Nagyon vezet a Fidesz a Závecz közvélemény-kutatása szerint.

Brutális Fidesz-fölényt mértek, tovább gyarapodott a kormánypárt tábora
Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A kormánypárt  júliusban 32, augusztusban 34 százalék támogatta, most szeptemberben 35 százalék – írja az atv.hu.

A Demokratikus Koalíció tábora továbbra is 9 százalékát teszi ki a választókorú népességnek. A Jobbik az előző hónapban 7 százalékot ért el, most 6 százalékos. Az MSZP tábora nem módosult – 6 százalékos volt s maradt. A Momentum továbbra is 5 százalékos, a Mi Hazánk Mozgalom, az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt 2-2 százalékon állt augusztusban és szeptemberben is. A Párbeszéd 1 százalékos, a pártnélküliek aránya 31 százalék.

A biztos pártválasztói körben a Fidesz 54 százalékot ért el, a sorban második Demokratikus Koalíció 15 százalékos. Az aktív szavazók csoportjában lényegében hármas holtverseny van az MSZP, a Momentum (8-8%) és a Jobbik között (7%). A Mi Hazánk Mozgalom négy hónapja tartósan az elkötelezett szavazók 3 százalékára számíthat, az LMP-nek most 2 százaléka van ebben a körben, a Párbeszédnek 1 százaléka.

121 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Volt az a pénz amiért már ez az eredmény JÖTT KI !!!)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Peller Anikó
Ez úgy van, hogy brutálisan arcátlanul hazudnak. Pont mint a répa.

Ja, nem, ő csak ritkán hazudik.
fergeteg
Bolsik ! Álmodik a nyomor. Ennyien vagyunk
fergeteg
Még hogy a jobboldal kezében a média. Hát vagy 25 lapon vagdossátok naponta a FIDESZT ÉS A KORMÁNYT S NEVEZITEK BIRKÁNAK A SZAVAZÓIT.
human
El tudom képzelni, hogy ezek a számokat mérték és nem kellett hozzá lefizetnie őket a fidesznek. 2018. áprilisa óta már nem élek buborékban. Valahol 46% és 54% közt lehet az igazság. A kis településeken, falvakban a fidesz könnyen sakkban tudja tartani a szavazókat. Arra számítok, hogy a nagyobb városokban fogja csak az ellenzék legyőzni a földesurakat. Aztán meglátjuk, hogy 2022-re ez elég alap lesz-e a változáshoz.
reagens
Itt magyaráztok, hogy ez hazugság. Mit fogtok mondani a vereség után?
Nem láttam még egy olyan bandát amelyik még magának is ennyit hazudik.:-)))))
A Fidesz rengeteget köszönhet nektek! :-))))))))) Ilyen ellenzék nélkül még mindig koalicióban lenne.
Nessy
Nos, a jelenlegi kormányzati kampányt, a kormányzati osztogatást, a zsarolásokat, a kutyaólba bejelentkezett ukrán szavazókat, a választási törvényt, a szavazó körzetek állandó változtatását, az egymást követő informatikai bakikat nézve a 110% is elképzelhető!
Sámannus
Sok a bunkó örülnek a tizenegy tizenegynek is amit a fradi csinyát. Agyhalottaknak agyhalott tévét.
azösszeskibanévfoglalt
kb. passzol, abból ítélve, amit a környezetemben látok. sajnos.
Gauntlet
10 % megfélemlítés, 10 % zsarolás, 10 % médiafölény, 10 % kubatov lista, 5 % bürokrácia és máris kijön a 45%. Hurrá, hurrá.
Gauntlet
@azösszeskibanévfoglalt: akkor még rosszabb vége lesz mint gondolok
verőce21
Alig mozdulnak a pártpreferenciák. Az önkormányzati választás kampánya nem térítette el a szavazókat korábbi pártjaiktól, ez alól a Fidesz sem látszik kivételnek, júliusban harminckettő, augusztusban harmincnégy százalék támogatta, ami szeptemberre harmincöt százalékra emelkedett.
A biztos pártválasztók körében a Fidesz ötvennégy százalék, a sorban második a Demokratikus Koalíció tizenöt százalékkal.

