Kálmán Olga és Kerpel-Fronius Gábor oldalán hírdetett programot Karácsony Gergely.

Előkerült Kálmán Olga – Karácsony Gergely oldalán hirdet programot

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum korábbi jelöltje arról beszélt, hogy a Fidesz már tíz éve nem hirdetett programot, de tíz évvel az ellenzéket vádolja azzal, hogy nincs elképzelése az ország és Budapest jövőjéről. Szerinte a program bemutatásával szokatlant húznak, mivel végre a politika tartalmi kérdéseiről fognak beszéli.

Be kell bizonyítanunk, hogy tudunk tartalmasabban, jobban, hatékonyabban vezetni Budapestet és később az országot

– mondta – szemben azokkal a „maffiaszerű szervezetekkel”, amelyek ma az önkormányzatok költségvetéseitmegterhelik. Az új kerületi vezetőknek és Karácsonynak szembe kell majd néznie a hosszú távú szerződésekkel, amelyeket felül kell vizsgálni, adott esetben felmondani, és felelősségrevonásra is szükség lehet.

Minden korábbinál átláthatóbb Budapestet kell csinálni – mondta Kerpel-Fronius, aki szerint minimális követelmény, hogy az önkormányat szerződései nyilvánosak legyenek, de egy jól kereshető adatbázisba kell rendezni minden gazdálkodási adatot. Ez időbe telik, de addig is „antikorrupciós szobákat” állítanak fel, ahol az érdeklődő polgárok és újságírók hozzáférhetnek az információkhoz.

Érthetővé kell tenni a lakók számára az önkormányzatok működését. Grafikai eszközökkel segíteni a megértést. Közel hozni az emberekhez a döntéshozatalt, és becsatornázni a polgárok véleményét ebbe a folyamatba. Nem csak hozzászólás, nyomon követés is. A fővárosi önkormányzatban meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a civil szervezetek fizikai teret kapjanak a fővárosi önkormányzatban és egy jól átláthatható pályázati rendszerrel segítse őket. Kerpel az úgynevezett részvételi költségvetésről is beszélt, ez annyit jelentene, hogy

a költségvetés egy részéről a polgárok közvetlen szavazással dönthetnének.

Ebből jóval több vita lesz, mint a nemzetinek és együttműködőnek tartott rendszerből

– mondta Kerpel-Fronius, de szerinte ettől nem kell félni, mert a végén sokkal jobb döntések születnek. Hozzátette: október 14-én új időszámítás fogja kezdetét venni Budapesten.

Kálmán Olga: Mindannyian vissza akarjuk venni Budapestet

Az emberi méltóságunk okán jogunk van a szabad kultúrához, a szabad oktatáshoz és a szabad sajtóhoz – mondta Kálmán Olga műsorvezető, a DK által támogatott korábbi főpolgármester-jelölt. Szerinte a három korábbi jelölt programjai közt nincsenek markáns különbségek, mindannyian vissza akarják venni Budapestet. Kálmán Olga bírálta Tarlós Istvánt, aki soha nem szólalt fel az oktatás vagy az egészségügy leépítése ellen.

Legyen Budapest a rendszer megdöntésének élharcosa – mondta Kálmán Olga, aki szerint a fővársiak nem attól érzik jól magukat, ha felújítanak egy játszóteret vagy leburkolnak egy teret. Az az alap, ha egy polgármester jól költi el a pénzt, de a lényeg, hogyan élnek a városban az emberek, milyen a mentális és a fizikai egészségük, hogyan vigyáznak egymásra.

A fővárosiaknak arról kell dönteniük, hogy akarnak-e egy parancsokat végrehajtó, kritikus helyzetekben hallgató vezetőt, vagy olyan vezetőt akarnak, akinek van programja a szabadság visszanyerésére. 2002-ben egy politikus azt mondta, hogy a haza nem lehet ellenzékben – idézte fel Orbán Viktor híres mondását Kálmán Olga, aki szerint most ez úgy hangzik, hogy a „szabadság nem lehet ellenzékben”.

