozói méltó körülmények között emlékezhessenek meg halottaikról, amikor kilátogatnak hozzájuk a sírhoz a BTI által üzemeltetett temetőkben".

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Azt hittem, hogy azt vették észre, hogy megfelelő díjazás fejében az anyósokat hassal lefelé temették el. Ha kaparna, akkor lefele menjen...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
akkor már értem, mért van a szeretteim sírja körül néhány túlméretes, giccsesre cicomázott sír...pedig Sasad ékessége a temető...
Klubtag
"A panasz szerint a sírhely előkészítését végzők között vannak olyanok, akik az elhunyt családjának "egyedi" igényei szerinti méreten felüli sírgödör, illetőleg annak belső kibéleléséért előre zsebbe 50-100 ezer forintig terjedő összegeket kértek. A névtelen bejelentők szerint arra is utaltak, hogy a vezetőségnek is adni kell az összegekből." MINDEZT RENDSZER SZINTEN.

Szóval az ország nagyjai, elitje százmilliárdokat síbol el rendszerszinten, az nem dúlja fel a kedélyeket, de ennek a szemfüles bejelentőnek hála, most a sírások szívhatnak.
namihami
Azt hittem, hogy azt vették észre, hogy megfelelő díjazás fejében az anyósokat hassal lefelé temették el. Ha kaparna, akkor lefele menjen...
maci0427
Melyik temetőkben ? Na és az is érdekes, hogy vidéken olcsóbbak a sír és urnahelyek és a megváltásuk is nagyon sokkal drágábbak !
maci0427
Ez az egész temetkezés sokaknak egy nagy buli, óriási srhelyet vesznek rengeteg óriási koszorúval, élőzenét italozást körítve hozzá csak úgy hagyományból ami legalább másfél millió minimum, utána meg megy rinyálás a segélyekért meg szegénységet emlegetve rinyálnak ! Miért nem lehet egy hlaottat szerény -csendes körülmények között eltemetni és meggyászolni ? Visszataszító az egész !
jesz
@namihami: anyósomat égettük...biztos, ami biztos.
KisGenyo2
Rendszerszintű ez és nem csak a temetőkben.
A korrupció nem csak nagyban (sőt) működik, csak úgy szúr leginkább szemet. Minden társadalmi csoportot teljesen átsző, és éppen ezért nincs is remény szabadulni tőle. A többség csinálja, a többség elvárja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.