Az ellenzék pártjai együttesen minimálisan javítottak, a korábbi, több hónapban is mért harminchétről harminckilenc százalékra. Az eltérés nagysága azt vetíti előre, hogy több ellenzéki polgármester lesz, mint amennyi most van.
Borsodi
Ez azért van mert az emberek azt sem tudják,hol születtek nem,hogy kire szavazzanak.Ami folyik nap mint nap a tv rádió sajtó,plakátok.A fideszre kell.
www.youtube.com/watch?v=sbby_sYO2hs&t=38s
verőce21
A választás nem lefutott, a mozgósítás sikerességén, és a részvételi arányon sok minden múlhat.
Jozefina
A csalás be van építve a rendszerbe!!! Fülkeforradalommal ha nem lehet megszabadulni ettől a patkány társaságtól, akkor nagy bajok lehetnek!!!
tudode
Bizonyára erre az orbán viktorkára szavaztak
.
---- Balogh Orbán Viktor a fiam, ő lesz a miniszterelnök - Thug Life Hungary

www.youtube.com/watch?v=NV2MIqmcRiY
.
reagens
Mi lesz a választás után? Libsi magyarázkodás, hazudozás. Vegyétek már észre nyomi banda, hogy nem kelletek a magyaroknak. :-))))))))))))))))
azösszeskibanévfoglalt
@Gauntlet: a poén az, h a magukat függetlennek jelöltek is fideszesek.
kisfaluban élek, ismerem az összes jelöltet. papír szerint mind független, gyakorlatban hű nerseggnyalók. meg egy jobbikos.
és rengeteg helyen van így.
úgyhogy igen, ez sokkalsokkal rosszabb lesz még annál is, mint amit a záveczék mértek.
én el se megyek szavazni, mert minek.
reagens
@azösszeskibanévfoglalt: Akkor miért nem viselkednek úgy?
azösszeskibanévfoglalt
@reagens: csak hogy tisztázzuk: vagy normálisan érvelsz, vitatkozol, v messzire elkerülsz az ócska frázisaiddal, amiket amúgy már oviban illet volna kinőni. ez, amit leművelsz, nem az a szint, ahová én hajlandó vagyok lehajolni.
kurvára nem érdekel a visszaböfögött fideszpropaganda. tbh 70 iq felett senkit.
ha homokozni akarsz, akkor keress dk nyuggert, azzal van egy szinten a vitakultúrád.
sokanvagyunk
Még van hová fejlődniük - a 99,8%-os eredményt produkáló volt kormánypárthoz képest...
maci0427
Tényleg ilyen sötét országban élünk? De fentebb látni, hogy sok fiatal nagyon meg van elégedve és szidja azokat akik a baloldal mellett állnak ! Mondjuk az éb véleményem az, hogy aazon kívül, hogy Gyurcsényék 2010. -ben valóban nagyon elkúrták , nem tömörült normálisan a baloldal, rengeteg kis pártra szakadt és nem is fejlődött, de amíg a politikusoknak meg volt és most is meg van a jó állásuk és a millióik, addig számukra is az a legfontosabb , hogy ezt a színvonalat megtartsák maguknak, mert ők is tudják nagyon jól, hogy békés változtatást nem tudnak kieszközölni , tehát jól elevickélne a langyosban, hangzatos szavak, kisebb töntetések keretében , a nép meg le van xarva !!! Igaz, hogy vannak olyan idősek - nagyon idősek akik a fidszere szavaznak , de sokkal több fiatal és középkorú szavaz a fideszre legfeljebb ezt nem valják be másoknak, így töretlen a népszerüég és a gyúzelem a baloldalnak, plusz a törvények adta lehetőségeket kihasználva még a külföldi szavazatok is oket segítik ! Éppen ezért ha így folytatódik akkor még 2042. -ben is a FIDESZ lesz a kormányon, ha nem akarnak lemondani erről a lehetőségről ! Ez a mai baloldal, ennyit ér csak és a nép meg beveszi a hólyítésüket !!!
maci0427
@Dr plágium: Több fiatal és középkorú szavaz a fideszre a kevés nnyugdíjas idős ember mellett , mint amennyi idős ! Plusz a külföldiek " ! A Nyugdíjasok igen ..., számít a szavazatuk de csak annyira mint a Cigányság szavazata !
RonaGyuri
Meglepőnek éppen nem meglepő,

de azért elég sarkos kijelentés, vagy elszólás?

