Giorgia Meloni, a Fratelli d'Italia (Olasz Testvérek, FdI) párt elnöke meghívására Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszédet mond szombaton az Atreju nevű jobboldali rendezvényen Rómában – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke pénteken.

Meghívta Orbánt Rómába az Olasz Testvérek párt elnöke

Fotó: MTI /Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely

Orbán Viktort Az emberek és a népek Európája témakörében kérték fel előadása megtartására, amit a közönség kérdései követnek.

A Fidesz elnöke külön tárgyalást is folytat majd az FdI elnökével Rómában – közölte Havasi Bertalan.

Az Atreju a Fratelli d'Italia – azóta már megszűnt – ifjúsági tagozatának országos politikai, kulturális találkozójaként született 1998-ban, és azóta is minden év szeptemberében megrendezésre kerül Róma valamely – évről-évre változó – kerületében.

Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek párt elnöke a Magyar Hírlapnak úgy fogalmazott: meghatározó horderejű politikának tartja a magyar irányvonalat.

Orbán Viktor, illetve a visegrádi négyek bebizonyították, határaink, identitásunk, gyökereink és gazdaságunk megvédésével is lehetünk uniós tagországok

– nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek párt elnöke a magyar kormányfő szombati római útja kapcsán.

Azzal kapcsolatban, hogy miért hívták meg Orbán Viktort a rendezvényre, a lapnak elmondta: 

Azért választottam Magyarország miniszterelnökét, mert az Olasz Testvérek párt kiemelt figyelemmel követi a visegrádi csoport országait. Azt, ahogyan Európában jelen vannak, bebizonyítva, a határaink, identitásunk, gyökereink, vállalkozásaink és gazdaságunk megvédésével is lehetünk uniós tagországok. Orbán Viktor minden bizonnyal az az ember, aki félelem nélkül védte meg ezeket és persze saját országa érdekeit. Emiatt meghatározó személyiségként tekintünk rá. Köztudott, már egy ideje együttműködés köt össze bennünket, s végtelenül boldog vagyok, hogy elfogadta meghívásunkat, és ellátogat rendezvényünkre. Felszólalásában reményeink szerint megosztja velünk nézeteit arról, hogyan kellene Európának a fenti kérdéseket kezelnie.

Giorgia Meloni hozzátette:

A határvédelemben és az illegális bevándorlás kérdéseiben egyértelműen azonos nézeteket vallunk, de a keresztény gyökereink megóvása és a családvédelem is közös pontok. Kitűnő kapcsolatban állok Novák Katalin államtitkár asszonnyal is, aki rendkívüli munkát végez a családok védelmében. Boldog lennék, ha Olaszország merítene a magyar példából, megadná a családoknak azt a támogatást, amit a jelenlegi magyar kormány a születendő gyermekeknek biztosít. Hiszen Európa legnagyobb problémája a születések számának csökkenése. Emellett az eliszlámosodás veszélye fenyeget, nem csupán az illegális bevándorlás miatt, hanem mert egy muzulmán állampolgár átlagosan több gyermeket vállal, mint egy európai. A napokban mutattunk be egy uniós léptékű beszámolót, amely egyértelműen bizonyítja, hatalmas problémával kell szembenéznünk.

Forrás: Magyar Hírlap, MTI

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Mivan! Hol a kézcsók!!! Csak úgy szorongattya, semmi nyál?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Eladott Ország: a 10.44.re Ez a kép jobban tetszik mint az előző !!!
namihami
@Eladott Ország: Ez a kép nem mosónőre, hanem inkább egy boxzsákra hajaz. Az a szem alatti monokli egy vesztes családi ütközret emlékét idézheti.
namihami
@Eladott Ország: Vigyázott. Nem KISdiktátorrá, hanem komoly basivá érett az évek során. Ha a keletebbi részen maradtunk volna, már akasztatna.
Eladott Ország
@namihami: Ha a csúti kiviszi az országot az EU-ból, itt Észak-Korea lesz rövid időn belül, vagy még rosszabb.
evacica
Na látszik már Viktort is kikezdte az ídő vasfoga! Elég nyúzott és elhasznált, ideje, ha nyugdíjaztassa magáét ha sokáig akar még élni! Mindenkinek jót tenne!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. October 18., 16:35
Végre kiderült! Ez lett Tóth Gabi neve esküvője után
Szórakozás - 2019. October 18., 15:38
Gáspár Laci pont úgy néz ki, mint 15 éve – fotó