Több forrásra hivatkozva arról számolt be a Narancs.hu, hogy az ügyészség vádiratában 8 és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kért a bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt megvádolt Simonka Györgyre.

Durva: 8,5 év börtönt kér az ügyészség a fideszes Simonka Györgyre

A cikk szerint a Központi Nyomozó Főügyészség az előkészítő ülésre azt az „ajánlatot” teszi le Simonka elé, hogy ha elfogadja a vádiratban foglaltakat és lemond a védekezésről, akkor nyolc és fél év fegyházban letöltendő szabadságvesztést és teljes vagyonelkobzást kér ellene a bíróság előtt.

A lap kereste a politikust, de nem kaptak választ a kérdéseikre. A Narancs.hu megkereste a Fővárosi Törvényszéket, akik csak azt erősítették meg, hogy a vádiratokat már postázták a vádlottaknak és védőiknek.

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot Simonka György és 32 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken. A vádhatóság szerint a bűnszervezet vezetőjeként a politikus lényegesen túlárazta az elnyert közbeszerzéseket, a megemelt összegnek pedig a 45 százalékát kérte vissza készpénzben.

A NAV Központi Hivatal Pénzmosás Elleni Információs Iroda feljelentése alapján indult ügyben az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette, majd az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Simonka Györgyöt, aki nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, azt mondta, csak elszenvedője az egésznek.

A legutolsó hírek arról szóltak Simánkával kapcsolatban, hogy zár alá vette a Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala a fideszes politikus 160 négyzetméteres újkígyósi otthonát.

Forrás: hvg.hu

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Ez vár a többi gecire is, ha elfogy a pénz és vége a "védelemnek", mert egyszer elfogy...:)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Ez vár a többi gecire is, ha elfogy a pénz és vége a "védelemnek", mert egyszer elfogy...:)
Gauntlet
Akkor végre elismerik hogy bűnszervezet a Fidesz? Vagy most mi van??? Nem tejelt Don Vittorio-nak?
justhpeter
Ez a bünti már megér annyit, hogy Simonka megszólaljon. Ami azért is kívánatos, mert így a dolog úgy néz ki, mintha ő lenne a NER egyetlen gazembere.
F_Viktor
@justhpeter: Csendben fog maradni. simicska sem mert egy adag G-sen kívül mást mondani, hamar megtalálta a levágott lófejet az ágyában. Pedig ő aztán tudott volna napokat beszélni...
namihami
És nem adok 6 (hat) hónapot és az ürgét szép csendben kiengedik. Persze arról már nem fog a cselédmédia cikkezni.
Ez most a Fidesz ""igazságkeresését"" akarja igazolni, az csak a síri csend lesz.
Sámannus
Szépen kisétál majd a bíróságról Dél-Amerikába
jesz
húbaszki...a húsos fazékból a moslékostálba? az nem jó...reméli, hogy a cimbik dolgoznak az ügyön..
Desischado
Látszat az egész, parasztvakítás a jó népnek. A háttéralku megköttetett, simonkának nyílván megéri ezt a macerát bevállalni, mert nyilván nem fog ráfaragni. E csak a pórnépnek megy, a műsor, hogy lássák, mekkora igazság van itt. Igaza van F Viktornak, szép csendben kifogják engedni, de arról mély kussban lesz a lakájmédia.
Rockxy
sohasevót még ennyire durva, demostasztán.
ésez diktatúrában!
húöcsém mi lenneha demokrácija lenne?
Aki Én
@Rockxy: akkor a vajda már 150 éves büntetését töltené.
Rockxy
@Aki Én: a saját demokrácijájában?
division
@Rockxy: Én csak mosolygok, alig pár kilométerre lakik tőlem Simonka, ismerem régóta, de többet nem mondok. Találgasson mindenki csak mi van ennek a háta mögött.
Yoda69
O1G nem fogja az árokban hagyni, mert sokat tud. Szoval 2 lehetőség van, vagy kihozzak, vagy megongyilkoljak.
Klubtag
@Horizont: ...meg, ha a viszonylagos közellakás betekintést biztosítana a "maffiózók" mocskos ügyeibe, akkor mindegyik gazember a pusztába költözne... egy magánember bennfentességéhez bizony más is kell...?!?!?!
dr. prédikátor
Miért durva a 8,5 év???Azért mert megérdemli???
Eladott Ország
@SystemError: Simonka előmelegíti a priccset a gecinek.Várjuk ki a végét...szerintem ő is tudna dalolni...és az kinek lenne jó? No ,meg azt se felejtsük el, hogy az októberi választások itt vannak mindjárt, és fel kell mutatnia a gecinek (a hívek felé), hogy náluk sincs kivétel, ha valakinek korpás a feje. Beugratós kérdés: A képen látható két férfi közül melyik az, amelyik NEM követett el bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást és más bűncselekményeket?
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2F4cdn.hu%2Fkraken%2Fimage%2Fupload%2Fs--I12ywkNk--%2Fw_1160%2F7KUSVGDkPdZSUQHjs.jpeg&key=OtAGmoNVvxsnjM4fFk-mKg&w=600&h
youtu.be/2N1gY5XqucM
papa.49
Ennek nagyobb a füstje, mint a lángja, semmi nem változik !!!
Klubtag
@Eladott Ország: Simonka ezt nem ingyen tűri el, az alapítványa meg szépen kaszíroz az eljárás alatt is, a jó magaviseletéért meg majd harmadolnak neki...
Eladott Ország
@Klubtag: Beáldozzák ezt a balfaszt, hogy a nagyok tovább tudjanak lopni.
papa.49
@Eladott Ország: Megbeszélte már a csutival ,,mennyiért viszi el ő a balhét,, ilyen egyszerű, már vagyontalan!!!
Eladott Ország
@papa.49: Az is lehet, hogy az önkormányzati választás után az egész ügyet ejtik, vagy csak ejnye-bejnye lesz.
colibri
A durva az lesz, ha elsikálják az egész ügyet. nem a 8,5 év börtön.
CsipkeRózsa
@Szeparepa2: Ráadásul, Zuschlag János még a börtönbe kerülése előtt befizette a 60 millió Ft-ot.
kereső
DE előtte még jól kitüntették, és szelfizhetett orbánnal a karmelitában.
Vagyona nincs ( a nevén), a tárgyalás még nem volt meg- ez eddig csak az ügyészség "javaslata". Poltot nagyon támadják- hát mutatni kell valamit- ime!!! Lássátok feleim szümtükkel-----aztán majd valamikor elkezdődik a tárgyalás is.- HA!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.