A derék m1 számol be róla, hogy tegnap Szita Károly Somogy-ország fővárosának sokadszorra újrázó polgija volt egy kulturális országos akció „indítója”. Ünnepi beszédében egy igencsak érdekes gondolatát osztotta meg népével. Arról értekezett, hogy milyen fontos „az alkotásra sarkalló légkör”!
A kijelentés még akkor is pikás, ha tudjuk, hogy valószínűleg nem a sarkazásra gondolt! =))
Bár a szótár szerint:
„sarkall szinonimái: ösztökél, serkent, buzdít, ösztönöz, biztat, lelkesít, felbátorít, felbujt, bátorít, motivál, késztet, nógat, noszogat, hajt, mozgat, unszol”, azonban ami az etimológiát illeti elég egyértelmű: „Gyorsabb haladásra késztet egy lovat úgy, hogy a boka alatti hátsó lábrésszel vagy egy sarkantyúval többször érinti, döfködi a ló oldalát.”! =))
maci0427
@Horizont: -- Akkor még is csak van felelőssége Gyurcsánynak ! Ha "csak annyi is" , hogy nem baszta ki a nem odavalóakat, vagyis nem csinált rendet így vagy úgy ! A FIDESZ és így Orbán Viktor ezt is tudja kezelni ezt látni , tehát akkor ? De látni, hogy tanúlt a hibájából ezért van a DK. az MSZP. előtt !
maci0427
@azösszeskibanévfoglalt: Függetlenek...??? Olyan nincs hiszen aki független azt is támogatja valamelyik párt, pont ezért használják a független kifejezést, hogy nehezen legyenek beazonosíthatóak a népnek...!!! Ez éppen olyan zavaros mint a sok ilyen olyan kis párt akik valamilyen okból kifolyólag megalakúltak vagy "megalakították kötelezően" őket azért, hogy szétforgácsolják - megosszák a szavazókat !!!
karma1
@simmering73: 20.11-re: nem, csak masodsorban birka, elsosorban o egy transzvesztita. A fb-n gabriella anderson ne'ven van, itt meg egy avatar nelkuli szar fidesz troll...:o)))
maci0427
@Horizont: Na igen...! És emlékezzél arra , hogy 2010. ben majdnem az egész Magyarország a baloldal leváltását akarta és a Fideszre szavazott ! Az öszödi beszéd után elszabadúlt az indulat és a közutálat a balodal és így Gyurcsány iránt ! Már 2006. -ban is majdnem a Fidesz győzött , de ezt albaszta akkor a fidszes Mikola Isván , aki olyan nagy marhaságokat mondott az akkori felszólalásaiba ---- / mert ő volt akkor a fidesz egyik első embere , Orbán Viktor, a Fidesz elnöke őt jelölte az újonnan kialakítandó miniszterelnök-helyettesi posztra / ---- hogy még a fideszesek sőt az egész ország csodálkozott és röhögött rajat , kb. olyanokat mint amit a "Lajos a Kósa szokott mondani , így többet ártott a fidsznek mint amennyit nyertek vel és így nyert megint a baloldal...!!! Utána őt Orbán Viktor eltette jó távolra a politákától, hogy ne is tdjon még egyszer ártani a dumáival, látni, hogy tanult ebből, igaz, hogy Kósát azért nem rúgta annyira fenékbe de ekkor már és így most is a Fidesz ereje és előnye óriási ! ---- Na szóval Gyurcsány Ferenc nem takarított maga körül anno ez a lényeg ! Ennyiből másabb Orbán Viktor és a tanácsadói...!!!
Eladott Ország
Závecz, te mennyiért nyalod a fidesz ánuszrózsáját, te gerinctelen szarházi?!
Dr plágium
@maci0427: Nem tudom hogy csinálják, akikkel beszéltem mindenki azt mondja nem kell nekik a fidesz. A végén mégis ők vannak többen. Vagy csalnak a választásnál, vagy egyesek nem merik felvállalni hogy kit támogatnak.
Eladott Ország
@Dr plágium: Minden diktatúrának azért egyszer vége lesz! Minél tovább húzzák annál tragikusabb a vége!
i2.wp.com/adevarul.ro/assets/adevarul.ro/MRImage/2013/12/25/52ba85c6c7b855ff56fb5277/646x404.jpg
Aki Én
Gabriella Anderso a fészbuk napi esze!

