Tovább nőtt a szalmonellagyanús gyerekek száma Debrecenben, a hét közepén történt megbetegedések során a Debreceni Egyetemre (DE) eddig összesen 60 gyermeket – a klinikai központ gyermekgyógyászati klinikájára 46, a Kenézy Gyula egyetemi kórházba 14 gyereket – vettek fel, ezzel mostanra kapacitásaik telítődtek – jelezte az egyetem sajtófőnöke vasárnap.

Több tucat szalmonellás gyereket ápolnak Debrecenben

M. Tóth Ildikó elmondta: az újabb betegek biztonságos ellátása érdekében Berényi Ervin, a klinikai központ elnöke helyettesítő szolgáltató kijelölését kezdeményezte szombat este az országos tisztifőorvosnál.

A nyíregyházi Jósa András Oktatókórház kijelöléséről, valamint a betegek beutalási rendjéről az egyetemet, a mentőszolgálat hajdú-bihari mentésvezetőjét és a hajdúsámsoni háziorvosi ügyeletet még vasárnapra virradó éjjel tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ központi ügyelete – közölte a sajtófőnök.

M. Tóth Ildikó hozzátette: a debreceni klinikai központban és a Kenézy egyetemi kórházban ápoltak közül jelenleg senki sincs életveszélyes állapotban. A gyermekek súlyos, kiszáradásos tünetekkel, magas gyulladásos paraméterekkel érkeztek, intenzív ellátásra azonban eddig nem volt szükség. Ugyanakkor a folyadékpótlás és magas gyulladásos paraméterek, szeptikus tünetek esetén antibiotikumot adnak a rászorulóknak, a kórházat eddig két gyerek hagyhatta el.

Korábbi sajtóértesülések szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul. A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben, a laboratóriumi vizsgálatok folyamatban vannak.

Azt még nem tudni, hogy a megbetegedést mi okozta, mindenesetre az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek el iskolaszünetet, a konyha is működik – jelezte a sajtónak Bujdosó Tibor iskolaigazgató.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
"A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek el iskolaszünetet, a konyha is működik – jelezte a sajtónak Bujdosó Tibor iskolaigazgató."
Ez komoly?! 60 gyerek került súlyos állapotban kórházba, és engedik tovább működni az iskolát?! Ha jól tudom, a Hit Gyülekezete tartja fenn!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.