A magyar kormány rendkívüli erőfeszítéseket tesz és soha nem látott fejlesztéseket hajt végre az egészségügy, a kultúra és az oktatás területén is – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Sárváron.

Egészségügy: Kásler "rendkívüli fejlesztéseket" lengetett be

Kásler Miklós a Szent László katolikus általános iskola új épületszárnyát adta át, amelynek felépítését több mint egymilliárd forinttal támogatta a kormányzat.

A miniszter közölte: hazai és uniós forrásból jelenleg is országszerte több mint 400 milliárd forint értékben épülnek iskolák, tantermek, uszodák, javul az infrastruktúra, korszerű új tanítási eszközöket vezetnek be.

Az azonban, hogy a gyerekek mivé lesznek, megtalálják-e a helyüket az életben, milyen életcélt tűznek ki maguk elé, sokkal inkább a szülőkön, az iskolai nevelőmunkán, a közösségeken, a kultúrán, sokszor pedig a hit és az erkölcs erősségén múlik – tette hozzá.

Mint mondta, a sárvári katolikus iskolában megvalósult fejlesztések is jelzik, hogy a vasi településen nem fogynak el a gyerekek, és van igény arra a keresztény szellemiségre, nevelésre és oktatásra, amelyet az egyházi fenntartású iskolák kínálnak.

Székely János szombathelyi megyés püspök – megáldva az új épületszárnyat, tornacsarnokot és sportpályákat – arról beszélt, hogy nem csak ismereteket akarnak átadni a jól felszerelt és most már korszerű iskola falai között.

Azt szeretnénk, ha a ránk bízott gyerekekből olyan felnőttek lennének, akik képesek a szeretetre, tudnak önzetlenek lenni, adni a másik embernek és segíteni is, ha kell. Akik a mindennapok küzdelmei során erőt tudnak meríteni a hitből

- mondta.

Ördög Ottó, az iskola igazgatója megköszönte a kétmilliárd forintnyi támogatást, amelynek a felét a Szombathelyi Egyházmegye saját forrásaiból állta; az építők munkáját, akik felépítették a 900 négyzetméter alapterületű tornacsarnokot, a szaktantermeket, az új ebédlőt, felújították az iskola udvarát és megépítették a sportpályákat. Mindezeket birtokba vehette az iskola 330 diákja, az új tantermekbe az elsősök és a másodikosok költözhettek be.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Lengetéssel már tele a padlás. Inkább csináljon valami hasznosat vén kecske.
kereső
Kilenc éve csak "lengetnek"- legalábbis Magyarországon. Bezzeg a "Kárpát -medencében" óvodák, bölcsik, iskolák, orvosi szolgálati lakások, rendelők-szakrendelők, bérkiegészités-amint mondta potápi legutóbb, vissza nem téritendő lakás/házvásárlásra, tiz milliárdok a focikluboknak, jégkorongozóknak. és száz milliárdok az ottani egyházaknak IS!
Mindamellett jár nekik Mo-n az ingyenes eü ellátás, a kedvezményes utazás, az ukránoknak évi tiz miillárd a nyugdij.
Szóval erre én csak azt tudom mondani, hogy az adófizető magyaroknak a kormány mindig csak a lónak a himbi-limbijét lengeti be ez a kormány. Meddig még?
Lepényleső
...ezt követően megszűnnek a várólisták,hiszen az egészségügyi hozzájárulást közvetlenül
a krematóriumoknak utalják?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.