Elképesztő tájékozatlan vagy es a nagy öntudat ellenére buta is.
Először is miért gondolod, hogy aki kritizálja a rabló rezsimet az Gyurcsányista, komcsi? /ez már mondjuk mindent el is mond rólad és képességeidről/
Másodszor pedi, nézd már meg a kedvenceid komcsi, libsi és besúgó ügynök múltját. Szomorú látni ezt az ostoba- elvakult kombót :(
balos
Azért jó lenne,ha a "normális" fideSSre szavazó megmagyarázná,ha minden olyan jó ebben a lelopott országban,mi az istennek kell még mindig a gyűlőletre építeni a kurmány-kampányt?Természetesen a kérdésem költői volt!
laja70
@durbincs: Ez a fideszes troll hiányzott még!!! De miért nem osztja a bölcsességeit???!!!
csak úgy....
@durbincs: brüsszel nélkül, bele is deglené a balatonba te 1/2nótás...
te szaranyhal,vagy inkább hüllö !?
a szüléd csürhe,óvták is az öregedet töle ..., röndösen bezavart a csaj a családi genetikába.
kokopelli
@csak úgy...: ..egymást erősítgetik a hazugságokkal! Mint a gyerekek a sötétben! A jobban teljesít nem
látszik az EU-s összehasonlítási táblázatokon!Valaki valahol írta,hogy N.o. BIP-je 3x akkora mint M.o-é!Több
mint a 24-szerese! (2018-ban) "...de mi megmutassuk nekíjjek akkó is !!!"
csak úgy....
@Aki Én: nem anderson a nagy mese mondó!? tiszta fajú ária,északi típus!?
Eladott Ország
@fergeteg: tegnap, 19:53, Igen ennyien vagyunk: 49 % = kétharmad?!
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--AgpS1U6p--/w_1160/78xZG3XkQJ5oYiMWs.jpeg
1. A legnagyobb kisebbség irányítja teljhatalommal az országot
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--MHuNfM4p--/w_1160/78vrGiMKetqZYjMWs.png
2. A Fideszt túlkompenzálja a saját választási rendszere
Jó lenne, ha a fejed kihúznád a fidesz seggéből, te szarházi!
csak úgy....
nekem már mindegy,de az utánam következöknek nem biztos! a politikai fantaszták nem csak a környezetre ártalmasak ! nekem adolf és stalin tizedelte meg a családom...,neked ki fogja ?
laja70
@laja70: Vagy még nem írták meg neki...
JAJMÁR
Biztos sokan szavaznak a fideszre, de az önkori választások előtt egy ilyen hír... na, kinek kedvez? Szóval minden hírt kellő fenntartással kéretik fogadni. Iiigen, így van, de csak azért, mert egyébként még mindig légürest tér van az ellenoldal helyén!
laja70
@durbincs: Öcsém, te hülye vagy!!! Az ECHO TV régen beleolvadt a Hír TV-be!!! Ennyit a szavahihetőségedről!!!
Aki Én
Csak mellékesen jegyezném meg, hogy a fidesz elképesztő mozgósítás mellett (közpénz 100 milliárdok, média túlsúly, rendőrség, ügyészség, választási iroda... félrenézései a törvénysértésekkor), jó eséllyel összes szavazóját elvitte szavazni, aki nem akart azt buszoztatták, szállították, zsarolták, megfélemlítették...
De, még így sem szavazott rájuk a többség, aki rájuk szavazott, annak vagy a fele azt sem tudja mi az a fidesz.
Mert nekem ne mondja senki, hogy az utolsó borsodi faluban, ahol túlélésre játszanak az emberek áram, víz és információk nélkül, ott tudják.
Nem adtak részeredményeket a választás napján ahogy korábban mindig, leállt a választási számítógépes rendszer... és egyéb nyalánkságok. Több esetben megállapították a csalás tényét, de természetesen az elkövető ,,ismeretlen".

