Vizsgálatot kezdeményezett az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ) a Miniszterelnökség a szegedi fedett uszoda építése miatt – írta szerdán a delmagyar.hu. Az önkormányzat azt közölte, hogy a beruházás minden szakaszában törvényesen és szabályosan járt el. Az ÁSZ megkapta a Miniszterelnökség kezdeményezését és értékeli az abban foglaltakat.

A delmagyar.hu cikke szerint a Miniszterelnökség szeptember 11-én kezdeményezte a vizsgálatot, mert

a szocialista Botka László vezette szegedi önkormányzat a kötelező elszámolást a jogszabályi előírások és az ismételt felszólítás ellenére sem küldte meg.

Szeged a Modern városok program keretében összesen 16,2 milliárd forintot kapott az államtól a fedett uszoda építésére. Ebből idén 12,1 milliárd forint érkezett meg a város számlájára. A Miniszterelnökség felszólította az önkormányzatot, hogy ezt az összeget tegye át kereskedelmi számlájáról egy a Magyar Államkincstárnál vezetett számlára, de ezt megtagadták.

A tárca szerint a szegedi városvezetés ezzel még jobban átláthatatlanná tette a hazai forrás felhasználását, s ez felveti annak gyanúját, hogy a város vezetése másra fordította a támogatási összeget.

A Miniszterelnökségnek a laphoz eljuttatott tájékoztatása szerint még egyetlen település esetében sem volt példa arra a Modern városok program során, hogy egy önkormányzat ne tudjon vagy ne akarjon a felszólítás ellenére sem elszámolni az állami támogatással.

A 13 ezer négyzetméter alapterületű szegedi fedett uszodában egy 50-szer 25 méteres, tízpályás versenymedencét alakítanak ki.

Ehhez társul egy 1169 fős lelátó, egy bemelegítő és egy meleg vizes tanmedence, valamint egy külső-belső lazító ülőmedence. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint jelenleg a vasbeton szerkezet építését végzi a kivitelező konzorcium. A beruházás jelenlegi készültségi foka 18 százalékos, az év végére már tető kerülhet az épületre.

Az önkormányzat közleményében azt írta:

a beruházás minden szakaszában törvényesen és szabályosan, a Miniszterelnökséggel teljes együttműködésben járt el és jár el a jövőben is. Az állami támogatást a kormány kérésének megfelelően átutalja a Magyar Államkincstárnál elkülönített számlájára.

Hozzátették, a szegedi önkormányzat rendszeresen és mindig határidőre küldi meg a beruházás műszaki és pénzügyi állásáról szóló beszámolót az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Miniszterelnökségnek.

Az Állami Számvevőszék az MTI-vel azt közölte: megkapta a Miniszterelnökség kezdeményezését és értékeli a megkeresésben foglaltakat.

A számvevőszék közleményében kiemelte, az ÁSZ az Országgyűlés legfőbb pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerve, amely a feladatait a törvények, illetve a parlament döntései, határozatai alapján végzi. Nem végez rendkívüli ellenőrzéseket, ugyanakkor a megkereséseket, kezdeményezéseket minden esetben jelzésként kezeli, ellenőrzései tervezése során beépíti a kockázatelemzési rendszerébe, figyelembe veszi és hasznosítja. Az ÁSZ a törvényi előírásoknak megfelelően az ellenőrzéseit nyilvános ellenőrzési terv alapján végzi – írták.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
Az ÁSZ érdekes nyilatkozata ha a kormány kéri akkor foglalkozik a beadvánnyal, ha az ellenzék kéri arra nincs neki lehetősége.
Macskaszem
Szegeden igen sz@rul állhat a fideszes polgi jelölt, ha már a számvevő széket kell bevetni.
CsipkeRózsa
A 2017-es úszóbajnokság építése és működése költségeivel kapcsolatban mit állapított meg az ÁSZ?
Clavigo
@CsipkeRózsa: kb.. ezt..." Jóóó van a zúgy ,,oszt jó napot.".. A Zalkotmányos Köcsség rendben van,,oszt jó napot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.