A Jászai Mari tértől a Várnegyeden, a Lánchídon és a Kossuth téren át a VII. kerületi bulinegyeddel összefüggően felfestették a Sétáló Budapest határait.

Puszér Róbert a közösségi oldalán osztotta meg azokat a képeket, amin az aktivisták kréta spray segítségével felfestette a főváros összes érintett kereszteződésében a tervezett sétálózóna határát.

Ezzel demonstráljuk azt a városszemléleti célt, amit Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltünk képvisel, és ami alapján újratervezzük Budapestet autóról emberre 

– olvasható a posztban. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A Sétáló Budapest programjának legmeghatározóbb célja az egybefüggő sétálózóna kialakítása. Létrehozásának oka egy új szemléletmód, amiből következik a jobb tömegközlekedés és kerékpáros lehetőségek biztosítása; majd azokon túl, az egész városra nézve pedig a fenntarthatóság, a humanizmus és az emberközpontúság. Amikor a központi sétálózóna által fémjelzett programot megalkotjuk, akkor életteret, közösségi teret tervezünk, egyben használható és végrehajtható útmutatást adunk a cél eléréséhez – nem szakadunk el sem a várost használó emberektől, sem a professzionális megoldásokat követelő valóságtól. ⁣ ⁣ Szombat reggelre virradóan ötven Sétáló Budapest aktivista kréta spray segítségével felfestette Budapest összes érintett kereszteződésében a tervezett sétálózóna határát (csatolva térkép). Ezzel demonstráljuk azt a városszemléleti célt, amit Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltünk képvisel, és ami alapján újratervezzük Budapestet autóról emberre. Az október 13-i főpolgármester választáson egyetlen kidolgozott, komolyanvehető program vesz részt, a Sétáló Budapest program, amit 70 szakértő (építész, urbanista, tájépítész, szociálpolitikai szakértő, oktatásügyi szakértő, közlekedéssel szakértő, hulladékgazdálkodási szakértő, idegenforgalomi szakértő, vendéglátással és a vállalkozásokkal foglalkozó szakember) dolgozott ki Puzsér Róbert víziója alapján.⁣ ⁣ A központi sétálózóna kiterjedése Pesten a Nagykörút és a Duna által határolt terület. Budán a Műegyetem környéke, azaz a belső Bartók Béla út, a Karinthy Frigyes út és a Duna háromszöge, továbbá a Gellérthegy, a Vár, a várlejtők, a környező parkok és a Víziváros alkotja a sétálózónát. Innen kiindulva tervezzük újra Budapestet autóról emberre.⁣ ⁣ #setalobudapest #mayorpuzser #ajovozoldvagysemmilyen

Puzsér Róbert-Sétáló Budapest (@mayorpuzser) által megosztott bejegyzés,

A Sétáló Budapest programjának célja az egybefüggő sétálózóna kialakítása. 

A központi sétálózóna kiterjedése Pesten a Nagykörút és a Duna által határolt terület. Budán a Műegyetem környéke, azaz a belső Bartók Béla út, a Karinthy Frigyes út és a Duna háromszöge, továbbá a Gellérthegy, a Vár, a várlejtők, a környező parkok és a Víziváros alkotja a sétálózónát.

Címlapkép: Instagram/mayorpuzser

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Lucifer revíziót tart a pokolban, megfelelően gondoskodnak-e az ördögök a rájuk bízottakról. Az első kondér alatt vígan lobog a tűz, a kondér mellett egy tábla: NE MÁSSZ KI!

Lucifer kérdésére az ördög így felel:

- Ezek itt a németek. Tüchtig nép, betartják a szabályokat.

A következő kondér is mintaszerű, ám tábla helyett itt egy géppisztolyos őr áll.

- Ezek itt az oroszok. Ha valamelyik megpróbál kimászni, az őr a géppisztollyal visszakényszeríti. A harmadik kondérnál is minden stimmel, de Lucifer felvonja szemöldökét:

- Nem látom az őrséget, és tábla sincs.

- Ide nem is kell, ezek a magyarok. Ha egy megpróbál kimászni, a többi úgyis visszahúzza.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Engedélyük volt hozzá, vajon ezt is lemázolják mint a kutyapárt által felfestett dolgokat ???
Ha nem akkor ez is csupán ,,BEETETŐS CSAPAT,, persze tudom az !!!
CsipkeRózsa
A rendőrség most is éber volt és intézkedett?
Béla333
Lucifer revíziót tart a pokolban, megfelelően gondoskodnak-e az ördögök a rájuk bízottakról. Az első kondér alatt vígan lobog a tűz, a kondér mellett egy tábla: NE MÁSSZ KI!

Lucifer kérdésére az ördög így felel:

- Ezek itt a németek. Tüchtig nép, betartják a szabályokat.

A következő kondér is mintaszerű, ám tábla helyett itt egy géppisztolyos őr áll.

- Ezek itt az oroszok. Ha valamelyik megpróbál kimászni, az őr a géppisztollyal visszakényszeríti. A harmadik kondérnál is minden stimmel, de Lucifer felvonja szemöldökét:

- Nem látom az őrséget, és tábla sincs.

- Ide nem is kell, ezek a magyarok. Ha egy megpróbál kimászni, a többi úgyis visszahúzza.
Sámannus
Orbányaynak csattog a farka a röhögéstől. Ezentúl még légkondi sem kell ha mindenki gyalogol.
Nessy
@CsipkeRózsa: Isten ments! A fidesz támogatónak minden jogos! Ne félj a Momentum, vagy a Kétfarkú esetében már bevitték volna a társaságot, és megállapították volna hogy sérti a Közlekedés biztonságot, a Nemzetbiztonságot, a kereszténységet, meg a a fideszt!
Sámannus
A kétfarkúaknak már rég a farkukra léptek volna.
Yoda69
Jó hogy nem mindjárt egész Budapestet akarják setalovarosnak megtenni. Legyen normális tomegkozledes előbb, és több P+R.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.