Szóval csak annyi, hogy van ebben az országban közel 8.000.000 ember, aki nem szavazott a fideszre.
reagens
@azösszeskibanévfoglalt: Én is minősítgessem a hozzászólásaid? Majd a pszichiáter megteszi!
azösszeskibanévfoglalt
@reagens: pontosan erről beszéltem. nem tudsz vitatkozni, csak személyeskedsz. szia
reagens
@azösszeskibanévfoglalt: Semmit nem mondtál, csak vádaskodsz, személyeskedsz!
Vitaképtelen vagy! na szia!
Rockxy
oan brutálissat, hommindenki szenved és vanaki élvezi, deaz meg magánügy.
Desischado
Jó pénzért szopok nyalok, gombot varrok... Majd meglátjuk, mennyire működik a csalás!
kokopelli
Marha érdekes érdekes,hogy az ékezetnélüli fideszluvnyának a "faßbuk"-on cca.30 olyan fideszest
sorolt fel Tamas Takacs ,akik elfelejtették a múltjukat,és ma is el vannak vele!! Még külföldön is kaszálnak a bérkommentelők? Igaza van a művésznek: "Apám ezek ugyanazok!"
Eriksson
@tulipan: Köztudott, hogy Závecz Tibor nem kormánypárti. Nem gondolom, hogy érdek fűzné a Fidesz reklámozásához.
reagens
@Eriksson: Ez már olyan végjáték, ahol az ellenzék teljesen elszakadt a valóságtól! A nem létező erőiket csoportosítják át és rózsaszínű jelentéseket készítenek! Ők lesznek a legjobban megdöbbenve, amikor hatalmasat buknak!
Lesz akkor csalás, hazugság, befolyásolás, visszaélés, csak egy dolog nem. Szembenézés a valósággal! Azzal, hogy a magyarellenes és életidegen hülyeségeik nem kellenek a többségnek és hamarabb szavaznának egy kecskére, mint rájuk!
tulipan
Újabb bizonyíték a narancsos tolvajok MOCSKOS mentalítására! Semmilyen nyelvet megtanulni, de még értékelhetően gyakorolni sem lehet 2 hét alatt! Jól látható TEHÁT, hogy csalásra és lopására ÖSZTÖNZI, az erre idomított híveiket!! szavazzatok csak rájuk tehát, HÜLYE ÖKRÖK!!!
24.hu/belfold/2019/09/26/kasler-minden-diak-2000-eurot-kap-a-kethetes-kulfoldi-nyelvi-tanfolyamokra/
tulipan
@reagens: Te még kevésbé kellessz itt, menj már vissza a Regátba!!!
Eriksson
@tulipan: Oszt hol érdekel ez téged? Engem meg mégannyira sem.
reagens
Elégedetten szemlélem a tehetetlen vergődést, amivel az ellenzék próbál talpon maradni, pedig már régen kiütötték!
Elvtársak! Már nem kelletek! :-))))))))))))))))))
tulipan
@Pegero: Látom, narancsos seggnyalókám, annyira be vagy idomítva, hogy mással foglalkozni i képtelen vagy!! :D
Nessy
@kokopelli: Ez az unortodox fidesz matek!
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 22:16; A száj az a rés, ahol kihallatszik a fejedben lévő sötétség. i.pinimg.com/originals/4d/f9/e5/4df9e50f7c52fb78a804bf868d42f6b8.jpg
csak úgy....
csak a brutálisan butusokat kérdezhették,mint ez a @Pegero: ...
advocat
Ennyi!!!
Nem kell választást tartani. Legalább 5 milliárdot megtakarítana az állam. Mehetne a nyuggerekhez is a pénz, és nem kell rezsiutalványt semnomtatni, bár a nyomdász haverok... Öt évente kihirdetik, hogy a fidesz 99,9 %-al győzött. Éljen Kim Dzsong Viktor!!! A többit elintézi a kormány sajtó és társaik (MTV, TV 2 és társaik.)
csak úgy....
@Pegero: te ,ugye ici-pici fidelitas? nem tök hülye de nem is a zseni fokozat!?
Borsodi
@advocat: Valóban úgy viselkedik mint Kim Dzsong. Sokba kerül a nép hülyítése de sok múlik nekik ezen.
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 22:22; Várunk Viktor! A te utad is a Pokolba vezet!
uploads.disquscdn.com/images/2c83a9cdd99bcd3ce2f4c8083fba899e864c8563a09c1ea1684c178c23f189c8.jpg?w=600&h=395
i2.wp.com/kanadaihirlap.com/wp-content/uploads/2012/12/rakosi_orban.jpg?resize=585%2C396&width=400
Csak az a baj, hogy közel 1 millió ember közben kivándorolt ebből a nagy sikertörténetből, ők nem rontják a statisztikáitokat, ellenben az a pénz, amit hazaküldenek, ugyanezeket az álstatisztikákat fényezik. Akárcsak a közmunka, vagy az eltörölt létminimum. Közben feléltétek a GDP 10%-át kitevő magánnyugdíjpénztári megtakarításokat, és egy rohadt, nulla hozzáadott értékkel bíró, országnyi összeszerelőüzembe pumpáljátok a közpénzt. Európa rekord áfáját basztátok a nyakunkba, kinyírtátok a középosztályt, a munkanélküliséget a munkaerőhiány tapossa agyon, hagyjátok elpusztulni a kis- és középvállalkozásokat, a szociális ellátórendszerből kivonultatok és bevonultatok a stadionokba. A 2022-ig lehívandó EU-s milliárdok nagy részét már idén szétosztottátok, és verdesitek a melleteket, hogy hasítunk. Miközben az uniós támogatások a GDP 6%-át teszik ki, 3%-os növekedéssel nézitek hülyének Európát úgy, hogy nyolc éve sereghajtók vagyunk a termelékenységet illetően, és a régió összes országa lekörözött. Estig sorolhatnám a tényeket, hogy miért nem jutunk egyről a kettőre, hogy miért hazugság minden szavatok.
reagens
A roncsellenzék ellenlépései: vinnyogás, szűkölés, acsarkodás, hazudozás, mocskolódás.