Karácsony: Át kell lépni a korlátokat

Nagyon büszke vagyok arra, hogy számos vita után egy egységes ajánlatot tudunk letenni az asztalra – mondta Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt, aki méltatta korábbi ellenfeleit, Horváth Csabát, Kálmán Olgát és Kerpel-Fronius Gábort, akikkel mára szövetségesek, sőt, barátok lettek. Ha meg akarjuk változtatni a világunkat, akkor át kell lépnünk azokat a korlátokat, amelyek elválasztják a politikusokat és a civileket.

A Fidesz számára viszont nem az a fontos, hogy elmondja, mit gondol a városról, hanem az, hogy belefojtsa a szót az ellenfeleibe. Karácsony szerint a vita mellőzése a budapestiek lenézése, mert nem veszik őket komolyan.

Karácsony csak röviden tért ki a szintén főpolgármester-jelölt Puzsér Róbertre, mikor azt mondta: abból is tanult, hogy Pusér azt ígérte, el fog indulni az előválasztáson.

Amikor Budapest jövőjéről kellene beszélni, Tarlós István mindig rólam beszél

– mondta Karácsony, aki szerint a jelenlegi fpolgármester semmit nem árult el arról, mit szeretne, csak az derült ki, hogy szerinte a főváros vezetőjének jóban kell lenni a kormánnyal.

Nekünk kidolgozott terveink vannak, alaposan, sok mindenkivel átbeszélt programunk

– budapesti főpolgármesternek Karácsony szerint nem a kormánnyal kell jóban lennie, hanem a budapestiekkel. Ha Budapesten a fideszes politikusok büszkék valamire, akkor az biztos, hogy beton, és nagyon sok fát kellett kivágni miatta, tette hozzá. A köztünk lévő vitát a budapestieknek kell eldöntenie – üzente Karácsony Tarlósnak – és ebben segíthetne, ha lenne vita. Ő személy szerint áll ez elé, és mindegy, hogy hol rendezik,

lehet Pesten, Budán vagy a Dunán is.

Karácsony programjának első része egy „Budapest alkotmány”, amelyre szerinte azért van szükség, hogy legyenek szilárd alapjai a politikájuknak, szemben a Fidesz folyton változó, sodródó politikájával. Közjogilag ugyan ez kevésbé fontos, de politikailag nagyon fontos, hogy világos értékek mentén szövetkezzenek a budapestiekkel és újragondolják, milyen várost szeretnének. Kiemelte: közjogilag ugyan ez kevésbé fontos, de politikailag nagyon fontos, hogy világos értékek mentén szövetkezzenek a budapestiekkel és újragondolják, milyen várost szeretnének.

Forrás: 24.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
...ismét Olgipolgi..." Az emberi méltóságunk okán jogunk van a szabad kultúrához, a szabad oktatáshoz és a szabad sajtóhoz – mondta Kálmán Olga műsorvezető"
...szerintem épp ezért maradt méltóság és egyéb nélkül...
meg ott az a másik..." Érthetővé kell tenni a lakók számára az önkormányzatok működését. Grafikai eszközökkel segíteni a megértést."
...na az ilyeneket tényleg be kell csatornázni...
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Milyen kedvesen említed a két embert: "ott az a másik, "az ilyeneket.."
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ..de most melyik birizgálja jobban a fantáziádat az olgipolgi vagy az a másik ?...szerintem az a másik...:)
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Ez fontos neked, idézőjelbe tettem mind a két, nekem nem tetsző, kifejezésedet, persze az olipolgi sem tetszik, de azt nem soroltam oda.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: miért nem válaszolsz pontosan ?
Yoda69
Go Olga Go!
Le kell takaritani ezeket a mocskos nacikat Budapest terkeperol!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.