Nem túlzás azt állítani, hogy gyakorlatilag az egész ország összefogott a kis Zentéért. Mint ismeretes, Zente egy nagyon súlyos betegségben, gerincvelői izomsorvadásban – SMA I-ben – szenved.

Mága milliós felajánlása után egy parlamenti képviselő ígért nagy összeget Zentének

Fotó: SMA 1 Baby / Facebook

Kezelésére csak a világ legdrágább gyógyszere alkalmas, ennek ára átszámítva 700 millió forint. Már a Blikk első cikkének megjelenése után is sorra érkeztek az adományok a kisfiú családja által létrehozott alapítvány számlájára. A hétvégén pedig Mága Zoltán hegedűművész szólította fel a 100 leggazdagabb magyart és az őszi önkormányzati választásra tekintettel a polgármester-jelölteket, hogy nyúljanak a pénztárcájukba és áldozzanak arra, hogy megmentsék egy kisgyermek életét.

A Facebookon azóta még nagyobb lendülettel terjed a beteg kisfiú híre, s egyre többen adományoznak az életmentő gyógyszerre, ami gyakorlatilag a világ legdrágább gyógyszere.

Mága Zoltán posztja alatt a fideszes országgyűlési képviselő, Bajkai István egy hozzászólásban ígérte meg: 500 ezer forinttal járul hozzá a kisfiú gyógyulásához. A hegedűművész felhívását saját Facebook-oldalán is megosztotta, és ott is szerepel a hozzászólásai között a nagyösszegű felajánlás:

Az igazán szép az egészben, hogy sztárokon kívül politikusok is, pártállástól függetlenül osztják a közösségi oldalon a felhívást. Már csak a felajánlások hiányzanak...

A kisfiúnak egyébként a családja minden élményt megpróbál megadni, ami csak lehetséges. Ma például, ahogy a közösségi oldalukon írják, megpróbáltak maguknak lopni egy kis időt, és meghívásra elmentek a Petesmalmi Vidraparkba, ahol videó is készült a kisfiú és egy vidra találkozásáról:

Aki adakozni szeretne, a következő Facebook-oldalon találja a szükséges adatokat: Zente- SMA 1 Baby

Ez azért különösen fontos, mert a jószándékú emberekkel ellentétben sajnos mások is vannak a neten, akik megpróbálják meglovagolni a kis Zente történetét, így már több kamu hír is megjelent a kisfiúval kapcsolatban, például egy amúgy nem létező Orbán Viktor nyilatkozat is!

A kisfiú szülei egyébként rendre közzéteszik az oldalon, hol tart a gyűjtés. legközelebb hétfőn este teszik meg.

Blikk

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
@Qqberci: És azok, akik még többet adtak, de nem ismerjük a nevüket? Ők mit szereztek nálad? Mert nálam a névtelenül adakozók a hősök és nem a magamutogatók!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Levendula
@Qqberci: És azok, akik még többet adtak, de nem ismerjük a nevüket? Ők mit szereztek nálad? Mert nálam a névtelenül adakozók a hősök és nem a magamutogatók!
Eladott Ország
Több milliárd forintnyi tao-pénzből, állami támogatásokkal és ingyen kapott koncerthelyszínnel egyengetik Mága Zoltán karrierjét. Farkas Flóri művész urat is megtolták, kijár ennek is. Mindenesetre dicséretes Mészáros strómanhoz viszonyítva, aki féldisznót adott jutalomként a Mátrai Hőerőmű dolgozóinak, természetesen a KSH átlagbér alatti javadalmazás mellett, nehogy elhízzanak és felzárkózzanak Európához, mert az csak neki és a NER oligarcháknak jár.
444.hu/2018/07/03/tobb-milliard-forintnyi-tao-penzbol-allami-tamogatasokkal-es-ingyen-kapott-koncerthelyszinnel-egyengetik-maga-zoltan-karrierjet
F_Viktor
@Qqberci: Írod:
"Mága szerzett nálam egy jópontot..."

Választás lesz. Különben eszükbe sem jutna bárkinek segíteni, ahogyan eddig sem tették.
bajkai is csinált ezzel az 500 ezerrel magának egy kis reklámot, nem tenném rá a nyakam, hogy egyetlen fillért is utalt.
jesz
Az egyik unokám süketnémán és vakon született, deréktól lefelé béna. Rajta sajnos semmi nem segít a tudomány mai állása szerint.
1magyar
A legnagyobb rablás ezért a gyógyszerért a 700 millió. A gyógyító nekem gyanús.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.