Bár már közel két éve eltűnt Novozánszki Fanni, újabb információk kerültek elő.

Novozánszki Fanni családjának jogi képviselője, dr. Lichy József ügyvéd a Blikknek arról ebszélt, hogy miután lezárult a nyomozás, az iratismertetésen betekinthetett az elkészült anyagok némelyikébe.

Láttam végre azt a videót is, amin a férfi rogyadozó lábbal cipeli Fannit, látszik, alig bírja el a magatehetetlen lányt. Novozánszki Fanni hiányos öltözetben van a képen, a szoknyáját külön hozza magával a gyanúsított. Miközben viszi Fannit, még egy lakóval is találkozott, aki rákérdezett, mi történt a lánnyal. Erre azt felelte, hogy Fanni ittas, ezért kell így vinnie

— nyilatkozta a lapnak az ügyvéd. A lap úgy tudja, hogy mielőtt B. László találkozott Fannival, a laptopján rákeresett az „elkábítani” kifejezésre

A jogi képviselő hozzátette: szeretné cáfolni azt a tévhitet, hogy az áldozat és B. László között szerelmi vagy akár baráti kapcsolat lett volna, hiszen a férfi álnéven jelentkezett be a lányhoz, aki valószínűleg nem fogadta volna, ha tudja, ki készül hozzá.

A Való Világ nevű műsorból ismert Novozánszki Fanni 2017 novemberében tűnt el az otthonából. Egy héttel a bejelentést követően tartóztatták le B. Lászlót, akit a fiatal lány meggyilkolásával gyanúsítanak. A férfi házi őrizetben van, kitart ártatlansága mellett.

Címlapkép: Instagram/borsonline

(blikk.hu)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

maci0427
@papa.49: megy a hülyítés és iagazuk van ! betartják azt a mondást, hogy amíg nincs holttest addig nincs gyilkos sem ! Fannika elvitette magát a pacák vállán az orvoshoz akkor ezek szerint, de az is titok, hogy kihez ! A sok embert meg etetik a marhasággal, félemetes egy ország lettünk !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
A zsabszem még mindig erősen mínuszban van valamelyik főfütyisznek a valagában, a spiné holléte miatt !!!
Fantomasz
@papa.49: Igen fura ügy . A fickó elrabolta és otthon ül feltett lábakkal nézi a TV-t . :-(((
Eriksson
"Döbbenetes dolgokra keresett rá korábban a neten VV Fanni féltételezett gyilkos"
VV Fanni féltételezett gyilkos volna? Ez tényleg döbbenetes.
maci0427
Elég már a sok hülyítésből, simán kikéne szedni a paliból, hogy mi történt ! Túl sok ember tűnik el myomtalanúl , itt vannak példáúl a villanyszerelők is, annak a feltételezett elkövetője is tagad, kamuzik össze vissza ! Egy kis kínzással kilehetne deríteni, Jack Bauer már megoldotta volna !!! Úgy mint a 24. című sorozatban, egyszerű ez , de a nagy jogok meg brüszelbe szaladgálás , annyira védik az ilyen szemét embereket , hogy se fénykép se név nincs sokszór , de mégis a lakósság segítségét kérik , mert majd mi kiszopjuk az ujjunkból az illető nevét, képét, tartózkodási helyét igaz ?!
maci0427
@papa.49: megy a hülyítés és iagazuk van ! betartják azt a mondást, hogy amíg nincs holttest addig nincs gyilkos sem ! Fannika elvitette magát a pacák vállán az orvoshoz akkor ezek szerint, de az is titok, hogy kihez ! A sok embert meg etetik a marhasággal, félemetes egy ország lettünk !!!
Fantomasz
@maci0427: Azon a taktikán vannak hogy bedobálnak minden fals baromságot ,az igazságot ,valós körülményeket ők és az elkövetö vagy elkövetők tudhatják csak . Ezt használják fel a bizonyításnál ,épp úgy mint az USA-ban .
Eriksson
@maci0427: Na igen. Minden feltételezett vagy valódi gyilkosnak is vannak személyességi jogai. Kínvallatásról szó se lehet.
elmenyekvolgye.hu/images/elmenypont/97-bortonmuzeum-es-panoptikum/galeria/panoptikum_002.jpg
maci0427
@Fantomasz: De akkor mikor lesz , lesznek meg a gyilkosok ??? És az "eltünt" villanyszerelők mikor lesznek meg, ha még élnek, ami nagyon nem valószínű ??? Ez borzasztó állapot !
Fantomasz
@Eriksson: Ezt túlzásnak tartom . Oroszrulett és azonnal mindent elmond, baja sem lesz és meg sem kell húzni a ravaszt .
Fantomasz
@maci0427: A kérdést ide :1139 Budapest, Teve utca 4-6.
Eriksson
@Fantomasz: Mai szemmel valóban túlzás. De voltak idők, amikor nem ciciztek a valós vagy vélt bűnösökkel.
Fantomasz
Ja persze csak ilyenkor tudod mi van ? Azt is elmondod amihez közöd sincsen . Ez a nagy probléma ezzel .@Eriksson:
Eriksson
@Fantomasz: Így igaz! De volt bűnbak rögtön.
Manapság kifinomultabban dogoznak. Ám a tutujgatás is túlzás.
Fantomasz
@Eriksson: Annyit tudok hogy itt volt az FBI vagy még most is itt vannak betanítani a puputeve utcában .
papa.49
@Fantomasz: Véleményem szerint pontosan tudják a söndörségen ki volt az elkövető, de valamiért (fütyisz kapcsolat) nem mondják meg, ezzel a ,,bohóccal,, meg nem tudják igazán elvitetni a balhét !!!
Eriksson
A feltételezett gyilkos MSZP-s volt, nem Fideszes.
keresztapa
@papa.49: Miért is védet vad az illető? Te tudod a tutit, légy szi közöld velem is mert én nem tudom, okosíts már fel , ne legyek olyan buta, hogy még ezt sem tudom.
papa.49
@keresztapa: Mert ha nem az lenne már rég lecsukták volna, erre a ,,majomra,, meg nem igazán sikerült ráhúzni a vizes lepedőt, hát csak ezért !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.