Most pedig úton vannak vissza a pöcébe! :-))))))))))))))))))))))))
Eladott Ország
@reagens: ma, 07:51; Te humanoid, trágyarakás, minden verbális megnyilvánulásoddal romba döntöd az evolúció elméletét, ugyanis ha te vagy végeredmény, akkor valami nagyon el lett baszva már a kezdet kezdetén. Nagy kár, hogy anyád nem a WC-re ült amikor megszülettél, mert akkor egyből a helyedre kerültél volna, te rohadt szarházi faszszopó fideszes gerinctelen patkány!
scontent-frt3-2.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/64898427_2434633586771130_8656465082819018752_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_ht=scontent-frt3-2.xx&oh=4d216821d55469d2e7634bf44c09d1d0&oe=5DC641A3
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/67690088_2179135465542143_8440709213180657664_n.png?_nc_cat=110&_nc_oc=AQmL0EK_z_zvM7Nr5aWUP6e4sT5ZlLcsljMGmKEfets2uN-O07CvNoWc0QLkE-2n_RM&_n
c_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=9b1f024f72c76b6ca80a161de7f0b8fd&oe=5DF025B6
reagens
@Eladott Ország: A maga dolga csak az, hogy kukorékoljon! :-))))))))))))))
Eladott Ország
@reagens: ma, 10:07; Becstelenség, aljasság, csak a fidesz. Ne hagyjuk, hogy Brüsszel rárontson a korrupciónkra!
uploads.disquscdn.com/images/5d985a4d6be6e96e6530a04982ad7a88f79c15232511024a6a4bdc56ddc98a86.png?w=600&h=301
reagens
@Eladott Ország: :-))))))))))))) Még! :-))))))))))
reagens
@Eladott Ország: Arra lennék kíváncsi, ha állítólag mindenkinek van esze, te miért nem használod?
fahrenheit451
@Szeparepa2: Nekem meg akkorát nőt, hogy 1:1 arányban rátetováltattam egy lófaszt a farkamra.

Amúgy meg szerintem is brutális a fidesz tábora - ami az IQ-t, EQ-t, SQ-t illeti.
csak úgy....
@Pegero: te hyperaktív? drogos és alkoholista szülök gyeröke?
csak úgy....
@Pegero: te hyperaktív? drogos és alkoholista szülök gyeröke?
csak úgy....
@Pegero: te hyperaktív? drogos és alkoholista szülök gyeröke?
csak úgy....
@Pegero: te hyperaktív? drogos és alkoholista szülök gyeröke?
csak úgy....
@Pegero: te hyperaktív? drogos és alkoholista szülök gyeröke?
SystemError
@Pegero: Ne reklámozd, hogy orosz bértroll vagy. Ez egyértelmű e-nélkül is
csak úgy....
@Pegero: te hyperaktív? drogos és alkoholista szülök gyeröke?
már az oviban a vodkás üveg volt a jeled.
csak úgy....
@Pegero: te hyperaktív? drogos és alkoholista szülök gyeröke?
csak úgy....
@Pegero: te hyperaktív? drogos és alkoholista szülök gyeröke?
csak úgy....
@Pegero: te hyperaktív? drogos és alkoholista szülök gyeröke?
csak úgy....
@Pegero: te hyperaktív? drogos és alkoholista szülök gyeröke?
csak úgy....
@Mirabilis: durbincs ploiestiböl, reagens a hargitáru,pegero egy szerb spermabankból a többiekröl nem tudok semmit...
csak úgy....
@Pegero: te hyperaktív? drogos és alkoholista szülök gyeröke?
csak úgy....
@Pegero: te hyperaktív? drogos és alkoholista szülök gyeröke?
csak úgy....
@Pegero: te hyperaktív? drogos és alkoholista szülök gyeröke?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.