Facebook-oldalán vallotta be Vári György, korábbi újságíró, irodalomtörténész, hogy 15 évvel ezelőtt, még kezdő magyartanárként, visszaélt a helyzetével.

Rettenetes vallomás: az ismert újságíró tanérként visszaélt hatalmával, fiatal lányokat csábított el

kihasználtam 17-18 éves tanítványaim rajongását, megkörnyékeztem, egy alkalommal erőszakoskodva fogdostam, zaklattam egyiküket, akivel később, évek után, egyszer lefeküdtem.

Mint írta, a másikukkal közvetlenül azután jött össze, hogy formálisan megszűnt a tanári-tanítványi viszony,

az első igazi kapcsolatát remélő lányt minden szempontból, minden módon, érzelmileg, szexuálisan egyaránt kihasználtam a végletesen kizsákmányoló viszony pár hónapos fennállása alatt, amelyet azután megszakítottam, hosszú évek alatt sem kiheverhető, súlyos érzelmi károkat, nehezen feldolgozható traumát hagyva magam után.

A posztban Vári részletesen kifejti, hogyan alakult ki a helyzet:

Úgy éreztem, laza és nagyvonalú dolog nem tanárként viselkedni, közvetlennek lenni, barátkozni. A határok elmosása azonban nem szűntette meg az aszimmetriát a kamaszok és köztem, inkább veszélyesebbé tette attól, hogy látszólag eltüntette azt. Kitüntetett, hatalmi helyzetből teremtett bizalmat, és aztán visszaéltem vele a nárcisztikus személyiség működésmódja szerint, amely mindenki más személyét neki alárendeltnek, sérelmei jóvátételének jelenti, és csak hatalmi helyzetből kontrollált kapcsolatokat létesítettem, manipuláltam és használtam ki.

Hozzátette azt is, hogy jól esett neki a felé irányuló érdeklődés, és nem gondolta át, hogy ennek rejtett dimenziói vannak.

A határokat egy darabig, úgy éreztem, együtt, egymást bíztatva lépjük át. Ez természetesen nem volt igaz, már csak azért sem lehetett az, mert az én feladatom és felelősségem volt arra vigyázni, hogy ne lépjünk túl ezeken a határokon, hogy ha voltak is gesztusok, nem csak én képzeltem őket (ezt utólag nem tudom megmondani, és úgyis teljesen mindegy), ezek eleve nem adhatnak semmilyen felhatalmazást semmilyen határ átlépésére.

A jelenleg rabbiképzőbe járó Vári bevallása szerint éveken át elhúzódó párkapcsolati, szexuális, érzelmi bizonytalanságokat, és rengeteg fájdalmat okozott.

Egyedül az áldozat, az áldozatok dönthetik el, hogy meg kívánnak-e bocsátani, vagy nem. Szeretnék természetesen bocsánatot kérni, de nem gondolom, hogy ez bármit lezár, elrendez, megold, jóvátesz, és nem várok megbocsátást.

Vári azt kérte mindenkitől, hogy ne keressék a többi szereplőt, mert csak ő tartozik nyilvános felelősséggel.

Forrás: 24.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
...nahát, hogy mik vannak...
egyeseket elítélnek csupán némi rosszindulatú pletyka után...mások meg bevallják és akkor sem csinálnak semmit.
...gondolom ennek semmi köze a rabbisághoz...
adrenalink
"tanérként"Fogadni mertem volna, hogy ez is egy igénytelen Propelleres fírkálmány lehet. Szinte minden cikkükben van helyesírási hiba. Szegény Propi! Hova süllyedsz még?:-(
reagens
@Csizmás Kond: Biztos kiváló rabbi lesz. :-))))))
GeoCravker
", a másikukkal közvetlenül azután jött össze, hogy formálisan megszűnt a tanári-tanítványi viszony,"
Ez egy kicsit eltérő viselkedésminta, mint a ministránsfiukat szopató papok esetében...
Eriksson
@Horizont: Hááát... A mostani világban, amikor évekre, évtizedekre visszamenőleg szokás megvádolni szexuális zaklatással férfiakat, hogy kitörjék a nyakát, nem tartom normális dolognak, hogy valaki önként dugja a fejét hurokba. Szóval: Vagy nem igaz a dolog, vagy egyszerűen megbuggyant.
Csizmás Kond
...az egész akár kamu is lehet viszont az érdekessége az egésznek, hogy míg másokat akár karóba-húzással is büntetne az itt hozzászóló nagyérdemű, ezt az esetet csak kerülgeti és igyekszik elkerülni még a látszatát is a nemtetszésének...
...szóval azt a következtetés vontam le, hogy mivel itt rabbi jelöltről van szó így mindenki a szokásos benyalási modorában igyekszik tetszelegni az amúgy kamuhírnek...levizsgáztatok gyerekek.
Aki Én
@Csizmás Kondom: ,,.levizsgáztatok gyerekek."
Te ki a fasznak képzeled magad?

Majd akkor ugassál, mikor a pedofil papos sztoriknál az első felháborodók közt vagy.
Igaz, azok nem 17-18 éves, jó eséllyel már egy-két ,,kalandon" túli, magukat önként odaadó fiatalok, csak akár 8-10 év alatti gyerekek.
Természetesen felháborító és elítélendő a történet, remélhetőleg nem is marad következmények nélkül.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.